Evilathban
Régesrégen...
Szellem járt az erdőszélen...
Hunor s Magyar gyermekkorát
Idegen csillagok látták.
Ragyogott a Nap az égen..
Régen,
Régen,
Nagyon régen...
Evilathban, sok-sok éve,
Nem oldódott szét a kéve.
Árnyékot adtak a vén fák;
Még őszinte volt a világ.
Nimród király idejében...
Régen...
Régen...
Nagyon régen...
Evilath hajdani földjét
Spekulánsok örökölték.
Evilathot letagadták,
Bibliába találgatták.
Élet-kertben sors-virágok;
Hétköznapi végzet krákog.
Elrendelés-gáz szivárog;
Fáznak az álomvilágok.
Kinek gránit,
Kinek vályog;
A profán bölcselet álnok.
Puszta fölött varjú károg;
Élet-kertben sors-virágok...
35. Rész
Most ugorjunk vissza 1664-be.
Úgy gondolom, a brancs számára a szentgotthárdi diadal minden eddiginél nagyobb félelmet jelentett. A háború folytatásában saját bukását látta.
Miért?
A harc sikeres folytatása esetén mit támogat a Rajnai Szövetség, a pápa és a francia király? Meg az esetleges többi szövetséges, Velence és Lengyelország?
Világvégi erdőszélen,
Kitalált múlt ül kevélyen.
Nem is élő, és nem is holt;
Nem is múlik, mert - sosem volt.
Ahol homályosul a Kép;
A valóság helyébe lép.
Világvégi erdőszélen
Dicsőnek tűnik a szégyen.
Indogermán kultúrfölény
Grasszál sosem volt tó jegén.
Ködfegyveres übermenschek
Süketnéma hada hemzseg.
Világvégi erdőszélen
Dák-román műanyag éden...
Dogma valóságot gyalul;
Traianus románul tanul...
Lopott múltak lesnek félre;
33. Rész
Vén torony a világ végén,
Október ködös vidékén.
Távolabb vészjósló moraj;
Nevelkedik az ifjú baj.
Önveszélyes dogma-sereg
Rombol Családot és Hitet.
Vén torony a világ végén;
Gondolat borotva élén.
Recseg-ropog Múlt-heverő;
Nyüzsög az örök túlerő...
Kígyó cikázik az éjben;
Múlt is,
Jövő is
Veszélyben...
Vén torony a világ végén;
Terek mélyén,
Idők mélyén...
Ugyanaz a gát: rossz kopott,
Amin Atlantisz elbukott.
Lélek nélküli ráció?
Októberi alkonyatban
A nagyvilág szíve dobban.
Őszi ködben keverednek
Múlt-emlékek, Jövő-jelek.
Átmenet az Ősz-lét titka;
Egyik Létből a másikba.
Dekadenciával azt ver,
Aki cselekedni nem mer.
A Cselekvés tüze lobban
Októberi alkonyatban.
Frissebb emlékeink közül való
A ragyogóan fényes őszi nap.
Táncolt a Nap az égen
Odafent,
Elmondtuk újra
A régi Igent...
Álltunk egymás mellett,
Szemben a pap,
Éreztük egymás áldott közelségét,
Jövőnk pihent közös Emlékeken...
S közöttünk vibrált
Az Örök
Igen...
Igen!
Amíg csak élünk,
Örökké:
Igen!
Igazi Múltunk miféle?
Látnunk kéne...
Tudnunk kéne.
Spekulatív "vogul gyökök"
Mögül a hamisság röhög.
Mesterkélt dogma-kötegek
Takarják el a lényeget.
Igazi Múltunk miféle?
Hamis helyett igaz kéne...
Amiről tán sokat tudunk,
Még abban is melléfogunk...
Összetákolt mű-mítoszok
Méregfogsora csikorog.
Igazi Múltunk miféle?
Rá kéne találnunk végre...
Indogermán "kultúrfölény"
Díszeleg a Múltunk helyén.
Ideje már félredobni,
S az igazit visszahozni.