Tengernyi szürke kis veréb
csapong, csiripel hangosan.
A csapatban van az erő,
semmit sem érnek magukban.
Az ölyv, a karvaly az erő.
A halál nem jár hangosan.
Ők sosem szállnak magukban,
lombházba búvik a veréb.
Félnél-e télen, ha veréb
lennél? Sírnál-e hangosan,
ha fogy az étel, az erő,
kopár fák állnak magukban?
Csak sasok szállnak magukban,
falatnyi nekik a veréb.
Csivogj, kismadár, hangosan,
légy a tengernyi nagy erő.
Kihűlt szarvasok fölött összeborulnak farkasok,
könnyezve gyászos éneket üvöltenek.
Meghasadnak egek, hideg szívekbe fény ragyog
és az angyali lelkek vándorlásba kezdenek...
Bíborban-kékben ég az égi menedékhely
Árván-hagyott csillagok fénnyel ébrednek merészen
Játszva reménnyel, kísérteni Istent, és holnapot...
Ha a világ élni akar,
Tisztuljon a Szó;
Tűzliliom lángnyelvek simogatnak,
sejtelmesen fehér galamb száll.
Szemetekre virrad a hajnali gyöngy
tiszta fénnyel. Ragyogna a lélek
szentséges áhítattal; valóság jön el
Ostorozd magad halandó! Álnok sarja a földnek
lásd mivé lett az egy igaz ember!
Ám eljött Ő. Mégis. Szállhatna egekbe szabadon
árnyékot sem vet teste, vérfoltok csak a falakon
Szenvedj, alázkodj meg előtte,
amíg szelleme be nem tölt örökre!
Thalész a hét görög bölcs egyike volt. Mi jobbára a geometria kapcsán hallunk róla, az ókor még jobban ismerte. Számos történet keringett róla.
Búzavirág-szín kék az ég,
puha cseresznyehús ég a napon.
Borrá olvad rőt hajnalon
a fák ágai közt az alvadt vér.
Dús barackillat lengedez.
kemény termés csókolja a napot,
s világra hozza a gyermeket:
a féreg járta fekete magot.
Örök nyár rózsái nyílnak:
gránát szín vészfények zöld tengeren.
szirmukból nem marad írmag
múlnak mint a szivárvány s szerelem.
Milyen suta ez a délután,
perceit hullatja az estre,
csak úgy beszöktél a tél után
színehagyott életembe.
Nélküled a lelkem szürke ég,
torzonborz, pihegő gerle,
ha magasra tartanál repülni még,
akkor sem indulnék semerre.
Szivárvány-szádon fénylenék,
mint apró szentjánosbogár,
szép holnapunk vajon lesz-e,
ha elhinti utolsó sugarát a nyár?
Gésaszerelmet titokban esti szürkület leplez
Szellőzizzenés is fonattal minden idegedhez
Megfojtó magány szoros ölelésben
a holnapba zár, a múltra nem emlékszel...
Kutyahűség szabad akarattal, vért író századokban
"meghosszabbított" karral eggyé lett acél penge-riadt szó-
s a nemes fegyverek kovácsa, Hattori-Hanzo.
Írott törvénnyel élsz, törvényen kívül,
szakét iszol, ám a teád mindig kihűl.
Az éjszaka árnya lett választott társad,
holnap mögéd lopódzik, kit hittél ma barátnak.
Lángot fogott Június,
Nyár ormára hágott;
"Egy szép tavaszi éjszakán"
zörgettek "Jancsim ablakán" –
de nem behívó kézbesült,
csak gázszámlában részesült…
*
"Egy szép tavaszi éjszakán"
csapkodtak "Jancsim ablakán" –
de nem madárka szárnya volt,
csak a gatyája száradott…
*
"Egy szép tavaszi éjszakán"
betörtek "Jancsim ablakán" -
De nem egy rabló érkezett,
kamion házba fékezett…
*
"Egy szép tavaszi éjszakán"
kinézett "Jancsim ablakán" –
s jaj, nem látta, amit szokott.
Ablaküvege volt koszlott…
*
Még nem boldogtalan, de sejti már,
s ordít a gyermek, mert nem kaphatott
meg valamit… kicsiny tragédiák.
Kis ember, kis hiány a bánatod.
Ahogy a futó évek szaporodnak,
úgy duzzad apró hiány nagyobbá,
és úgy találod egyre fontosabbnak,
ha újabb rétegeit rakod rá.
SZÁZHUSZONHETEDIK RÉSZ
Rettenetesen rossz önértékeléseket és még rosszabb jövőképeket generál mindkettő. Beszélnem kell róluk, mivel nagy nyomatékkal vannak jelen a mai magyar kultúrában.
Mysty Kata
A Ketyere
Naponta szól telefonom,
- Hallotta már, - elmondhatom?
A lényeg az egészsége;
állapota felmérése.
Néhány órás fejtágítás;
"szöveg-követ" egy felhívás;
" keringőre"! - Vegye, vigye!
- "a Ketyere", csak egyre megy,
Pénzre !- "A fene egye meg"!
Nagypénzt hozzon és íziben!
- Ez lesz kérem a megváltás,
megvívott már ezer csatát,
csodákat tesz, ez garantált!
Talpra állít, megzaboláz,
vérnyomását, majd vércukrát,
Szabályozza keringését,
teste újjáépülését...
Lepkecsodákban rianó rebbenés.
Feloldozó szélforgatag mennybe emel.
Szembogarakban szikrázó nevetés
boldog alázattal fényt énekel.
Szimfóniát a Napnak és a Holdnak,
örömujjongással, mert szépségre lelt.
Szívekben csordult a tavasz, él a
nyíló nyár, meghatódva hajnal kél.
Hajlong a nyír, a nyár, szomorúfűz.
Lágy lélek-hangon dalolni kezd
csokorba-fonottan lány- liliom-szűz.
Friss a reggeli harmat könnyet mesél
zöld levelekre. Sír párta-szirom,
harang kehely, fehér uszály lebeg.
Ünneplőt öltött Nyár koma,
Szentség az Élet otthona.
Téged dicsőít
Téged dicsőít, Uram, a hajnal,
éjszakát űző bíbor malaszttal.
Előtted térdre hull a természet,
oltárán zendül a madárének.
Hárfa húrjain szellő magasztal,
köszönt a virág balzsamillattal.
Emberi ajkak nyílnak fohászra,
szívből fakadó hálaadásra.
Felettünk ekkor megnyílik az ég,
arcod ragyogó mosolya a fény.
Éltető forrás friss harmata hull,
lélekben élő hitnek lángja gyúl.
Schvalm Rózsa
(2014-05-29)
Mysty Kata
A Líra Otthona
Háttérben ténykedve,
kreatív színtéren...
A munka bár akna,
éltető, s van haszna!
Türelmes Végtelen...
bár passzív; "égtelen"
maga a lelemény...
s a már kész szerzemény!
Ne csupán magadért
cselekedj; - mert erény!
Szinte már fontosabb
izgalom nincs ennél!
A Líra Otthona,
menhelye, csarnoka:
"a magyar parnasszus",
híve a nagy Bacchus...
Mysty Kata
Alkotás?
Szívét rejtő jóember
alkotó lélekkel...
Alkotás?- szent fegyver;
Pont , vessző, mind-mind kell!
Mondatban, - mint lámpa,
nem csupán egy tábla,
oxigén is a mázba.
Holnapi jövőért,
lángnyelve irgalom....
Könnyezők a szavak,
- huzal 'mi , nem szakad.