Én nem ringatok magamban álmokat,
nevetni talán már sosem fogok,
egy könnycsepp csillan, mint gondolat,
s közben egy régi dalt dúdolgatok.
Engem már senki nem fog úgy ölelni,
mint, amit egy lány megálmodott,
mit rontottam el, hogy nem tudnak szeretni?
Ez a sorsom, már marad örök titok.
Mit szánt nekem az élet, Isten a tudója,
miért kerülnek el a boldog napok?
Sorsomnak lettem udvari bolondja,
s én már csak sírni tudok.
A magyarországi török uralom fináléja az 1697. szeptember 11-én vívott zentai csata volt. Savoyai Jenő úgy döntött, nem várja be a kissé lemaradt hadtápot, hanem minden teketória nélkül, menetből támadja meg az éppen a Tiszán átkelő oszmán hadat – amivel a Habsburg-birosalom történetének legjelentősebb győzelmét aratta.
Legszentebb bűnöm lettél,
áttetsző remény.
Tűzhajnalokra virradó,
falatnyi gyümölcskenyér.
Ha nem szeretnélek,
lehet, szégyelleném;
életemben egyszer hazudtam érted,
te hófehér,
nekem fogant,
púderillatú pillanat.
Az égboltozatot áthasítja
egy csillagszekér,
míg a képzelet hozzád vonja ujjamat.
Mire virrad, tökéletesre rajzol;
milyen szép vagy,
hozzám a legirgalmasabb,
langyoshúsú nevetés.
Talán meghagy
szeretni a holnap.
Nevelnélek, mint szőlőszemet,
és ha belőlem fellélegeznél,
Nekem az ég sokszínű szövet,
arany s ezüst fénnyel áttört,
az éj, a fény és a szürkület
kék, matt és sötét ruhákat ölt.
Lábadhoz teríteném mindet,
de nálam csak álmokat találsz.
Lábadhoz hát álmaim terítem,
s lágyan lépj, mert álmaimon jársz.
*
formahűbb változat:
Lét-tengeren gond-hajó;
Az Élet makacs folyó.
"Pajtás,daloljunk szép magyar hazánkról",
még nem láttunk belőle szépet,s eleget...
Érte nyíljon száz szóvirág a szánkról
szárnyaljon lelkünk is mint a képzelet...
Erdők, mezők, hegyek-völgyek lankák,
rejtenek mókust, szarvast, őzeket
A szelíd folyókat vízi-népek lakják
és ég felé nyúlnak a dérrel ősz hegyek...
Itt nincsen oroszlán, csak farkas, néha medve...
Nyúl, ha zavarják, riadtan szalad.
Fajdkakas dürrög, ha szerelmes a kedve
úgy becserkészné a szép fajd-tyúkokat...
E széles világon annyi szép és jó van
Édeni szépség
Orgonaillatban fürdik a hajnal,
liliom mámorral vegyülve bódít.
Levélre, virágra gyöngyharmatot hint.
Gyémántja csillan a felkelő napban.
A forgatókönyv előre meg van írva,
lehet, mi még nem tudunk róla,
csak játszunk a magunk módján,
nevetünk, vagy sírunk a következő strófán,
a szereplők mindig mennek-jönnek,
szavakat dobálunk, folynak a könnyek,
eljátsszuk a hőst, majd várjuk a tapsot,
ünneplünk együtt, és bedobunk egy snapszot.
Élünk és halunk, fordul a színpad,
reflektorfények gyúlnak és hunynak...
aztán, a végén felhangzik a végszó,
hiába dolgozik oly lelkesen a súgó...
sötétség borul a színi világra,
Valami szépet kellene írnom,
hogy ébred a rügy és dalol a madár,
valami nagyon szépet...
Felnézek az égre, s ott valami
sötét felhő mindig a napnak
útjában áll.
Valami szépet szeretnék írni,
hogy itt a tavasz, és eljön majd a nyár,
valami nagyon szépet...
A fecskék is mindig visszatérnek,
éled az orgona és a tulipán...
csak az a kis sötét felhő ne ülne
ott a szememnek bal sarkán.
Valami szépet akarok írni.
Valami nagyon szépet neked,
Ronggyal tömött kócbabába
szerelmes lett egy huszár,
kinek kóró a két lába,
s a lova is csutkaszár.
Mátkája szemérmes fajta,
de ő bőszen udvarolt,
ám a szöszből pödört bajsza
minden csóknál útba’ volt.
Szia Anyu!
Szia Anyu! Látod? Megint rossz felé indulok,
hisz még csak második anyák napja, hogy
nem tudom kezedbe adni ezt a hülye virágot.
De megyek, nyitom a kiskaput, kereslek
kapával a kezedben, ott a virágos kertben,
de nem vagy ott... nem jössz elém mosolyogva,
szemeddel könnyben úszva, meghatottan...
Nem látlak görnyedten, és most nem szólok,
hogy gyere be, mert nagyon tűz a nap,
a munka megvár...hagyd csak ott, jó lesz holnap.
Galaktikus álmom; sátorozni vágyom a Holdon.
Függök ezer szálon, legyen csak egy oda! Kibontom.
Elkötöm végleg a véges-végtelen Űr hajóját,
irigyeljenek az emberek, (hogy ez milyen jól járt,
övé lett a hold túlsó oldala!)
Ott Nap sem süt, és nem hull hódara...
Talán odajár búsulni a Kis Herceg is,
ha rózsáját a gaz tetvek végképp ellepik
És ott van az otthona minden szörny nejének,
kik átkos sorsuk felett eszmét cserélnek?
Forrófejű kamaszok szerelemgyümölcsei,
Lelked palettáján tobzódnak a színek,
tompulnak az árnyak, újra éled a fény…
Hogyha mellettem vagy, csengőbbek a rímek,
pergőbb ritmust dobol verője a szívnek,
s ereimben újra utat tör a remény.
Olyankor érzem azt, mennyire szeretlek,
tűzbe mennék érted, pokolra is akár,
Az előző felület megszűnésekor tettem fel ezt a témát, így már nem kerülhetett sor rá. Ezért most újra felhozom, talán segít másnak is.
A Fazekas meghatározásai alapján megpróbáltam összehasonlítani őket, előrebocsátva, hogy csupán vitaindítónak, és nem teljeskörűnek szánt dolgozatra törekedtem. :) Az közös feladatunk lehet...
A hegy mögött bíborderengésben,
lassan, csendben lecsorog az alkony.
Hintaágyon ringok elrévülten,
csillagsátor alatt, elnyom az álom.
Mysty Kata
Évforduló 38.
Ma fordult az év,
Akkor - a világ,
Velünk örült sok
jó, igaz barát...
Igenünk májusi,
zengett imánk...
Házasok leszünk
mi már ezután!
Életünk végéig
együtt leszünk,
sőt még tovább is
együtt megyünk!
Köszönöm, igen
az érzés kevés,
a liliom illata