Januári péntek este
Csikorog a dér,
Csípős, jeges alkonyattal
Ünnepel a tél.
Januári péntek este
A föld didereg,
Fölénk tornyosul a lomha,
Dermesztő hideg.
Januári péntek este,
Kegyetlen sötét,
Elfáradtunk, bitang módon
Nehéz volt a hét.
Januári péntek este,
Csíp a levegő,
Szép jövőt teremteni még
Van elég erő.
Januári péntek este;
Féltem, aki fél,
Akármilyen bőszen tombol,
Elmúlik a tél.
Szürke lepelben jön januárnak éjjeli árnya;
S élesen festi ki a házak körvonalát.
Utcai lámpák fénye világol a tétova ködbe;
Száz kicsi fénykatona tartja magát makacsul.
Villog a szikraeső a kietlen, lomha sötétbe;
Holt köd elébe emel gátat az emberi kéz.
Túlhatalomban a köd, de hiába - a fény sose enged;
Bárhogyan is gomolyog, élnek a fény-szigetek.
Holt anyagok vén túlerejében reszket az élet;
Színleg gyönge talán, mégis örökre ragyog.
Hatalmas bronzkori várak
Romjai közt szél se járhat.
Titkokat rejtő vén falak
Nyugszanak mai sár alatt.
Valamikor egykor régen,
Itt a Kárpát-medencében
Szürke pannon egünk alatt
Trójánál nagyobb várakat
Láthatott az égi kocsis,
Vagy a turul - már akkor is.
Hatalmas bronzkori várak
Rejtélyek ködében állnak.
Elsüllyedtek, múltba fagytak,
Még legendákat sem hagytak.
Múltunk milyen mozaikja
Épülhetett falaikba?
Hatalmas bronzkori várak...
Írtam már, mennyire odavagyok a bürokráciáért?! Neem?
Fagyos januári éjjel;
Tele az ég szenvedéllyel.
Valahol a Remény fázik,
Valami mindig hiányzik.
Valami éppen elévül;
Valahol valami épül.
Valami talán feléled,
Valahol retteg az élet.
Valami jövőbe bújna,
Valami elindul újra.
Csillagbokor szerteszéjjel;
Fagyos januári éjjel.
A válasz egyszerű! A kérdést furcsállom!
Valóm megtagadni agyafúrt csúf álom!
Magyarnak születtünk, nem szégyen, nem érdem;
mi nem csúszunk-mászunk senki előtt térden!
Üdvözlöm önöket, mösziők, miszterek,
nincs bajom senkivel, mindenkit tisztelek!
A csóka csókát költ, a galamb galambot,
csak féleszű vállal vércsék közt kalandot!
A tyúkanyó pelyhes kiscsibéket ápol,
a fecskepár gólyát nem nevel fiából.
Népemhez hű vagyok, csupán a link leng ki,
hogy mi mássá váljunk, ne várja el senki!
Isten magyarnak teremtett,
Adott
Hazát,
Hitet,
Nyelvet.
Van
Múltam,
Jelenem,
Álmom;
Van mit őriznem,
Szolgálnom.
A múlt örök, élő emlék,
A jövő szent
Kötelesség.
Globális fölény idején
Nemzet-jövőben hiszek én,
Világpénz-uralom helyett
Békés, boldog
Nemzeteket
Álmodok ébren járkálva
Egy sokkal szebb, jobb világba.
Közben leng a csalafinta
Világ eszme-mérleghinta...
Van jelenem, hitem, álmom;
Létemmel
Hazám szolgálom.
Januári évkezdetben
Jövő-emlékezet rebben.
Jelenünk az időszekér,
Múlt és jövő itt összeér.
Rajtunk áll,
Ha sok,
Ha kevés;
Nincs eleve elrendelés.
Tükörképünk
Szóban,
Tettben;
Januári évkezdetben.
Izmus-zsákutcák világa,
Európa újkora;
Lelkes-robogva haladunk,
Mégse jutunk sehova.
Felvilágosodott főkre
Kacsingat a szürke ég,
Kicsinyes izmuskodásban
Kérődzik a bölcsesség.
Szegény csalódott valóság
Kuckóba húzódva sír,
Fontosabb lett nála, hogy ki
Kitől idéz, ki mit ír...
Izmus-zsákutcák világa,
Affektál a sok kacat;
Kizsákmányolt tömegekre
Doktrína-sereg kacag.
Mesterkélt teóriáktól
Pörkölt lesz a cibere,
Mindent eltakar a semmi
Összefüggés-rendszere.
Magyarország kellett volna...
Talán Isten nem akarta...
Európa - piros alma;
Német nemzet birodalma,
Mint Isten önjelölt karja,
Mind birtokolni akarja!
De ez az István mit képzel,
Hogy ellenállni merészel
A jogos hódításomnak?
Majd szorul emiatt holnap!
Európa ura vagyok,
Kegyelmet sohasem adok!
Vágy akar,
Valóság temet;
Szétverték a seregemet.
Tegnap:
Enyém Pannónia!
Most meg:
Sine militia...
Megvertek minket,
Bécs oda;
Gyász van,
Egy új korszak felé tartunk,
Félig már benne is vagyunk.
Időnk már Titkokkal telve,
De még nincs megkeresztelve.
Az ócska globális ballaszt
Kínjában visszahúz, fullaszt.
Régi már omlik, új épül,
Vagy megcsúnyul,
Vagy megszépül...
Isten nem tervez előre,
Rajtunk áll, mi lesz belőle.
Isten nem ad bizonyságot
Profán értelemben,
Helyettünk sosem cselekszik,
Mert azt
Magunknak kell.
Nem hagy gránit útjelzőket
Számunkra az
Úton;
Mert
Magunknak kell
Átlátnunk hamison és rúton.
Nem taglalja, hogy a
Hitet,
Kik, mennyire mérték;
Nekünk kell
Éreznünk, hol van
Az igazi
Érték.
Nem a pontos idézetet,
Csak a
Lelket nézi;
A kicsinyes dogmagyártó
Mindig félreérti.
Profán elmék ateizmus
Nyílzáporát ontják,
Hiszen profán értelemben
Az Otthonunk, világunk közepe.
Életünk százszor szentelt
Temploma,
Érzéseink hona,
Szentély,
Ahová rajtunk kívül
Csak az
Istennek van bejárata.
Másoknak?
Kis ház, ahol mi lakunk,
Itt öregszünk,
Szeretünk,
Alkotunk,
Nem is sejtik,
Hogy másé nem lehet;
Nem birtokolhatja el senki más
Az érzelmeket.
A Boldogság, s az
Élet helye;
Az Otthonunk,
Világunk közepe.
Mások csak menekülnek
Önmaguk elől,
S az életük időnként romba dől,
Hajszolják magukat
Legyen jobb a tavalyinál!
Döcögjön, mint a vén batár,
De ne rázzon, ne inogjon,
Bozótosba ne boruljon.
Ne legyen tömérdek sok baj,
Mert abból volt elég tavaly.
Az év, ami most előáll,
Legyen jobb a tavalyinál!
Ne legyen drága, se álnok;
Boldog új évet kívánok!
Annyi éve már nem alkuszom,
Óév végén - Anikóval,
Nyugalomban,
Szelíd szóval.
Minden év nyakunkra vénül,
Csak a Szerelem nem évül.
Élünk egymás mosolyában,
Csöndes, szerény kicsi házban.
Szerelmünkbe kapaszkodunk.
Jövőre is élni fogunk.
Mi az Élet?
Itt van bennünk,
Lábaink elé terül,
De fogalmak ketrecébe
Bezárni nem sikerül.
Mi az Élet?
Hogy érezzük,
Ahhoz nem kell ráció,
De nincs, és nem is lesz soha
Pontos definíció.
Mi az Élet?
Ösztönünkkel
Érezzük, ha szembejön;
De dogmákkal szóba sem áll,
Azoknak nem is köszön.
Mi az Élet?
Nekünk minden.
Az Idő és mi magunk;
Születünk,
Élünk,
Szeretünk,
És a végén meghalunk.
Mi az Élet?
Nem tudjuk, de
Megérezzük, hogyha kell,