Blogok

A Nap gigászi, forró fény-batár,

Vállán halványkék bársony ég-talár.

 Hamis a felszín, evezz a mélyre,
kutasd, hol rejlik való szentélye.
Igazság magja tündöklő gyémánt,
törje föl kezed gyöngykagyló héját.
Benne a csodát, hogyha meglelted,
Isteni öröm tölti be lelked.

(2014-07-19)

Sürget az időnk, megyek veled,
elfogadom felém nyújtott kezed.
Behunyom szemem, oly csodás e táj,
ha te ölelsz már semmi se fáj.
Könnyemet csókoddal törölöd,
az én örömöm a te örömöd.
A te bánatod az én bánatom,
sorsodban magam sorsát látom.
Megállt velünk a késő őszidő,
csak jelen van, sejtelmes a jövő.

Mysty Kata
Az ősz
 
Várjon még, ha várhat,
csituljon a bánat.
Krisztus Úr "levele"
én úgyse lehetek!
 
Lennék, de úgy inog
a kereszt, s nyom agyon...
A hitem még sekély
vízen billegő hajó.
 
Várjon még, csak árthat;
- nyári fény szitája.
Emlékem szemezve,
magágyat melenget.
 

Törölközővers

Megtöröljük a kis buksit,
simi-simi finoman,
s megszámoljuk közben azt is,
Petinek hány haja van.
Kettő elől, hátul három
édes, selymes fürtöcske.
Pihe-puha törölköző
óvatosan jár körbe.

Megtöröljük az arcocskát,
állat, vállat, pocakot,
felitatjuk a sok vizet,
amit fürdéskor kapott.
Két lábacska, hát és kezek,
kerek popsi megszárad,
anyuka most puszit ad rá,
nem is egyet, de százat!

Másutt azért ez nem mindenütt van így. Nálunk mintha csak nemzeti önelégültség, vagy az annál hatásaiban még sokkal rosszabb nemzeti nihil volna.

Nyári szerelmek víg tüze jár,

Forr a határ,

Elmerültem szürke hétköznapokban.
Megfakult lettem, majdnem színtelen.
S közben nem vettem észre, hogy magamban
téged kereslek mindig szüntelen...
 
Mert együtt fekszünk le mi, minden este
és minden reggel együtt ébredünk…
S bár lopva egymás szemében keresve
álmot, már elkalandozik tekintetünk...

Nem kéne még! Nem kéne ezt soha!
Nem ezt fogadtuk csillagok alatt…
Legyen bár sorsunk mégoly mostoha,

szerelmünk az, mi nekünk megmaradt.
Hát kezdjük újra rakni ezt a várat!
Nem kell nekünk belenyugvó alázat!
 

Szürke borúját levetette az ég,

Nincs már fa, csak tuskó, gyökér,
elvitték  üveggyöngyökér’.
Uram, az égből ránk tekints,
miért, hogy másé lett e kincs?

Harácsot szednek új basák,
adót terem a pusztaság.
Ekét nem lát a szép mező,
búsan tekint rá éhező.

Mysty Kata
A titok, - a tiéd!
 
Csak egyszer mondd el azt,
csak egyszer mondj el ott...
 Egyszer - csak úgy,  egy olyan imát,
amit Ő mondott el - a Golgotán.
 
Egyszer kell, hogy higgy,
hittel, kedvvel vívj...
Egyszer, hogy - elhidd;
aztán tovább vidd!
Értsd, - a titok , - a tiéd!
 
Félj, de magad ne ítélj!
Éld át, léted...
mely lélekben él
testben ugyan véget ér,
de feltámad...
és Benne - újra - él!
 
 

SZÁZHARMINCKETTEDIK RÉSZ

Napjaink igen fontos problémáihoz érkeztem, és az új líra érdekében nem hagyhatom őket szó nélkül.

A Remény mi magunk vagyunk,

Vagy misztikus akaratunk.

ÖTVENHETEDIK RÉSZ

Száll a Múlt – az Emlék marad;

Felneveltük a Lányokat.