Blogok

Nimród

Nimród,

Ménróth,

Más néven: Orion;

Áll az időből rakott

Falakon...

 

Ménróth..

Egykoron

Hatalmas király...

Őrt áll

A Kezdetek

Kapuinál.

 

Rég elfeledett mitológiák

Cserepein át

Látszik arcából

Néhány mozaik.

Más volt a világ,

Más volt az Ember,

És más volt a hit...

Rég elfeledtük,

Valahol 

Mégis

Itt,

Bennünk

Lakik.

 

Nimród,

Ménróth,

Más néven: Orion;

Túl égen-földön,

Télutó

Hideg telünk csak áthatolt
e megveszett világon,
kemény, hegyes dárdája volt,
hisz azt akarta, fájjon.
 
És volt, ki bár magányosan
dacolt a szürkeséggel,
felfogni már szabályosan
nem tudta ép eszével.
 
Miközben még a sárga kór
csak egyre szedte vámját,
csupasz kezével hó alól
kaparta tűzifáját.
 
Fagyott rögön csorbult acél,
megannyi gödröt ástak,
de úgy gondolta, egyszer él,

Szkítaságos Idő-honban

Szkítaságos Idő-honban

Ős Eredet - még talonban.

 

Tovatűnő évezredek

Árnyéka rátelepedett,

 

Az útjelzők rég elkoptak,

A szavak megcsavarodtak.

 

Szkítaságos Idő-honban

A Jelen mégis otthon van.

 

Az érzelmek és a jelek

Mindig tévedhetetlenek.

 

Romos évezredek felett

Fogunk a Múltunkkal kezet.

 

Szkítaságos Idő-honban

Az Emlékezet megtorpan.

 

Szkíták, pannonok, szarmaták;

Megkeveredett a világ...

 

A szavak ereje

Darius kincsében nyakadig járhatsz,
pénzedbe fulladva kéjre hevülsz.
Rigmus mámorában hallhatod hangod,
szárnyakat növeszthetsz, megmenekülsz.

Szavadból magokat vethet az élet,
verseket kántálva magába zár.
Félted a rímeket, óvod a képet,
ritmussal lendülve dallamos ár.

Betűid íriszben csillagok fénye,
elűzi gondjaid, sorskeserűd,
hangjai hullanak hold mosolyával,
s tolladba rejtenek égi derűt.

Szavak és hangok az Éden ízével
ébresztik benned a létragyogást;
ereje vérted és fegyvered bárhol,

A Költészet neve napján

A Költészet neve napján

Hívószó kutat rím után.

 

Sorok állnak a strófába,

Szívdobogás ritmusára.

 

Kikelet ritmusra éled,

A Ritmus maga az Élet.

 

A Költészet neve napján

Megbokrosodik a profán.

 

Holt verseket ünnepelnek,

Élő versek dalra kelnek.

 

Profán ünnepi protokoll

A Lélek nyomában lohol.

 

A Költészet neve napján

Mű-vers zörög mű-saroglyán.

 

A rossz vers kopár pusztaság,

Bámulja a saját hasát.

 

Tavasz-öböl partjainál

Tavasz-öböl partjainál

Kikelet szent dallama száll.

 

Csillámlik a hajó orra,

Feszül az összes vitorla.

 

Virágzó jövő-szigetek...

Hívogatnak új Kezdetek.

 

Tavasz-öböl partjainál

Minden jóslat tótágast áll.

 

Tavaszi szélben a végzet

Már annyiszor semmivé lett,

 

Statisztika-jövő helyett

Igazi jövő jöhetett...

 

Hátha most is,

Ahogyan rég...

Reménykedni - kötelesség.

 

Jövőt ígér az illatár

Tavasz-öböl partjainál.

Április, az idő-gyerek

Április, az idő-gyerek,

Tél, s Tavasz benne küzdenek.

 

Hozhat havat

Hozhat jeget,

Hozhat napsütést, meleget.

 

Kétfelé áll a kalapja,

A döntést másokra hagyja.

 

Április, az idő-gyerek...

Idegen hadak küzdenek,

 

Ő meg tátott szájjal nézi,

Dolgát hanyagul intézi.

 

Az eredmény: idő-rumli;

Bolondnak nézi mindenki.

 

Április, az idő-gyerek

Nem örvend,

Nem is kesereg.

 

Mindegy neki, rosszat, jót ád,

Fújja az erősebb nótát,

Hun kopog a Múlt ajtaján

Hun kopog a Múlt ajtaján,

Bebocsátjuk végre talán?

 

Lélektelen elméletek

Tagadták, amíg lehetett.

 

Egy ideje retirálnak,

Új múltakat retusálnak.

 

Hun kopog a Múlt ajtaján;

Igazságot keres csupán.

 

Még mindig a hazugságok

Irányítják a világot.

 

Hogyha a Múlt sínre kerül,

Tán a Jövő is felderül.

 

Hun kopog a Múlt ajtaján...

Be kéne engedni talán.

 

Most is vannak, akik egyre

Acsarkodnak még ellene,

 

Sír ma Valcum*

Múltba néz a táj, jövőben élhet,
Mert kopott falak szavát
Ókor írta meg nekünk, s meséket.
Légiók haladtak át,
Útra térve harcban álltak,
Róma így üzent nekünk, a mának.
Ó, ti bátor, ős utak!
Ó, ti bátor, ős utak...

Itt legelt, telelt a mén, s e művel
Festetics tanyája élt,
Szép lovak tenyésztek, és a tűzzel
Olthatatlan is remélt.
És Petőfi Júliája?
Apja gazdatiszt, e birtok árja.
Halhatatlan így üzen.
Halhatatlan így üzen...

Úrlak édenének ősz tanára
Romba dőlt falak között

Berlini szólásszabadság

 (A hírre, hogy kirúgták németországi állásából Petry Zsoltot, amiért bátran elmondta az ott divatozó doktrínákkal ellentétes véleményét.)

 

Huszonegyedik évszázad,

Meddig megy fel még a lázad?

 

Rózsaszín elnöki vigyor

Szólásszabadságon tipor.

 

"Demokratikus" igények

Az egységes "vélemények",

 

S a kakukktojás-gondolat

Berlinben még ma sem divat.

 

Klubelnöki cinizmusok

Mögött ma is a múlt susog.

 

A drill régi fővárosa

Bőrét le nem vedli soha.

 

A dombokon

A szó a szádon még üres
fogadkozásokat keres,
de már amott a dombokon
kopott kabát az irgalom.
 
Ott már a tél goromba úr,
nincs pengető és rajta húr
sem úgy feszül, mi mondaná,
hogy újra még, hogy van hová.
 
A hóra véred elcsorog,
tekinteted csak ácsorog,
reményed fáradt, tétova,
úgy mennél már, de nincs hova.
 
Kelet felől az ég hasad,
feszíti élni vágyadat,
szüléd még távolról figyel,

Idő-parti pillanatok

Idő-parti pillanatok;

Perc csillámlik,

Óra csorog.

 

Minden kanyar külön világ;

Mind azt hiszi, hogy van tovább,

 

De a folyam sziklába mar,

S már hasad az újabb kanyar.

 

Idő-parti pillanatok;

A friss múlt hiába zokog.

 

Idő-örökotthonokat

Legfeljebb régész tapogat.

 

Lombjukat vesztett erkölcsök

Ágait gyűjti a hörcsög.

 

Idő-parti pillanatok;

A távolban por kavarog.

 

Elnémult panaszos ének,

Homokba fúlt fejlődések,

 

Locsolás 2021.

Locsoljuk meg Kedvesünket,

Hervadás ne érje,

Életét a Szerelmünkben

Még sokáig élje!

 

Locsoljuk meg Lányainkat,

Szeretettel,

Szépen,

Unokát nevelhessenek

Boldog békességben.

 

Locsoljuk meg a világot

Vígan,

Mosolyogva,

Gyengéd kézzel, mert a szegény

Meg van háborodva...


 

Lélekkereszt

Lélekkereszt...

A Mindenség Szívében,

Világít

Végtelen nagy semmi-éjben..

Entrópiát repeszt...

Lélekkereszt...

 

A kereszt ősrégi,

Titokzatos jelkép,

A világnak minden táján viselték,

Az Időt az emberrel együtt rótta,

Itt van velünk

Az ősi vadásztörzsek óta.

 

Jelent

Világot,

Csillagot,

Napot;

Jelent

Időt,

Végtelent,

Meg teret...

A világot,

S benne

Az Életet.

 

Profán világban,

Anyag-formát lelve,

Nagyszombati verőfényben

Nagyszombati verőfényben

Virágba szökken az ág,

Húsvét örömünnepére

Vár a keresztény világ.

 

Nagyszombati verőfényben

Fényeskedik Kikelet,

Megbocsátó-kéket öltött

Az Ég a világ felett.

 

Nagyszombati verőfényben

Száll a Remény szerteszét;

Egyszer ott is felvirrad majd,

Ahol még nagy a sötét.

 


 

A tél is itt hagyott

A tél is itt hagyott, érzed kedves?
Talpig tűlevélben áll a fenyves.
Kint könnyezik még a rét virága,
s tán nem bont rügyet a lelkem ága.
 
Bimbózó új tavaszra várok én. 
A szívem lesz még egy picit bohém?
A szenvedély száraz fán nem terem,
most csillagok gyógyítják meg sebem.
 
Sietve futnék át a réteken, 
elrebbenő árnyékként létezem.
Lehet nem hallja senki szívdalom,
s harmatként fénylek majd egy hajnalon.

Vadságból a barbárságba

Vadságból a barbárságba...

Kúszik a doktrína járda,

 

Az elmélet-mozgólépcső,

S - papírrá lesz, ami élő...

 

Őserdőből - pusztaságba...

Vadságból a barbárságba...

 

Valamikor,

Nagyon régen...

Másképpen történt egészen...

 

Vadságból a barbárságba,

Ködszürke tézis-világba.

 

Jelen ideológiák

Szabják át a históriát.

 

Bolondgomba ül a tálba...

Vadságból a barbárságba...

 

Valamikor,

Nagyon régen...

Idő-parti Tavasz-öböl

Idő-parti Tavasz-öböl;

Anyag a Szellemmel pöröl.

 

Atlantisz műkörmösök

Hangos nyelve fürgén pörög,

 

S Bizáncból jött szerzetesek

Dicsérik a görögtüzet.

 

Idő-parti Tavasz-öböl;

Téves jóslat jövőt pörköl,

 

S Múltakból jött sokadalom

Hullámzik egy széles falon.

 

Virágzik sok korhadt faág,

Elpihennek régi viták.

 

Idő-parti Tavasz-öböl;

Ablakban Isten könyököl.

 

Ünneplőben a táncterem,

Éled a régi Szerelem.

 

Oldalak