SZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ
Tradícióról a líra kapcsán természetesen etikai és esztétikai kiindulópontból kell beszélnünk. A tradíció ilyen értelemben az emberi kultúra történeti önarcképe. Minden kultúrának elkötelezett ember egyetemes felelőssége a tradíció időtálló etikai és esztétikai értékeinek megőrzése és gyarapítása. ez, és nem más különbözteti meg a valódi értelmiséget a tömegtől.
Hull az Idő, egyre hull,
Eltűnik a csenddel,
Prémes Szeretet-kabátban
Nem fázik az ember.
Telt a Hold ábrázata,
Mint egy pufók vekni,
Idejöttünk a világba
Élni és szeretni.
Szeretetet kell szeretnünk,
Szeretve kell tennünk,
Összerakja a világot
Isten újra
Bennünk.
HUSZONHARMADIK RÉSZ
1543-at írunk. Magyarország történetének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Nem a mohácsi csata volt az igazán súlyos katasztrófa okozója, a vereség után eréllyel és összefogással még újjá lehetett volna szervezni az országot. Nem is Buda eleste két esztendővel korábban; a volt főváros török őrsége akkor még az oszmán területektől elszigetelve tartotta Budát, határozott cselekvéssel, kitartó téli ostrommal még vissza lehetett volna tőle foglalni.
Januári napsütésben
Vén árnyék csoszog,
Kávézgatnak valahol a
Téli viharok.
Amikor nagyon elfárad,
A Tél is henyél,
Rozoga faajtót csapdos
Valahol a szél.
Emberi otthon télen is
Csak Otthon marad,
Isten ajándéka minden
Boldog pillanat.
Januári napsütésben
Hűvös pihenő,
Rossz köpenyben szárítkozik
A morcos Jövő.
Tócsákban nézi magát a
Probléma-sereg,
Hivatal kopott poklában
Isten didereg.
Hunyadi János gyakran kényszerült együtt harcolni mindenféle kelletlen szövetségesekkel. Némelyikkel sok baja volt. Fegyelmezetlenek voltak, helyenként gyávák, jobban szerettek zsákmányolni, mint harcolni.
Egyszer egy ilyen, mindenféle balkáni nációból álló, könnyűlovas csapatnak azt a parancsot adta, hogy törjemek előre, és akadályozzák meg, hogy a szétvert, menekülő ellenség zöme átjusson egy hegyvonulaton.
- Foglaljátok el, és őrizzétek a szorost!
Fagyot gyászol az eső,
Könnyezik a tél,
Tócsa medrében pihen a
Száraz falevél.
Sárban tocsog a világ,
Szétolvad a hó,
Tétován és halkan csendül
Az emberi szó.
Régi látszat didereg,
Idő mendegél,
Kóbor végzet a lelkekben
Félelmet remél.
Fagyot gyászol az eső,
Sír a temető,
Lassan múlttá szenderül a
Tegnapi jövő.
Gyorsan múlik a halál,
Az Élet – marad;
Isten ajándéka bennünk:
Szabad akarat.
SZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ
v Lehet-e a művészet és az irodalom közege az értelmi, érzelmi és erkölcsi impotencia?
Ez az a kérdés, amelyre általában kapásból nemmel válaszolunk, hiszen a felvetés is tökéletesen abszurdnak tűnik.
Egyáltalán miért merülhet fel ez a kérdés?
Magyar posztmodern fagyok;
Régmúlt köde kavarog.
Jéggé fagyott Trianon
Acsarkodik a havon.
Holt álmokon fagy ropog,
Alszanak a magyarok.
Magyar posztmodern fagyok;
Rozsdás vén kánon makog.
Líra-bürokrata had
Posztmodern fagyhoz tapad.
Hivatal-ihlet körök
Remélik: a fagy örök.
Magyar posztmodern fagyok;
Párizsban fegyver ropog.
Csuklyás pribékhad tüzel,
Gagyira golyó felel.
Keselyű három napja -
HUSZONKETTEDIK RÉSZ
A török főerők Magyarországon legfeljebb május és október között lehettek akcióképesek, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy a tavasszal Drinápoly körül gyülekező és onnan elinduló szultáni hadak igen ritkán értek hazánkba augusztusnál hamarabb, és az esetek többségében október közepén már hazafelé tartottak.
Ez azt jelenti, hogy minden évben legfeljebb három-négy olyan hónap volt egy-egy esztendőben, amikor a török főerő jelenlétével számolni kellett.
A Szerelem újra éled
Minden csúf téli napon,
Amikor csípős hajnalon
A szememet kinyitom.
A Szerelem újra virul,
Mint az ifjú fergeteg,
Amikor estére végre
Hozzád hazatérhetek.
A Szerelem örömvirág,
Amíg élünk, ünnepel,
A Szerelem sose múlik,
Csak az élet tűnik el.
Deák Ferenc 1865 januárjának elején, kemény hidegben egy falun utazott keresztül.
Amíg a kocsisa a lovakat pihentette, Deák szóba elegyedett a falusiakkal. Kiderült, hogy éppen a közelben lakik Jani bá’, aki mindig előre meg tudja mondani, milyen lesz a tél.
Nosza, erre Deák is kíváncsi volt. Elbaktatott az öreg házához.
Jani bá’ nem sejtette, ki a látogatója.
- Milyen lesz a tél, Jani bá’?
Az öreg megvakarta a füle tövét.
- Ha ma nem fagy, kemény lesz.
Deák szétnézett. Fagyott bizony, elég rendesen.
- És ha fagy?
Újabb év kezdetén...
Az Idő még szűz, és megifjodik
A Várakozás,
Hátha most jöhet
Valami Más...
A naptárba már új évszám került,
És alábbhagyott a cudar hideg.
Új év.
A futó örömök után.
Jönnek az újabb, és a régi gondok.
Tél közepén
Barantáltak
Fosztogató ködök,
Jéggé fagyott a hagyomány,
És a világ
Köhög.
Újabb év kezdetén...
Gögyén vigyorgó sivár új adók,
A politika, mit gigászi pók,
Trónol a romlás kellős közepén,
SZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ
Ha a „művészet vége” hisztéria a hivatali művészet korszakának leáldozására utal, úgy gondolom, a fején találja a szöget. Csak a körülmények elgondolásában téved.
A hivatali művészet előbb vagy utóbb biztosan bekövetkező pusztulása minden kockázat nélkül prognosztizálható, hiszen semmiféle lényeges társadalmi funkciója nincs. A „minden egész eltörött” állapotnak, a társadalom töredezettségének köszönheti létét, a töredezettség esetleges felszámolódása a hivatali művészetet is felszámolja.
Új esztendő, friss remények,
Ezer gyertya ég,
Könnyű, boldog évünk legyen,
Adja meg az Ég!
Ismét nevet vált az Idő,
Él a babona,
Legyen végre öröm, legyen
Igazi csoda.
Új évet ad most az Isten,
Új teret nekünk,
Ha újra reménykedhetünk,
Tovább élhetünk.
Új esztendő, a kedélyre
Új remény kerül,
Ami tavaly kudarcba fúlt,
Hátha sikerül.
Boldog újesztendőt,
Minden igaz Hitnek,
A Békességet szerető
Igaz Embereknek!
HUSZONEGYEDIK RÉSZ
A Magyarországról és az osztrák örökös tartományokból összegyűjtött katonaság tétlenül vesztegelt Győr alatt. A zömmel német, cseh, olasz és spanyol egységek parancsnokai semmi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy tevőlegesen lépjenek fel a török ellen. A feladatuk egyértelműen az örökös tartományok biztosítása volt, ennek eleget is tettek. Könnyű dolguk volt, a török elállt attól, hogy Ausztria irányába folytassa a támadást.
Az év lassan lejár…
A tél förgeteg trombitáját fújja,
Fényes lélekkel készülünk az újra,
A világ jobbra vár.
Sápadt özvegy a tél,
Ködök takarnak reményt és utat,
Születő jövő múlt után kutat,
Poklot regél a szél.
Fecsegnek locska végzetek,
Hallgat az Akarat.
Az év lassan lejár...
Téli napok kullognak csendesen,
Jövő és múlt a jelennel üzen,
A világ – rossz bazár.
Vén verkli nyekereg,
Minden kocsma a rossz zenében ázik,
A láthatáron szürke köd lebeg,
Fagy közeleg.
Kint a vénülő év terhe kopog,
Bent tűz ropog.
Bennem új hiányérzet alakul,
S a Múlt fakul
Karácsony után
Új hétköznapok,
A jelen gomolyog,
A múlt – ragyog.
Hajnalban a köd
Fehér lepedő;
Újabb körét kezdi
A vén Idő.
Az Élet -
Hegyet fúró
Kis patak;
Anyag zörög -
Az Isten hallgatag.
SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ
v Lehet-e bármely korban, bármilyen helyzetben értelmiségi és művészi alapállás a nem cselekvés?
VÁRVA VÁRT KARÁCSONY
Meghitt ünnep fenyőágon;
Eljött végre a Karácsony.
Tépett lelkünk menedéke;
Szent, egyszerű esti béke.
Kicsi gyertyafény imbolyog,
Az Isten bennünk mosolyog.
Szent Karácsony gyertyafényben,
Köszönöm, hogy eddig éltem.
Félénk érzés újra éled,
Élni való most az Élet.
Halkan csendül a tiszta Szó,
Élni és remélni való.
Szent Karácsony, Szent Karácsony,
Meghitt este Élet-ágon.
HUSZADIK RÉSZ
Kanizsa sikeres védelme azonban elveszett az 1543. esztendő rettenetes veszteségeinek áradatában. A magyar kortársak szemmel láthatóan nem nagyon figyeltek fel rá. Azzal nyugtázták, hogy Kanizsa védői megtették a kötelességüket, szemben más várakkal, amelyek elvesztek.