ÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Érzem már, hogy fáradok,
bőrömön hűvösebb a hajnal.
A vállad is többet keresem,
megbékéltem önmagammal.
Gyémántfényű nyár vagyok,
ezt a késői katarzist vártam,
így kellene menni majd
egymás rejtelmeibe zártan.
Tartom felettünk az Időt,
lenge, rongyos köpenyében,
olyan lettem, mint az elmenő.
Hozzád egészen engedékeny.

Fellegek úsznak

Fellegek úsznak június egén,
arca szomorú, lesüti szemét.
Bánat tengere rejti nap fényét,
szürkére festi ragyogó kékjét.

Máskor haragos, villámokat szór,
felharsan hangja zúgva, morajlón.
Szakadó zápor kiömlő könnye,
sűrűn hullatja, földet elöntve.

Talán emlékszik még valaki közülektek Kőszeghy Miklós itt közreadott hosszú esszéjére, amelyben a különféle természeti vizekről szóló versciklusában szereplő darabok keletkezésének, csiszolgatásának történetét írta meg nagyon részletesen. Azt hiszem, tudat alatt ez lebeghetett a szemem előtt, amikor belefogtam ebbe a kísérletbe. Valószínű, hogy első és utolsó ilyen marad, már csak azért is, mert más versemről nem maradt fenn (hiszen nem is készült) írásos vázlatom.

Lucskos, morcos nyárelő,

Hunyorog az égbolt,

Pókhálóként simul rám a jövőm:
körbefon a finom érintés,
izgat, s lassan átjárhat az öröm,
a sugárzó megkönnyebbülés.

Utam végén gáncsoltak törtetők,
lángom kioltani próbálták;
és sejtve, mennyire erősek ők,
félve bújtak az apró csodák.

Most végre elszámoltam velük,
igyekszem feledni a nevük.
Megbocsátottam gonoszságuk,

hogy életem legyen az enyém.
Csak szeretet áradhat felém:
véreimtől, s kik adják maguk.

Bem tábornok 1849. február 9-én, a Piski mellett vívott kemény és fordulatos csatában döntő vereséget mért a császári hadakra.

Mysty Kata
Csillag-halász

Nemrég jártam
fönn az égen,
Foglya voltam
csillag fénynek,
"Csillag-halász"
 - mindenképpen
tisztem nékem,
- fényben élek.
 
Egy tök-lámpás
képe rémlett,
biztos vagyok
arra tévedt...
Sokat nem várt,
tüzelt reám...
meggyújt éjem,
nap ragyog rám.

Mysty Kata
A Most, a Lesz...

A Most hibázik.
Értetlenül
megállít...
Minden olyan gáz,
a Lesz meg' ámít.
Ha nem ép a lélek,
az eszed vét, ekképp
elvész - végképp!
Egy gondolat még,
egy kérdés ;- Miért?
A válasz árthat,
Csupán kiálthat!
A gonosz talán
kapitulálhat!

Mysty Kata
Pedagógusnapon

Pedagógusnapon
a Napom még szebben,
szememtől is ragyog.
 
Pedagógusnapon
muzsikáló szívem
is dobog felhangon.
 
Virágtól virágzik,
bennem tanár, gyerek,
tőle illatozik...
 
Csak a jóban, szépben,
épen gondolkodik,
- vígan, örömében,
 
hálatelt, jó kedvvel,
a nyár kapujában
az édes teherrel.
 
Hálát érlel a nyár,
a tudás még szomjas,
a szünetben sem vár.

Egy napja már,

És hallom egyre még;

Ó, te aranytalléros gyöngyöket adó

forrón gőzölgő, illatod áradó

betegnek gyógyír egy kanál belőled

vasárnap asztalon dísze vagy ebédnek.

Mutatod magadból, egyem a zúzádat

fel-feldobod olykor guszta far-hátad

kínáltatod magad, adod húsodat

s édes répa hozzá legfinomabb falat.

Lángoló kis piros égető levednek

kevés a levegő hűteni nyelvet

de nem bánom, majd lassan kóstolgatlak

vágyom szopogatni az összes csontodat.

Hosszú cérnametélt csusszan be a számba

SZÁZHUSZONHATODIK RÉSZ

Van, mikor jó a csend, máskor kiáltani kell,
falat építeni soha nem szabad,
tárd ki az ajtód, meglásd, bejön a fény,
ha engeded.

Ha sok rossz is ért, hinni kell a jóban,
hinni, hogy van még, ki őszintén szeret,
hidd el, hogy van, aki megfogja a kezed,
csak bízz!

Az éjszaka nem sötét, fénylenek csillagok,
a távolság közel hoz, a térben utazok,
ilyenkor érezd, hogy mindig veled vagyok,
ne félj!

Kezed nyújtod, és én megfogom,
adom neked mindenem, várd a holnapot,
nyújtom poharam, szomjadat oltom,
hát gyere!

Ami múlandó – zörög;

Csak az Igazság örök.