Blogok

Nagypénteken,
A megváltott világban
Tavasz ragyog,
Vidáman zsong az Élet,
S virágba borult gyümölcsfák alatt
Az ártatlan kicsi Jövő szalad...

Nagypénteken,
A megváltott világban
Másutt fegyver dörög,
Meg tankok égnek,
Sötét füst rajzol zord arcot az égnek,
Az élet annyi, mint egy szalmaszál,
S a toprongyos kis Jövő sírdogál...

Nagypénteken,
A megváltott világban
Pénz tornyosul az államok fölé,
Virtuális önmagát fitogtatja,
Alattomos média támogatja,
S a kifutón kifestve jön elő

Újra Budapesten voltam;
Jóbaráttal találkoztam.

Napfény volt a Keletinél,
De nagyon süvöltött a szél.

Száz ötlet, terv jövőt festett;
Szépnek láttam Budapestet.

Míg két magyar összehajolt,
Az idő csöndben araszolt.

Némi jövőt hazahoztam;
Újra Budapesten voltam.

 

Anikómmal kicsi házban,
Harmincévnyi közös nyárban.

Múlt és Jövő között élve,
Sosem félve,
Nagyon féltve.

Erőben is büszkeségben,
El nem múló férfilétben.

Anikóm mellettem ragyog;
Én szerencsés ember vagyok.

Hatalmas hitben, kis házban;
Harmincévnyi közös nyárban.


 

Atlantisz általunk üzen
A zajló idő-tengeren.

Jövő csak erkölcstől lehet;
Emberség mindenekfelett.

Nem visz oda profit-bálvány,
Sem a kiherélt szivárvány.

Atlantisz általunk üzen,
Bennünk a Ritmus, az Ütem.

Üzen annak, aki kérdi,
Aki majd egyszer megérti.

Aki még hinni sem akar,
Azon az Idő átsuhan.

Atlantisz általunk üzen;
Idő-háton, tűzön-vízen.

Elkergetné az éjszakát,
Kezet keres - az Időn át.

Vagy hiszünk, teszünk, akarunk,
Vagy közvetítők maradunk.

Dehogyis múlik el!
Égig emel.
Még most is visz tovább,
Sok hétköznapi akadályon át,
Csak visz tovább.

Annak idején
A fél világ duruzsolt
Poshadt "észérveket",
Hogy Rólad lebeszéljenek;
De tudtam, hogy nekem a világ csak
Veled
Lehet
Kerek.

Ez már a negyedik évtized
Veled,
Legyen ötödik, hatodik, akárhányadik,
Csak fusson velünk tovább
A ladik.

A Szerelem dehogyis múlik el!
Mindenre megfelel,
Égig emel,
Míg élünk,
A Szerelem
Sose múlik el.

Ünnepelünk. Hogy mit? Hát a magyarságunkat. Más, boldogabb népek a világraszóló győzelmeiket szokták ünnepelni. A spanyolok Amerika felfedezését, az angolok Trafalgart, a franciák Verdunt, a szomszédaink Trianont. Mi a rendszerváltás előtt a virslit ünnepeltük a sörrel. Ma pedig egy vesztett szabadságharc reményekkel teljes kezdetét.

Az anyaország polgárai politikai hovatartozás szerint megosztva, de így, vagy úgy, mégiscsak megadják a módját. Mi, határon túliak ilyenkor vesszük a bátorságot, és kitűzzük a kokárdát – magyarkodunk, mondják a fanyalgók!

Csillagmítosz-Testvériség
Lenn a Földön,
Fenn az Égen;
Ahogy nem volt sose régen,
És ma sincs,
Hátha egyszer
Jobbra tárul a kilincs.
Lenn a Földön,
Fenn az Égen;
Legyen jobb, mint ma,
Vagy régen;
Nagy reményű,
Kicsi célú,
Szerencsés Emberiség;
Lenn a Földön,
Fenn az Égen;
Legyen jobb, mint ma
Vagy régen;
Csillagmítosz-Testvériség
Legyen
Örök
Menedék.

 

Betegedő pénzuralom
Gubbaszt hamis alapokon.

Virtuális dollár-éjben
Pénzblöff-rendszere veszélyben.

Több államot meg nem nyergel,
Világ-profitot nem termel,

Ha tőle meg nem ijednek
Már bizonyos renitensek.

Betegedő pénzuralom
Aggódik hatalmi fokon.

Háborút akarna váltig,
A legutolsó ukránig,

Vagy talán annál is tovább;
Legfeljebb pusztul a világ.

Inkább világégés legyen,
Semmint a hatalma vesszen.

Betegedő pénzuralom;
Régi zsarnokokkal rokon.

Időfolyam holtágai,
Bőszen hömpölyögnek,
Kezdetben szélesek, de a
Semmibe vezetnek.

Egy-egy korszak rögeszméi
Táborokba csalnak,
Lármázgatnak, azután a
Pusztában elhalnak.

Később aztán el se hiszi
Se felnőtt, se gyermek,
Hogy valamikor mi minden
Számított "modernnek".

Időfolyam holtágai;
Partvonaluk érdes,
Medrükben végzi mind, ami
Nem volt életképes.

Kudarcos agyszülemények
Szennyes üledéke,
Kevés erkölcs, sok doktrína;
Sötét az emléke.

Háborúpárti hülyeség
Víz-elméje csobban,
Fenekedik őkegyelme
Bűzös pénz-vacokban.

Hidegháborús ifjúság
Pénz-mogullá vénült,
De hajdani rögeszméje
Jottányit se évült.

Bigott oroszellenesség -
Nívó egyre lejjebb;
Hat évtized alatt sem lett
Okosabb, modernebb.

Háborúpárti hülyeség
Csak látszólag bátor,
Legyen harc, de otthonától
Maradjon jó távol.

Pénzhatalom, birtokában
Az atomfegyvernek,
Játszadozik, mint a késsel
Az ostoba gyermek.

Háborúpárti hülyeség,

Valamit elrejt az Idő,
Valami sosem jön elő,
Valami nyugszik nagyon mélyen
Odalenn,
Amiről semmit sem tud a jelen,
Mert annyi tévtan, hamis kezdet, doktrína van közte,
Sehogy sem illik össze.

Valami múltba van dermedve,
Valami el van feledtetve,
Valamit titkol az Idő,
Valami sosem jön elő,
A múlt feneketlen barlangja rejti,
A Lélek érzi,
Az agy nem is sejti,
Az ember már el sem ejti,
De nem lesz jövő,
Ha végleg elfelejti.

 

Ez legyen az első olyan,
Amiből kimaradunk!
Egyik félhez sem állhatunk,
Ez nem a mi háborúnk!

A pénznél nincs butább dolog,
Számos bajnak kútfeje;
Háború mellett agitál
Mind az összes tyúkesze.

Franciaország messze van,
Azt hiszi, könnyen beszél,
Pedig elérheti már a
Nukleáris kapanyél.

Brit hagyományok ajtaján
Elkorhadt a fakilincs,
A régi brit bölcsességnek
Mostanában nyoma sincs.

Hibbant EU-bürokraták
Raja háborút takar,
Részükről ez korrupciót

Nagy szeretettel várok minden kedves érdeklődőt, a Könyvbemutatómra. :)

Éled az erdő

angyali csendje.

Hol van a hó már?

Hol van a leple?

Március csókol

vágyat a fákra,

ébred a vén tölgy,

illan az álma.

Ághegyeken a

fűszeres szellő

víg táncát lejti,

mint ifjú delnő.

Ernyed a földnek

téli keménye,

karcsú fűszál nő

máris helyébe.

Vörös kőrisnek

bársonya pattan,

ébredő rüggyel

néz szét riadtan.

Látva az élet

ezernyi jelét,

imára nyújtja,

fázós ág kezét.

Kéri az Istent

Szép kora tavaszi estén
Vén Hold somolyog,
Fényes arccal néznek rám az
Összes csillagok.

Még didereg lenn a föld, de
Mosolyog az ég,
Lejárt már a tél ideje,
Elolvadt a jég.

Minden emberi távlat a
Reményből ered,
Ennek az őse meg nem más,
Mint a Kikelet.

Tavaszi esőt hoznak a
Felhőgomolyok,
Szép kora tavaszi estén
Vén Hold somolyog.

 

Élünk, míg rohan velünk
Az Idő,
Míg szakállunk kinő,
Míg Télre Tavasz,
Utána nyár szalad,
Míg hervatag Ősz után Tél marad,
Míg meg nem áll velünk
A Pillanat.

Élünk, míg rohan velünk
Az Idő,
Míg szorít a cipő,
Amíg az esztendőink száma nő.
Az idő meg nem áll,
Mindig véget ér a Nyár,
És mindig újra visszatér
A Tél.

Élünk, míg rohan velünk
Az Idő,
Míg van hozzá
Erő,
Míg egyszer el nem nyel a temető.
Tovaszalad a legszebb
Pillanat,
Csak szürkülő emlék,

Úttörők voltunk hajdanán;
Piros nyakkendő...
A szél se fújja már, tova
Vitte az idő.

Mindegyikosztály egy raj volt,
Több őrsre szakad,
S egy iskola dikáksága -
Úttörőcsapat.

Más világ volt, más ifjúság,
Más lelkesedés,
Kevesebb volt a tananyag,
Több a nevelés.

Üttörők voltunk hajdanán,
Semmi fényűzés;
Délután három után volt
Minden őrsgyűlés.

Nem politika-mese volt,
Nem fejtágítás,
Hanem foci, vetélkedő
Vagy kirándulás.

Bár az ideológia

A mítosszal hogy állunk, magyarok?
Hogy bőven van nekünk,
Az nem titok.
Több évezredre volna elegendő,
Ha óvnánk,
Vigyáznánk,
Ha féltenénk;
Ha megbecsülnénk,
Ami a miénk.

Hogy másoknak is van,
Természetes,
Mert mindenütt kell, hogy legyen
A nemzettudat számára
Alap,
Ahonnan mindig új erőre kap,
Ha a történelmi hullámverés
Eláraszt, dönt, tornyokat borít,
S elmosná partjait.

Mítosz az emberiség anyanyelve,
Nem szoríthatja ki az anyag elve,
Se gyalog eszű szkeptikusok klubja,

Negyvennyolc áldott emléke
Felröpít minket az égre.

Felröpít minket az égre,
Nemzedékről nemzedékre.

A csillagokat lehozná;
Segít, legyünk méltók hozzá.

Negyvennyolc áldott emléke
Máig ragyog ránk a fénye.

Minket most is égig emel,
Sohasem feledhetjük el.

Szent forradalom,
Vér nélkül,
Lelkünkben soha nem évül.

Jelet ír nekünk az égre
Negyvennyolc áldott emléke.