Blogok

A líra a Lélek otthona,

Lelki honunk,

Pipacstengerre csorog a nap.
Rubinpiros mennybolton suhan,
konyakmeggy-szín felhőket harap;
vérbombájuk földünkre zuhan.
 
Felhők vére és nap sugára
a lassan ömlő égi-láva.
Vörös virágok vékony fátyla
a lánghaboknak óceánja.
 
Ők együtt gyújtják fel a földet,
a nászuk ülik bús öbölben,
erdőket irtva, embert ölve;
üszköt ringatnak halkan, csöndbe’.

Az előző sorozat lezárult, ez áthozom ide, és a másik blogot is felélesztem.

—-

Nincs a csillagokba írva

A Jövendő eleve;

Mysty Kata
Madárfa ágain

Madárfa ágain megannyi élet...
leheletsziromnyi-fagyöngy, sok éves,
ágak közt kúszik a pirosló léte,
szavakba önteni nem lehet mégse.
 
Szárnyalunk eleget, épp az út végett,
elszédít a magas, nincs ami fékez.
Madárraj vigyáz, a Föld is csak nézi,
vakrepülésünket sehogy sem érti...
 
Szabad madár-ember akármit tehetsz
- az idő szűken mér, perceket felez -,
De korlátra, többre számíthatsz most már -
hisz madársors helyett, emberi sors vár.
 
 

Számkivetett volt ő, félredobott torzsa,
akinek örökre beteljesült sorsa,
mint lejárt aprópénz, messze gurult zseton,
melyet elnyelt a föld, betemetett beton.

Remélem, hogy egyszer újra rátalálunk,
reá majd felnézve összeér a vállunk.

Ami ma a díj, az volt régen a rendjel. A hatalom által kedvelt művészek gyakran jobban vágytak a kitüntetésre, mint a közönségsikerre.

Régi mesék csodaútján

Jöttünk mi is egykoron;

SZÁZHARMINCHARMADIK RÉSZ

Kinn vihar dúl,
aztán benned
ólálkodik, majd feljajdul,
megtörve a  belső csended:

Ó, Nagy Uram,
miért gyáva
a hitetlen, no és ugyan-
úgy, aki hisz az imába’?

Ember, halld az

A csoki csak a szádban olvad!
Két félbeharapott szelet között, ízben
az élet szerves, szenvtelen része.
Kokettált esernyő alatt egy ficsur, állt a vízben.
Kendőzetlenül a testem leste, kigyúrt
volt minden izma...majd egy laza aforizma
szellent el az ajkán. Pelyhes álla íve
alapján talján vér csörgedezhetett
ereiben...(kínos vagy nem is talán?) lázba
hozott az este...valami ős-erő jött elő,
s vonzott hozzá. Bárcsak nekem hozná
minden reggel a kávét, pirítóst!
Azt hiszem, mindjárt sikítok, ha rámnéz...

Mysty Kata
Csalódás

Csendben surran az Idő,

Sorsok cseperednek,

Csusszan, lobban, cseppenve csetten
hangos sikoly lázas önkívületben.
Csorbult cserépkancsókban  mázas
lepkeszárnyakkal nőtt golyva... lázas
lüktetésben dagad a máj is,
júniusi csendbe átcsúszó majális.
Vurstli, körhinta, fiákeres verkli,
langyos sör, virslifonat-sercli.
Zsíros kenyér-kongó bödön-
földi paradicsom négyzeten-köbön...
Sramlizenével gyászinduló,
majd az új kenyérrel, már kézfogó...
 
Tejföl, vajjal, meg tehéntúró,
munkásosztálynak író-savó.