A túlsó part sziklái közt
Sötét angyal múltat füröszt.
Ős dilemmák elpihennek,
Entrópiák jövőt csennek.
Visszatérvén a nagy ölbe,
Idő sem jár körbe-körbe.
A túlsó part iszapjába
Nyomot írt a holtak lába.
Fáradt, öreg szél simogat
Bomló emlék-kupacokat.
Kísértetek létért sírnak,
Fekete virágok nyílnak.
Túlsó part feketesége;
Onnan nem látni az égre...
Nagy zöld betlis világ-tudat
Saját fejébe vág lukat.
Amíg vénlánnyá nem reked,
Zöldről mekeg - zöldségeket.
Pénz nyomába zölden gördül,
Tyúkesze taplóvá zöldül.
Nagy zöld betlis világ-tudat
Kipusztulás után kutat.
Abortuszért lelkesedve,
Felelősséget feledve
Eszi dogma-főzelékét,
S hirdeti a világ végét.
Nagy zöld betlis világ-tudat
Sehol nem talál kiutat.
Érzelmet sablonná száraszt,
Bolsevik illatot áraszt.
Műanyag magokat vetne,
Február kilencedikén
Csendesen emlékezem én.
Lélekharang - évnyi távol,
A Hold sápadtan pislákol.
Az Istené minden Élet,
Él,
Meghal,
Majd újra éled...
Styxen túl,
Vagy Styxen innen -
Isten szavára van minden.
Feldobva pörög az érem...
Nyugodj békében, Testvérem!
Száll az Idő hallgatagon...
Isten ül egy ócska padon...
Kikent-kifent pillanatok
Múlandóság-hada makog.
Dogmák világokat esznek,
Semmiből - semmivé lesznek.
Száll az Idő hallgatagon...
Isten szemléli egy padon.
A múlandóság ünnepén
Kardot ránt egy harci tehén.
Csiricsáré hajlamokat
Az Idő - csontvázzá fogad.
Száll az Idő hallgatagon...
Isten csendben ül egy padon.
"Objektív" szegények hátán
Élősködik a vén sátán.
Utópia-négyesfogat
Okoz buta borzalmakat.
Kevés szóval, jól és szépen,
Ahogy a Hold jár az égen.
A tömörség sohasem fél;
Beszélje túl az ellenfél.
Önmagát írja a szerep,
De mindig több - a kevesebb.
Írni Isten kegyelmében;
Kevés szóval,
Jól és
Szépen.