A “rasszizmus” kifejezés ma divatos politikai szitokszó. Boldog-boldogtalan hazsnálja helyenként rendkívül ostobán.
Itt most az igazi rasszizmusról lesz szó.
—
A második világháború nem egészen az a jók és gonoszok harca volt, ahogy nekünk tanították. A dolgok ritkán fehérek és feketék.
Kilóg a lóláb. A tömeggyilkosságokat és egyéb háborús bűncselekményeket mindig csak a vesztesek követik el. A győztesek gáncs nélküli lovagok.
Leskelődő február;
Nagyon távol van a Nyár.
Tavalyi Nyár? Idei?
Ezt is, azt is köd fedi.
Talán volt vagy lesz a Nyár,
Volt, s lesz között: Február.
Leskelődő Február,
Szkepszistől ég a határ.
A tél hóra, jégre vár,
Duzzogva hallgat a sár.
Halvány minden buborék,
Hallgatag a szürke Ég.
Leskelődő Február
Reményt fagy-börtönbe zár.
Csüggedünk-e végre már -
Ezt kutatja Február.
Azt, aki már nem remél,
SZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ
v Tagadhatja-e a művészet a saját feladatait?
A kérdésnek a hagyományos esztétikák szemszögéből nézve természetesen semmi értelme. A művészet nem tagadhatja meg saját feladatait, hiszen azzal tulajdon művészet státuszát szüntetné meg. A hagyományos értelemben vett művészet esetében ez fel sem merülhetne, nem is merült fel egyetlen korban sem.
A közelmúltat kivéve.
A kérdés kulcsmomentuma ismételten a tradíció.
Szürke tél,
Fürge szél,
Idő apó hazatér,
Rongyos múltat
Használt jelen-koporsóra
Nem cserél.
Egyterű
Kényszerű,
Liberális, rossz derű;
Világbajra nem használ a
Fukuyama-keserű.
Posztmodern zenekar
Agyag-ideát akar;
Egyszemélyes rút világok
Zaja
Meddő
Sárt kavar.
*
Dollár-mennyországban
Globalizált
Kiéhezett
Eszmehad
Oson.
Posztmodern leventék
Szálldogálnak
Kétütemű
HUSZONHATODIK RÉSZ
A következő években Zrínyi folyamatosan vigyáz, emellett tökéletesíti hírszolgálatát. Külön gondja van Szigetvárra, amely rendkívül kellemetlen a török számára. A török állandóan tervezi a vár megtámadását, tökéletesen tisztában van Szigetvár jelentőségével. Zrínyit is respektálja. Előfordul, hogy azért mond le Szigetvár megtámadásáról, mert értesül róla, hogy Zrínyi tud a tervéről.
Sok éve már, hogy fogom
A Kezed;
Azért vagyok, hogy boldog perceket
Adjak
Neked;
Minden dolognak neve van
Veled;
És arra gondolni sem érdemes,
Hogy milyen sivár volna a világ,
Nélküled.
Annak idején Úrnapján szokás volt Magyarországon a passiójáték. Nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki a Megváltót alakíthatta.
Mezőkövesden egyszer egy molnárra esett Jézus szerepe. Az illető büszke volt, megmosdott, felöltözött rendesen. Ünnepi ruhában kötözték fel a keresztre.
Hófehér kis bimbócskáit
Ma reggel bontotta ki,
Nem érdekelte, hogy látja,
Vagy nem látja valaki.
Vihar tombolt tegnap este,
Világot rázott a szél,
Reggel mégis azt láttuk, hogy
A friss élet nem henyél.
Bájos kicsi fejecskéje
Szerényen a földre néz,
Kicsi, félénk, sebezhető,
De élni mégis merész.
A naptár januárt mutat,
Jöhetnek még zord fagyok,
Nem érdekli a virágot,
Benne az Élet ragyog.
SZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ
v Hordoz-e, hordozhat-e a szokásos „intellektuális” ernyedtség bármilyen művészi minőséget?
Ez a kérdés talán még a korábbiaknál is abszurdabbnak tűnik, pedig fájdalmasan időszerű.
Az „intellektuális” ernyedtségnek számos előzménye van az újkori művelődéstörténetben, de igazi, torz és kártékony mivoltában csupán a XX. század folyamán lépett elő.
Nem jó a vers túl bő lére eresztve,
Fölös sorokkal hizlalva degeszre.
Szöveg-pusztán lustán fütyül a szél,
A rossz líra fecseg,
A jó – beszél.
A túl hosszú sor poshadt, szó-pokol,
A tartalom sápadtan fuldokol.
Száz gonosz kép marja egymás hasát…
A lírában a túlzás: butaság.
A hosszas felsorolás nyelvi gyom,
Benne ásít a keshedt unalom.
Kövér varjú nem száll tenger felett,
Túl soknál többet ér a kevesebb.
Nem szavak és nem hadak sokasága,
HUSZONÖTÖDIK RÉSZ
Ettől kezdve Zrínyi Miklós volt a török elleni védekezés lelke. Katonákat tartott, várakat erősített, fegyvert szerzett, és állandó aktív védelmet folytatott a portyázó török ellen.
A korabeli magyar urak gyakran a saját kárukon tanulták meg, mi kell a sikeres ellenálláshoz. A török túlerő miatt a nagyszabású ellentámadás nem jött számításba, ehhez a magyar rendek egyesített ereje sem lett volna elég.
Istennél a Kegyelem,
Nálunk van a Lét,
Nekünk kell megváltoztatnunk
A dolgok nevét.
Régen forradalom volt,
Ma van Szeretet,
Igaz Békére vágyunk a
Fegyverek helyett.
Profán zsoltárt zengenek
Öltöny-seregek,
Pénz-és hatalombálványnak
Tömjént hintenek.
Istennél a Kegyelem,
Szabad a Jövő,
Sebesült kis galamb a Hit,
Rémült, verdeső.
Magyarok, a pesszimizmus
Süket, mély verem;
Míg van Hazánk, számunkra is
Akad kegyelem.
Erwin Rommel a második világháború egyik legismertebb német tábornoka volt, ellenségei is igen jó véleménnyel voltak róla. Még Winston Churchill is nagy hadvezérnek minősítette. Honfitársai meg egyenesen a páncélos hadviselés Seydlitz-ének minősítették.
Híres volt aktivitásáról, munkabírásáról és bátorságáról. Fáradhatatlan volt.
Támadás idején rendszerint az élen haladó harckocsiban ült. Máskor Fieseler Storch típusú könnyű repülőgépéről vizsgálta a saját és az ellenséges állásokat.
Mindig felszárad a sár,
Ami Szellem:
Visszajár.
A díjosztó hivatal
Csupán cifra ravatal.
Ezer mag a sár alatt;
Helyben csak a holt marad.
Mindig felszárad a sár,
Aki szeret:
Hazajár.
Modern bozótdémonok:
Pénz és hatalom morog.
Amíg van Otthon,
S Haza:
A Jónak lesz igaza.
Mindig felszárad a sár,
Istennél van a határ.
Ha gyáván nem alkudunk,
Magyarok maradhatunk.
Mindig felszárad a sár,
SZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ
A tradíció a kultúra fenntartója, fejlődésének záloga.
Minden hagyománynak ebben rejlik a lényege, ettől éltető ereje az emberi kultúrának. A tradíció voltaképpen nem más, mint az emberiség évezredek alatt felhalmozott tudásbeli és erkölcsi tőkéje, minden igazi fejlődés alapja. A progresszió hordozója és tartópillére ugyanis nem valamiféle ködös és elvont „modernség”, hanem az erkölcsi tradíció. Emberségünk legfontosabb kincsünk, emberhez méltó cselekvésre kötelez bennünket.
Nala a fát marcangolja,
Zoe a labdát hurcolja,
A szomszédból kíváncsian néz a vén platán,
Hömpölyög a csendes téli délután.
Van velük sok gond, sok öröm,
Míg élet csahol, morog,
Nala és Zoe:
Családi kutyusok.
Kedvesség és ragaszkodás,
Bűvös-bájos gesztusok;
Akaratgombócból felnőtt
Szép családi kutyusok.
Míg a gazdi
Munkahelyen csavarog,
Szeretettel várják haza
A családi kutyusok.
Zoe és Nala
Rendületlenül várnak haza.
HUSZONNEGYEDIK RÉSZ
Kanizsa bevétele nyilvánvalóan szerepelt a török rövid távú hódítási terveiben. Ennek okát könnyen megértjük, ha a térképre nézünk. Kanizsa volt az egyetlen komolyabb vár, amely ebben a pillanatban még elzárta a török portyázók útját Stájerország felé. Ha elfoglalják, máris megindulhatnak az oszmán portyák Graz irányába. Vagy akár Észak-Itália felé.
Lucskos eső, lusta Tél;
Minden tócsa szemfödél.
Lassú, tétova eső,
Fázik a Múlt s a Jövő.
Szétzilált világokat
Közöny cseppje látogat.
Lucskos eső, lusta Tél -
Sunyi halálról regél.
Szürke anyag rejtekén
Lucsokba fullad a fény.
Sár tocsog léptek nyomán,
S hull, egyre hull a profán…
Valamelyik Lichtenstein herceg elveszítette az arany pecsétgyűrűjét. Mivel a vadászat kezdetén még megvolt, az egyik szolgálattévő uradalmi vadászát gyanúsította meg a lopással.
A szerencsétlen váltig állította, hogy ártatlan, mire a herceg kínpadra vonatta. Ficamokat, töréseket szenvedett, de kitartott az ártatlansága mellett.
- Ha erre nem vall, majd fog másra! – dörmögte a herceg.
Megkorbácsoltatta a nyomorult szeme láttára a feleségét és a lányát. A szerencsétlen még mindig ártatlannak mondta magát.
- Átkutatni a holmiját!
Mosolygó, szép karácsonyfánk
A kertünkbe költözött,
Ma találtuk meg a helyét
Két másik kis fa között.
Januári napsütésben
Boldog-ünnepélyesen
Helyeztük el, a kicsi fa
Mosolyog az új helyen.
Tavalyi szép karácsonyunk
Idő hátán tovalett,
Él belőle a kicsi fa,
S él tovább a Szeretet.
Egyszer talán az Unokám
Nézi majd a kicsi fát;
Halandó a pesszimizmus,
Csak az Élet él tovább.