Hunor és Magyar egykoron;
Távoli mítosz-partokon
Szert tevének férfi-övre,
Pattannak felnőtt-nyeregbe.
Szarvas jön Jövő képben,
Űzik Idő erdejében.
Hunor és Magyar egykoron
Idő-rengetegben oson.
Gonosz, tüskés szkepszis-ágak;
Hunor és Magyar szétválnak.
A csalóka Történelem
Mélyebb, mint minden sírverem.
Hunor és Magyar egykoron
Tudták, honnan ered a Nyom,
De azt nem, hogy hová vezet
A hiányos Emlékezet.
Ellopott Tavasz helyébe
Jön-e végre másik?
Vagy a világ továbbra is
Vírus-szélben fázik?
Rendkívüli állapotnak
Közel-e a vége,
Vagy új problémák jönnek a
Bajokért cserébe?
Lesz globális vírus helyett
Helyi Tavasz-ünnep?
Visszakapjuk valaha a
Régi Életünket?
Kotkotkotkotkotkodács,
Történelmi záptojás!
Urál mentén,
Jégkorszakban,
Örökös dermesztő fagyban,
Csikorgató jeges télben
Ott születtünk meg -
A jégen...
Hej, uráli nyelvcsalád,
Jég volt a keresztapád!
(Tisztelt Akadémia,
Nincs itt valami hiba?)
Kotkotkotkotkotkodács,
Történelmi záptojás!
A magyar nyelv messziről jött,
Vándorutakon törődött,
Mindössze hét törzs cipelte
Be a Kárpát-medencébe..
Csillagok égi ösvényén
Csatangol a Hajdan,
Messze jár, bár megígérte:
Segít majd a bajban.
Némelyik vén stációnál
Szellemvarjú károg,
Időközben kihunytak a
Régi állomások.
Csillagok vén országútja
Apró pontba férne,
Még sokáig világít a
Kihűlt Napok fénye.
Csillagok égi ösvényén
Vén bolyongó Lelkek;
Nyugtalanok, a Kérdésre
Sohasem feleltek.
Doktrínákat tákolgattak
Létmegértés végett,
De sohasem ismerték a
Mindig savanyú a képe,
Más nem hibás, csak a népe.
Tapsikol a gonosz szóra,
Száját húzza minden jóra...
Szitokszóra hallgat,
Valós vagy nem valós sebet
Borotvával
Véresre vakargat...
A lelkivilága - takarékos...
Szegény,
Szegény
Magyar-fogyatékos...
A nemzeti nihil őre,
Schlözer szava szól belőle...
Savanyú képpel fanyalog,
Fel sem fogja, hogy mit makog.
Lebensraum...
Szláv őshaza...
A szabványosított történelem
Mindig csak múltba vetített jelen.
"Logikus" összefüggés-halmazok
Mögött jelen doktrína acsarog.
Múlt-olvasatunk jelen dühét szítja,
S a Múltat egyre mélyebb köd borítja.
Dogma-tömkeleg mind jobban szorongat,
Egyre kevésbé értjük önmagunkat.
Jövő útjába ásott mély verem
A szabványosított történelem.
Emlékeink Múzeuma
Felfér egy nagy pótkocsira.
Létünk lényegét mutatja,
Maga az Élet vontatja.
Tünékeny, sose anyagi,
Nem lehet felrobbantani.
Emlékeink Múzeuma
Csupán Pillanatok sodra.
Apró tűnő öröklétek
Színezik a véges létet...
Amíg vagyunk, élni éget
A sok kicsi konzerv-élet...
Nem hagy el bennünket soha
Emlékeink Múzeuma.
Galaktikus éjszakában
Ezer csillag - egymagában.
Sok kis fénylő anyag-magány;
Apró fény mögött - nagy talány...
De a végtelen űr csendje
Mégsem a világ Nagy Rendje.
Vén szomorkás entrópia
Borul a Lét titkaira.
A Válasz tán sose jön el;
Isten szkafandert nem visel.
Apró Fény örökbe fogad
Hatalmas távolságokat.
Entrópia - tagadásban;
Galaktikus éjszakában.
Isten díszletraktárában
Sok leszerepelt világ van.
A hajdani teremtések
Zöme sötét régmúlt-fészek.
A végzet patkány képében
Tanyázik egy odvas résben.
Isten díszletraktárában
Fekszik a halál - nyugágyban.
Hamvába holt kísértések
Polcai plafonig érnek.
Tökkelütött világvégék
Várják az enyészet végét.
Ateizmus áll magában
Isten díszletraktárában...
Mítosz bátyó Februárban,
Fényes Vízöntő-ruhában
Egy kávéra betér hozzánk,
Reményt, bizakodást hoz ránk.
Tán jobb idők is akadtak,
De voltak sokkal rosszabbak.
Mítosz bátyó Februárban;
Egyszerre számos világban...
Meg se kottyan neki a Tél;
Mindig anyanyelven beszél.
Bár mindig ott van az Égen;
De legtöbb dolga van - Télen.
Mítosz bátyó Februárban
Térdig jár a kétely-árban.
Legyint profán indulatra,
Idióta izmusokra,
Terepasztal-hadvezérek;
Csupa játék,
Semmi érdek.
Nincs katasztrófa,
Nincs ború,
Játék csupán a háború.
Itt az elesett katona
Csakhamar feltámad újra.
Terepasztal-hadvezérek;
Nem a vérfürdő a lényeg.
Mind a kezük ügyében van,
Ami szép a háborúban.
Gonosz lövészárok-tájék
Az asztalon csupán játék.
Terepasztal-hadvezérek;
Mind hősi, gyermeteg lélek.
Ragyogó uniformisok
Színes kavalkádja ragyog,
Borongós szürke napokon
Megpihen a szél,
Távozását fontolgatja
Lassacskán
A Tél.
Borongós szürke napokon
Álmodni lehet,
Életkedvet csiripelnek
Kint
A verebek.
Borongós szürke napokon
Simul a redő,
Csak a Jóra való hajlam
Igazi
Erő.
Borongós szürke napokon
Tétova az ég,
Napfény helyett csak a Lélek
Belső
Tüze
Ég.
Borongós szürke napokon
Híg a levegő,
Büszkén fúrja égbe fejét
Fáradt téli impressziók,
Szürkék, nedvesek és fakók.
Vén emlékezet válogat
Sodródó pillanatokat.
Sírhalom a Jövő partján;
Egyre hízik a toportyán.
Telni kezd az idő-fiók;
Fáradt téli impressziók.
Hideg szelek Februárja
Fagyos téli táncát járja.
Doktrínák hideg vidéke
Ködében reszket - a Béke.
Rossz, lappangó pénz-bozontok
Rengetik a horizontot.
Hideg szelek Februárja
Az ember csontját átjárja.
Akuttá vált pandémia,
Meg vakcina-mizéria
A tetőpontjára hágott,
Keserítvén a világot.
Hideg szelek Februárja
Mindig saját útját járja.
Vízöntő mást mutat nekünk,
De nem cselekszik helyettünk.
Hektór szelleme, ha lobog,
A túlerő ma is vacog.
Pénzes műanyag istenek
Hada szipogva nyekereg.
Repedés mászik a falon;
Halandó minden hatalom.
A csöndes Mélység háborog...
Hektór szelleme, ha lobog...
Idő útján vén tűzkerék;
Csodálkozik rajta az Ég.
Nem fújják szelek, lavinák,
Mégis gördül egyre tovább.
Az Idő akár mit regél,
Mégis tudja, hogy célba ér.
Még előre!
Még nem elég!
Idő útján vén tűzkerék...
Szülőföldem, Február
Mindig a Tavaszra vár;
Nem zavarja
Álmait,
Hogy deres a határ...
Szülőföldem, Február,
Örökké lelkébe zár,
A Vízöntő oltalmában
Istenre
Talál.
Szülőföldem, Február,
Sose tudta, mi a Nyár,
Csak ballag a Tél végén,
Mint
Ócska vén batár...
Szülőföldem, Február,
Tisztességéért kiáll,
Megalkuvás nélkül
Mindig
A Tavaszra vár.
Ötvenkilenc vagyok mától,
Korom semmiben sem gátol.
Múlt ölében Jövő éled;
Még sok szépet ad az Élet.
Legfeljebb az Idő vénül;
A Boldogság el nem évül.
Ma van a születésnapom,
Szépre sikeredett - nagyon.
Ballag az Idő magától;
Ötvenkilenc vagyok mától.
Februári kemény fagyok;
Holnap ötvenkilenc vagyok.
A vén Idő tétet emel,
Talán magam sem hiszem el.
Még egy utolsót alhatok;
Holnap már nem ennyi vagyok.
Egyéni szilveszter éjjel
Az ötvennyolcadik évben.
Holnap már eggyel több vagyok;
Februári kemény fagyok.
Festői hópehely-sereg
Jéghideg rohama pereg.
Recseg a tehertől az ág,
Bekéredzkednek a kutyák.
Hull a hó fagyott latyakra,
Tán sohasem hagyja abba...
Idő mélységei felett
A nincs-re Tél a felelet...
Jövő Reménység csepereg...
Festői hópehely-sereg...