Amíg élünk
Akad munka,
Nem süt a pénz a hasunkra.
Finomkodjon, ami kérges,
Panaszkodjon, aki pénzes.
Vágyat, Létet napfény éltet;
Amíg élünk, legyen
Élet.
Amíg élünk,
Élet legyen;
Napfény csillogjon a hegyen.
Aki ember:
Alkot,
Nevel;
Múltat Jövő felé terel.
Aki művész:
Ember marad;
Vissza nem vesz,
Mindig csak
Ad.
Amíg élünk,
Van becsület,
Csupán a holt anyag süket.
MÁSODIK RÉSZ
Nem tehetek róla. Beléhajszolt asszonyom kétségbeesett, segélykérő tekintete, meg az évezredek indulata. Nem és nem! Ettől nem hagyom magam megfosztani, bármi történjen! Ha le is lépek az útról, majd visszatalálok rá a magam emberségéből.
Egy szemvillanás volt. kinyújtott mutatóujjammal megböktem az óriás nyakán a halál pontját, és a nagy bálvány akkád zúgva összecsuklott.
Aztán tettem feléjük egy lépést. Egyet. Egyetlenegyet. Hátrahúzódtak. Visszaűzte őket e tekintetem.
SZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ
A líra társadalmi környezete
A líra önmagában vett céljai és feladatai koronként nagyjából azonosnak tekinthetők, a líra társadalmi helyzete azonban korról korra változik.
A jelenleg a Föld zömét uraló polgári társadalom a polgári anyagiasságra épül, abból fejlődött ki. a polgári gondolkodás mindent mérhetőnek, kézzelfoghatónak szeretne látni. A valami alapjában véve nem az, megkísérli azzá tenni.
Álmodnunk kell csodaszépet,
Az álom nem érhet véget.
Isten pihen felhőágyon,
A Teremtés – hosszú álom.
Olyan jövőt szolgálhatunk,
Amilyet álmodni tudunk.
Álmodnunk kell csodaszépet;
Álom-létben nincsen végzet.
Jelennel karöltve jár ma
Apáink lidérces álma.
Tótágast áll a mindenség,
Porban a fej – fent a fenék.
Álmodnunk kell csodaszépet,
Csendes, vidám tisztességet.
Mondják el a csöndes esték,
Hogy öröm a kötelesség.
HARMINCNYOLCADIK RÉSZ
Horvát Márk tudja, számít rá. Az ország szeme rajta.
Horváth Márk nem először áll Szigetvár élén. 1549 októberében ideiglenes megbízott parancsnokként már egyszer irányította a várat. Akkor Tahy Ferencet nevezték ki Szigetvár kapitányává, és Horváth a megbízás leteltével távozott. Most övé lett a teljes felelősség.
Zrínyi ajánlására, illetve a Batthyányak javaslatára került a vár élére.
Aki Istent holtnak mondta,
Rég nem él.
Lelki a Hit, anyagi a
Szemfödél.
Felszámolja önmagát
A mű-bazár;
Olcsóbb lesz a piacon a
Mű-halál.
Ex-avantgárd pénz-díszszemlén
Élre áll,
Anyagiasul néhai
Ideál.
Szegény Nietzsche, tán a sírjában
Forog,
WC-csészén ájuldoznak
A sznobok.
Trágyadombon legfeljebb csalán
Terem,
Holt Isten is élőbb, mint a
Posztmodern.
Sokat gondolkodtam rajta, honnan származhat az ismert mondás. Talán a kínai és az orosz katonáról szóló jól ismert viccből? Lehet.
De lehet, hogy az alábbi történet is a forrásai közé tartozik:
Ernest Hemingway szenvedélyes vadász volt. Egyszer Afrikában hatalmas kudu (Tragelaphus strepsiceros) bikát lőtt, a trófea híre bejárta Európát.
Az olasz diktátor, Benito Mussolini féltékeny lett. Biankó csekket küldött az írónak, írjon akkora összeget, amekkorát szeretne, de engedje át neki a kudut.
Hemingway elutasította.
Újra eljött szerelmes Májusunk,
A Jövő int, a Lét virágba áll,
Minket most is
Szerelemben talál.
Régebben hetykén ragyogott a Nap,
Most pityereg,
Folyton esőre áll;
Ötven felett
Ilyen Május dukál?
Nem mindig majális az életünk,
Néha gyülekeznek
A fellegek,
De hideg szél
Csak kívülről jöhet.
Újra eljött szerelmes Májusunk,
Vén Kikelet, kopott kabátja rőt,
S a vén Időtől koldul
Szép Jövőt.
Mindig akadt tavasz és napsütés,
ELSŐ RÉSZ
Prológus
Sokszor volt, hol nem volt…
Sokszor volt három testvér…
Nem tudom, igazából mikor kezdődött a történetünk – annyira nem hosszú az emlékezetem. Élünk egyik életről a másikra, és gyakran találkozunk, ami az esetek többségében nem kellemes.
Kavarognak a korok, jó idők, rossz idők. Békés korszakok, háborús korszakok.
Ők ketten mindig tudják, hol a helyük – én csak keresem. Nem vagyunk egyenlők. De – a Nap rám is ugyanúgy ragyog.
X
SZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ
Az egyetemes felelősség azonban kizárólag akkor érvényes, amikor a költő – költőként nyilvánul meg. A költőnek, mint magánszemélynek éppen akkora a felelőssége, mint bármely más magánszemélynek.
Ezért világosan el kell különítenünk egymástól a költő és a magánszemély státuszát.
Amikor először közétek léptem,
Szeptember volt,
Dalolt a sok virág,
S az égben szállt az illatáradat…
Nehéz lesz majd megszokni
A hiányotokat…
Elbűvölő kis csapat voltatok.
Sok bájos fiatal,
A többség mindig tudta, mit akar,
Szent varázslat időzött rajtatok,
Míg el nem űzte
Csacsogásotok.
Művészpalánták,
Táncosok,
Zenészek;
Jó lenne már tudni, hogy a jövendő
A számotokra majd mit tartogat.
Nehéz lesz majd kezelni
A hiányotokat…
Okoskodó hitetlenség világa;
A vén irigység kegyet gyakorol,
S piac-illatú búcsúcédulák
Kínálják a műanyag üdvösséget.
Mégis,
Mégis…
Az Idő nekünk itt adott helyet,
Élnünk csak itt lehet.
Okoskodó hitetlenség világa,
Legfőbb törvénnyé lett a kapzsiság,
S a piacgazdaság előnyeit
Mutatja tömérdek hajléktalan.
Mégis,
Mégis…
Itt élünk,
Itt halunk;
Tisztességesek
Itt maradhatunk.
Okoskodó hitetlenség világa,
HARMINCHETEDIK RÉSZ
Az év elején Szigetvár parancsnoka Zeöld István, mint „locumtenens” azaz helytartó. Horvát Stančić Márkot február tizenharmadikán iktatják be a várkapitányságba.
Szulejmán szultán elégedetlen volt a budai pasával, elsősorban azért, mert Tojgun nem tudta elfoglalni Szigetvárt. Az uralkodó leváltotta a pasát, és a helyébe Khadim Alit nevezte ki.
Manapság nagyon elszaporodtak a futballmeccseken a piros lapok. Régebben sokkal kevesebb volt a kiállítás, de ezek gyakran a mai következményeknél nagyobb vihart kavartak.
Labdarúgó-világbajnokságon nem is egyszer fordult elő, hogy a kiállított játékos nem volt hajlandó elhagyni a pályát, és rendőröknek kellett levezetniük a gyepről.
Az 1966-os angliai világbajnokság Anglia-Argentína mérkőzésének 37. percében a német Kreitlein játékvezető kiállította az argentin Rattint. Azaz, csak kiállította volna…
Berohantak az argentin vezetők, tíz percig állt a játék.
Önfeledt, huncut napsugár
Ficánkol a fák felett,
Madárcsicsergő reggellel
Kacag ránk a Kikelet.
Eljutott hozzánk a Tavasz,
Örömkapu nyitva áll,
Nincs törvény, hogy végtelenből
Kinek-kinek mennyi jár.
Öröm analfabétái,
Szegény mai emberek;
Tavasznak örvend az Isten,
Csak az ördög kesereg.
Gyors az idő, fogy az élet,
Mint árnyékból szőtt kabát;
Az “előkelő” komorság
Kirabolja önmagát.
Tele örömmel a világ,
Aki tudja, élvezi,
SZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ
Hogy is hangzott a kérdés?
v A költő lehet felelőtlen, de a társadalomnak el kell tartania, és csodálnia kell őt?
Egyértelmű és nagyon határozott „nem” a felelet. Nem. A költő semmiképpen sem lehet felelőtlen. A felelőtlen költő – nem költő.
Ötven év felett vagyok,
Nem számít a látszat,
Festett szivárvány nekem már
Végzetet nem játszhat.
Kenyerem javát eszem,
Magam lábán állok,
Tekintélyre, kánonokra
Régen fittyet hányok.
Nyüzsögjenek a sznobok,
A divat-modernek,
Műanyag művész-allűrök
Úgyse érdekelnek.
Ötven év felett vagyok,
Még bennem a lélek,
Élek, hogyha még élhetek,
De halni se félek.
Harsogó Tavaszban
Mosolyog az ég,
Újra lendül a csikorgó
Vén világkerék.
Virágpompa hátán
Lovagol a szél,
Fenn az égen álmodozó
Öröm mendegél.
Menekülő téllel
Tűnik el a lom;
Isten arcán újra felragyog
Az Irgalom.
Harsogó Tavaszban
Fényes sejtelem:
Sose múlik el a világból
A Szerelem.
Néha a színész írja át a darabot.
Egressy Gábor a nagy idők kiválósága volt, előbb vándorszínész, majd a Nemzeti Színház hőskorának egyik leghíresebb tagja. A szabadságharcban honvédtisztként harcolt.
Egressy a nagyon öntudatos színészek közé tartozott, és erről néha meglepő szituációkban tett tanúbizonyságot.
Egy akkor népszerű darabban, Augier - Az arcátlanok című vígjátékában egy büszke és fennhéjázó márki szerepét osztották rá. Az első olvasópróbán a kollégája – szerepe szerint – dühösen rárivallt:
- Én önt, márki, ezennel arcon ütöm!
Fut az Idő velem,
Nem szegem le fejem:
Van KIT féltenem.
Amíg szememben fény villan,
Míg a létem el nem illan,
Maradj velem soká!
Közös múltunk – meleg dunna;
Ráterül a holnapunkra.
Jelenünk – sejtelmes álom,
Közös hitben, közös ágyon.
Fut az Idő velem,
Van KIT féltenem.
Drága Feleségem,
Maradj velem soká!