Blogok

Megőrizhetjük autonómiánkat bármilyen helyzetben, ha vállaljuk a vele járó kockázatot. Szinte minden nap hoz elénk ilyesféle rizikót. Néha a karrierünkkel játszunk.

Nem tehetünk mást.

Mázolt média-egek;

Sok a kell,

Vihar készül? A jó remeg,
ez a világ olyan rút ma,
apró arany homokszemek
kelnek messzi vándorútra.

Elfogy a domb, holt az erdő,
sárba dől a fája sorba,
az árnyas, nagy zöld napernyő
rongy aggatta csupasz borda.

Alig dereng, lapul a csend,
öreg ladik halászni ment.
Fénycsóva vetül a tóra,
felhőt bont a hajnal-óra.

Ma is tengerről álmodott,
ahol bálnára vadászott.
Csalódva érzi a hiányt,
ölelgetne egy hab-leányt.

Szeme csak mered botjára,
hiába a csali nincs kapása.
A parton senki nem várja,
már nincs se párja, se bálna.

SZÁZHARMINCEGYEDIK RÉSZ 

Kerteken túl, a domb alatt
szeleburdi szellő szalad.
Felsöpri a gyalogutat,
nap tüzének fügét mutat.

Ifjú lánynak szépet mímel,
csak egy masnit csenve ím el.
Sunyin sejtet suttyó elánt,
a Nyár talán még rá se ránt.

Vagy csak úgy tesz, hisz sejti ő,
lejár egyszer ez az idő,
és nem vihet majd semmit el,
hogyha egyszer búcsúzni kell.

Egyelőre ő itt az úr,
peng a kedve, úgy, mint a húr,
nem szokása sírás, rívás,
- fújjad komám, rigóprímás!

Törleszkednem kellett volna?

Álltam volna az akolba?

A vasvári béke híveinek publikációi még manapság is igyekeznek velünk elfogadtatni a suttyomban kötött egyezményt. Érvrendszerük a szokásos sablonokra épül, sőt mintha még rá is erősítenének. A már rongyosra koptatott „szükségszerűség” mellett persze nincs egyebük, legfeljebb hangzatos szólamaik.

 2. változat

Hiszek – mert hinnem kell,

Magyar jövendőben,

Mintha ez az éjjel álmodóbb volna,
cigánykerék előttünk a szerelem,
mire a halálnak bepanaszolna,
ágyat vetek neked forró ölemen.

Tekintetünk túlsózott sápadtarany,
mi egymásért folyton viccelni fogunk,
míg magadra húzod jégvirághajam,
ki merné lerombolni hű templomunk?

Lassan elszökik belőlünk a szépség,
de csintalan lelkünk lángol a szérűn,
sugárzunk, mint két haszontalan szentkép -
reggelre rendezetlenül, nagyképűn.

És ha kiégünk majd, mint a lámpabél,
piros bohócorrot mázol ránk a tél.

Versem ötleté H. Gábor Erzsébet Nagyanyám című verse adta. 

II. György angol király egyszer azt vette a fejébe, hogy a londoni St. James parkot francia díszkertté alakíttatja át. Exluzív, látványos parkot akart, kizárólag az udvar és a legelőkelőbb királyi vendégek használatára. Ez persze azzal is járt volna, hogy a londoni közönséget kizárják kedvelt pihenőhelyéről.

A Lét maga a végtelen,

A törvény és a rend;

Mysty Kata
Költővé válsz...
 
 Költővé lenni,  belső kényszer ?
Mint egy közkedvelt zeneszám,
kedveltté és énekké válsz.
Nap mint nap a vers,
csak az  hív, az  maraszt,
Sajgó és tüzelő érzés ölel;
rabul ejtő "Múzsa - közel"!
Költővé olvasod magad,
tetszésre tollat ragadsz!
Lelket tápláló kosztokat,
és gyönyöröket osztogatsz.
Pedig eszed ágában sincs...
Költővé válsz, elolvasnak,
bizalmuk mily hatalmas kincs!
Nincs más, - jobb ajtó, se kilincs.