Blogok

Bizarr idill. Megszeppent kisfiúknak,

homokozókban felejtett álmok.

Hintakötélen rángás. Mókás Liliputiak.

Törpecsalánok közt mályvavirágok,

szemnek tetszetősek az árkok

Az artézi kutak rozsdaszagúak.

Békakuruttyolás, savanyú reggeleket látok...

Körhintákban felejtett pónilovak

szédülésig valcerre járnak.

Selyempántlikákkal, szomorú szemű balerinák,

mint fakult szirmú virágok. Szerelemre vágynak.

Tölcséres a fagyi, olvad a csoki máz is

 Fillérekért egy lecsúszott zenész

Nem foghat fegyver, nem foghat átok,

részben csak ember, istenként járok...

Városom épül, enyém az érdem,

rabigád húzzad, dolgozz csak, népem!

Zúdul az ember, igába hajtva.

Testét elvette, lelkét akarja?

Istenek rendje nem nézi jó szemmel,

mit művel vélük e félisten-ember...

Küldenek barmot, vad férfi sarjat.

Tűrni már véges ennyi borzalmat!

Emberi lénnyé teszik először,

érezni szépet, szerelmet nőtől...

Istar papnő tanítgatja buzgón,

emberré válik, vadsága múlón.

Folytatom elölről. Íme, Davis beszámolója Kanizsa ostromáról:

“Hamarosan kézhez kaptam a már korábban kilátásba helyezett kapitányi kinevezést, valamint némi pénzjutalmat, gondolhatod, drága Jane, hogy mennyire örültem neki. Most már volt a kezemben egy csinos összeg, a javát tüstént letétbe helyeztem egy bankháznál, magam pedig igyekeztem hasznomra fordítani az eseménytelen téli napokat.

E holdtalan, zord éjszakán

kinyílt az ajtóm, betört a fény,

belengett benne holt anyám,

vakító mosollyal szállt felém.

Kitárta karját: "Jöjj, fiam!

Földi létedben nincs több remény,

jönnek az élők, annyian

lépnek át a világ peremén."

"Ne még, anyám, maradni még –

van e földön, ó, annyi dolgom!

Fogom még egy asszony kezét,

engedj beléje kapaszkodnom!"

S én szorítom azt a kezet,

a szellemkéz megragad amott,

szétszakít az emlékezet,

Nyolcvankilencedik rész

 A szerelmet sokkal nehezebb definiálni, mint a lírát, de tanulmányomnak ezen a pontján mégis meg kell kísérelnem, hogy legalább valamiféle hozzávetőleges meghatározást adjak róla.

A szerelem az emberiség kialakulását, fejlődését, boldogságát, létének, életének célját és értemét biztosító érzelmi keret.

Ó, én gyarló ember

Látom a szálkát más szemében - ó - én gyarló ember,
s gerenda nő az enyémben, miközben ítélkezem!

Helyes gyerek voltam, olykor engedelmes,
és mindig a legszebb kislányba szerelmes.
Vak volt tán az a lány? Vagy a sorsunk hozta,
hogy a vonzalmamat mégsem viszonozta?
Bánatomban szinte kicsordult a könnyem,
s akkor jött a nagy Ő … az ábécéskönyvben.

Ki mondja meg mi a jelen,

mikor a múltat, s jövőt is csak elképzelem...

Ami most van az létezik?

Lehet, hogy az elmém most is csak kivetít?

Valakinek érzem magamat,

pedig csak képekkel töltöm meg a falakat.

Mások mind ugyanezt teszik,

a sok vászonra minden ember kivetít.

Csak egyetlen dolog van a világon,

s azt az egy dolgot én nem látom.

Lehet, hogy az életem csak álom?

Na ettől fázom!

Képzelj el egy árnyékot,

aki nem lát mást, csak másik árnyékot,

Csikorog a Történelem,

Rossz, kenetlen a kerék,

Csupán hivatalból lett több,

Pedig abból volt elég.

—-

Kolosszusnak látszik, ami

Súlyra legfeljebb pehely;

Hol lesz ebből fellendülés?

Hol lesz ebből munkahely?

—–

Áll bőszen egymással szemben

Két csúf homokszikla tömb,

A másik ezt ócsárolja,

De szikrával se különb.

—–

Csikorog a Történelem,

Mint valami kárhozat;

Az a kérdés: profit kell, vagy

Alázatos áldozat.

—–

Öltöny-piac-bürokraták

Mysty Kata

Mysty Kata:

Kőfalak izzadnak vérkönnyeket,

kínommal nyugszik a Nap.

Rémülettel béklyóz e könnyes est,

rágalmaz majd a holnap.

Szorongat bűneim nyúló árnya,

múltamnak foglya vagyok. 

Egy fekete lyuk magába zárna, 

síri csendbe harapok.

Kopnak a fények,

álmos a város,

holnapok égnek,

s toll puha vánkos

- dajkája éjnek -

otthont ad lágyan,

többé nem  félek;

jó meleg ágyam

osztom meg véled.

Alszik a lámpa,

hallgat a csend is,

álmaink szárnya

messzire elvisz

- szívemben hála -

oly szép az élet,

nagy volt az ára;

„meghaltam” Érted.

Gyúlnak a fények,

csillagok hullnak,

száz égi mécses

int ma a múltnak,

égnek a vétkek,

lángolnak újból,

Siralmam-gondolatom

Bánat könnyem hullatom

Búmtól lelkem elsorvad,

Vígasságom elhervad

Ó én édes jó uram!

Szerelmetes szép fiam!

Síró anyádra tekints.

Bújára, most vigaszt hints.

Szemem könnyben árad

Véreddel lelkem szárad

Világnak világa.

Virágnak virága!

Miben reménykedsz?

Bűnöd, ha nem hiszed, szeret Isten téged!

Röpke földi léted, mint a pára elszáll,

s e porhüvelyét levetkőzi a lélek.

Ha Istent nem féled mi vár ott túl reád?

Ha nem hiszel végtelen szeretetében,

boldogságod soha el nem érheted.

Harcolsz és gürcölsz, hogy vágyaid elérjed,

s mire felocsúdsz, már eljön a végzeted.

Értsd meg idejében, kegyelem fényében,

hidd el, hogy szeret, Ki meghalt a kereszten!

Meghalt s feltámadott, hogy örökké élhess,

Bethlen Miklós tehát nem írta azt, hogy Paka az erdőből érkezett – mert hogy nem is érkezhetett onnan. Ha még ott lett volna, már keresnék a társai. Ez nem tréfa, a hiányzó vadász bajban lehet, fára menekülhetett, vagy éppen tragédia érhette.

Ha pedig Paka nem jöhetett az erdőből, a vadkan mítosza magától összeomlik – de összeomlik az bárhol, hiszen ezer sebből vérzik. Mint a kártyavár, ahol megbökjük, ott csuklik össze.

Bethlen leírása tele van efféle finomságokkal. Számos dolgot úgy közöl, hogy nem írja az ellenkezőjét.

Kedves Barátaim!

Eltörtem mind a két kezemet ezért egy ideig nem tudok jelentkezni!             Üdvözlet: Irén

Hát meddig még tovább,

Hát merre még, Uram?

Ötven felett a vén Idő

Suhan,

A Jövő kamaszlányként andalog,

S kikacagnak

Az ifjú hajnalok.

—–

Hát meddig még tovább,

Mivégre még,

Uram?

—-

Hát meddig még tovább,

Hát meddig még, Uram?

Végül az égbolt úgyis

Rám zuhan,

Marad a szürke, tompa színezüst,

És az Idő eloszlik,

Mint a füst.

—–

Hát meddig még, Uram,

S legfőképpen:

Hová?

—

Kapzsiságé lett világod,

Uram;

Még csilingeltek halk-szavú titkos csodacsengők.
Pici szárnyaikkal szárítkoztak tünde-lények;
harmatos fűben elestek...Szerelemvölgy,
-jártukban-keltűkben- Jártam a kertjükben
és  szivárvány volt az ajándék. Várj még!