Kondul a hajókürt,
Reszket a való;
Végzet-kertben játszadozni
Gyermeknek való.
Szenvednek a gyengék,
Hallgat az erős,
Létért a holt matéria
Sose felelős.
Közömbös a nemlét,
Az ember? – Szeret;
Nem génektől származik a
Lelkiismeret.
Kondul a hajókürt,
Egyszer meghalunk;
Ha csak hitványságot hagyunk -
Hitványak vagyunk.
HARMINCADIK RÉSZ
Tojgun pasa hadműveleti bekerítése sikerrel járt, Szigetvár elszigetelődött. A magyarok nem tudták érdemben akadályozni a török törekvéseket, mert a nagyon átgondolt, szerteszét portyázó, megfélemlítő oszmán taktikának nem találták meg az ellenszerét.
Vénülő időben,
Fásult napokon,
A szférák zenéje
Hervadt, monoton.
Hever az öreg Nap,
Mint fagyott szeder,
Sugaras orcáját
Köd takarja el.
Fenn a fellegek mind
Szürke fantomok,
Születő Tavaszban
Hol Tél imbolyog.
Vénülő időben,
Fásult napokon,
Jövő kopogtat a
Zárt ablakokon.
Hallgat a Múlt, mint egy
Fáradt idegen,
Kocsmaasztal mellett
Locsog a Jelen.
Perc-létű rossz kánon
Szószéken dadog,
Állítólag Bodajkon esett meg valamikor az 1870-es években.
Választás idején a szemben álló politikai pártok helyi vezetői és azok hívei között valami nagyon komoly konfliktus támadt. Tömeget alkottak kormánypártiak is, ellenzékiek is, előkerültek a fütykösök, sétapálcák, lovagló ostorok.
Iszonyú sértéseket vágtak egymás fejéhez, üvöltve szidták egymás felmenőit, köpködtek, dühödten rázták a fegyvereiket.
Tomboltak, mint aki ölni készül.
Miért nem ugrottak egymásnak?
Kicsi Társam, élünk szépen,
Mint mesében, erdőszélen.
Az erdő mélye fénytelen,
Szamócát meg szörnyet terem.
A pusztában nyarak, telek,
Jó emberek, rossz emberek.
Kicsi Társam, élünk szépen,
Időbeli erdőszélen.
Az ünnepnap – cifra bádog;
Öregedő hazugságok.
A hétköznap – tűnő öröm,
Amíg élek, mind köszönöm.
Kicsi Társam, élünk szépen,
A magunk téridejében.
A boldogság Isten szava,
Örök autonómia.
SZÁZÖTVENKILENCEDIK RÉSZ
Voltaképpen ez a leglényegesebb kérdés. Ha a művészet az emberi kultúrában nem közérdekű, hanem csupán egy jól meghatározható csoporthoz köthető jelenség volna, igazat kellene adnunk a művészet intézményi elméletének. Ebben az esetben a művészetnek nem is lehetne az egész emberi társadalom szempontjából fontos funkciója.
Csakhogy…
Köszönöm Nektek,
Hogy vagytok nekem,
Hogy tartalmas lehet az életem.
Isten örökké áldjon Titeket,
Hogy megszülettetek,
S Létetekkel
Felnőtté tettetek.
Míg szülők nem leszünk,
A lét – hamis;
A gyermektelen – gyermek maga is.
Ahogy szülővé,
Felnőtté
Lehettünk;
Isten sóhajtott -
Bennünk és felettünk.
Míg Gyermek nincs,
Az Idő mendegél,
Bőg az anyag,
Fityiszt mutat a tél,
A szülő más dimenzióban él.
HUSZONKILENCEDIK RÉSZ
A török célja egyértelműen Szigetvár hadműveleti bekerítése és – ha ez lehetséges – az elfoglalása volt. Tojgun budai pasa a közvetlenül a parancsnoksága alá tartozó egységeken kívül az esztergomi, a nógrádi, a hatvani, a szekszárdi és a simontornyai szandzsákból is csapatokat vont össze. Ezeken kívül az összes dunántúli bég alakulatai portyára indultak, hogy a magyar védelmet kellőképpen szétzilálják és megfélemlítsék.
Messze, túl a láthatáron
Vigyáz ránk az éber Álom.
Míg álmaink el nem tűnnek -
Van célja az életünknek.
Ős Becsület örök áron,
Messze túl a láthatáron.
Messze túl a láthatáron
Múltunk hófehér oltáron.
Cselekvő hazaszeretet
Ha van, ma is csodát tehet.
Messze túl a láthatáron -
Szabadság vagy globál-járom.
Vagy világba szétszéledve,
Vagy jövővé nemesedve.
Népek hazája – szép álom;
Messze túl a láthatáron.
Ezt a történetet Liselotte orléans-i hercegné jegyezte le:
Durford márkiné francia származású nagyvilági hölgy volt.
A hölgy nagybátyjának kertjében Jupiter meztelen szobra állt. A rokokó idején számos festmény ábrázolt meztelen görög isteneket, leginkább Hermészt, vagy a három Gráciát.
Ez a Jupiter különösen vonzó lehetett, legalábbis a márkiné annak találta. Naponta megszemlélte.
Bámulta jobbról-balról, körbejárta, közben beszélt hozzá:
- Szép vagy, Jupiter! Miért nem szólalsz meg? Szólalj meg végre!
Szokásává vált beszélni a szoborhoz.
A csúcsszakaszán járunk már a Hegynek,
Az évszakok, mint fürge film, peregnek,
S a világ lassan öregedni kezd.
Ötven felett,
A Lét ege alatt,
Múltunk közös,
Szerelmünk
Ép marad.
Kint a világban jéghideg koboldok,
Nem szem a láncban soha,
Aki boldog.
Ötven felett,
A Lét ege alatt,
Amíg élünk,
Szerelmünk
Ép marad.
SZÁZÖTVENNYOLCADIK RÉSZ
A művészet intézményi elméletének egy más szemszögből vizsgálva kétségtelenül az képezik az alapját, hogy az elmélet megfogalmazói a „művész”, vagy a „költő” terminust egyféle szociológiai értelemben vett státusznak fogják fel.
Az-e vajon?
Egyszerűen státusznak fogható-e fel a „költő”?
Valahol már Tavasz lebben,
Ott van minden lélegzetben.
Anyagfia entrópia
Bámul a tél romjaira.
Ateista pistalélek
Szerint nincs Hit, csupán mémek,
Isten talán pénz, meg érdek,
S a mennyben csak gének élnek.
Hervad minden téli kacat,
Valahol már Tavasz kacag.
Anyagfia-entrópia;
Kihullik tél-kánon foga.
Világvége-hittérítő;
Rá se hederít az Idő.
Anyagfia-entrópia -
Rossz, mogorva vén hárpia.
Determinált tél-kánonok;
Kerecsényi várkapitány márciusban azt panaszolja, hogy Szigetvár őrsége kicsi, a várat védő tüzérség silány, kevés az ágyú, ami van, keveset ér, a zöménél még egy szakállas puska is jobb. Nem hinném, hogy nagyon túlozná a védelem nehézségeit.
„Én még ez Karácsontúl fogva írtam meg ez mostani török dolgot királ őfelségének és mind az uraknak... de nem használa, mert senki nem hinné.”
A hasonló szólamok sűrűn ismétlődnek majd a következő évszázadban. Kissé még tovább is. súlyosabb probléma is akadt:
Mint tűlevél hegyén
Az él:
A boldog Pillanat;
Egy huncut kis cigánykerék,
És máris
Elszalad.
Csak elkezdünk
Szorítani
Egy drága jó
Kezet;
És mellettünk
A fű alatt
Oson
Több évtized.
Mint tűlevél hegyén
Az él,
A Lét lélegzete,
Csak sóhajtás,
S a vén Idő
Már elszalad vele.
Időben,
Térben egyaránt
Van posvány
Rengeteg;
Futóhomok a lét, ahol
Az ember nem szeret.
Angliában még II. Károly idején is szokásban volt az idétlen bolondéria, hogy a királyt térden állva kell kiszolgálni.
A francia Grammont marsall, mint Lajos király rendkívüli követe, egy ízben meghívást kapott egy királyi ebédre.
Elhűlve figyelte a sok térdhajlást, térdeplést a király előtt. A bejövők előbb háromszor térdet hajtottak, majd a tálakkal együtt térdre ereszkedtek, és térden csúsztak a király elé. Károly elé a főudvarmester helyezte a tálakat, ugyancsak térden.
A marsall döbbenten bámult.
Megint péntek-tizenhárom;
Ötvenharmadikat zárom.
Nem fájdalmas, nem rettentő;
Eggyel több, mint ötvenkettő.
Ez csak állapot, nem érdem:
Eltelt ötvenhárom évem.
Nem lettem semmilyen -ista,
Csak vénebb idealista.
Pártok, brancsok, szövetségek
Felé fél lépést se lépek.
Belső kör? Lobby, söpredék -
Az Igazság? Peremvidék.
Rossz, lapos profán világban
Nekem Otthonom, Hazám van.
Tiszta hang és tiszta Lélek;
Tán nem modern az ég,
Ha kék,
De nem lesz sose zöld;
Ős nótára jár az Idő,
És otthonunk,
A Föld.
Tán nem modern
A pillanat,
Ha szép és
Egyszerű,
De csak ilyenből születik
Harmónia,
Derű.
Tán nem modern
A Szerelem,
A világ-alkotó,
De oly mértékben egyedi,
Hogy fel nem váltható.
Tán a Lét sem elég modern,
Bár sok jót tartogat,
Isten nem hajszolta soha
Az újdonságokat.
Ami modern,
Csak villanás,
HUSZONHETEDIK RÉSZ
A szigetváriak az előző években is igen véres harcokat folytattak a törökkel, főleg Dervis bég csapataival.
Szigetvár állandóan zavarta az oszmánokat. Szinte állandóan támadást terveztek ellene. Tojgun budai beglerbég részben panaszleveleket írt a szigetváriak ellen, részben rajtaütésekkel próbálkozott.
Dervis bég több alkalommal tervezett támadást. 1554 áprilisában például arról fecsegett, hogy aratáskor megtámadja a várat.
El ne csüggedj, Vízöntő,
Csorgass jobbra-balra,
Amnéziában szenved még
Az emberi fajta!
Zúduljon a vízsugár,
Jó az Isten kedve,
Ne maradjon semmi se a
Múltba eltemetve!
Múlt nélkül a Lét hamis,
Az Akarat zagyva;
Segíts, Atlantisz se legyen
Tovább kitagadva!
El ne csüggedj, Vízöntő,
Hátra meg előre,
Nem lesz addig jobb a világ,
Míg okos a dőre.