Blogok

Borongós szürke napokon

Borongós szürke napokon

Megpihen a szél,

Távozását fontolgatja

Lassacskán

A Tél.

 

Borongós szürke napokon

Álmodni lehet,

Életkedvet csiripelnek

Kint 

A verebek.

 

Borongós szürke napokon

Simul a redő,

Csak a Jóra való hajlam

Igazi

Erő.

 

Borongós szürke napokon

Tétova az ég,

Napfény helyett csak a Lélek

Belső

Tüze 

Ég.

 

Borongós szürke napokon

Híg a levegő,

Büszkén fúrja égbe fejét

Hideg szelek Februárja

Hideg szelek Februárja

Fagyos téli táncát járja.

 

Doktrínák hideg vidéke

Ködében reszket - a Béke.

 

Rossz, lappangó pénz-bozontok

Rengetik a horizontot.

 

Hideg szelek Februárja

Az ember csontját átjárja.

 

Akuttá vált pandémia,

Meg vakcina-mizéria

 

A tetőpontjára hágott,

Keserítvén a világot.

 

Hideg szelek Februárja

Mindig saját útját járja.

 

Vízöntő mást mutat nekünk,

De nem cselekszik helyettünk.

 

Könyv az avaron

Egy régi könyvben megsárgult lapok,
kevés írás, inkább hangjegyek,
félig nyitottan áll az avaron,
ősz hullat rá színes levelet.
 
Szél fúj belőle könnyű dallamot,
hangja cingár, gyengéden remeg,
a szavak selymét megtapinthatod,
fölé hajolsz, kézbe veheted.
 
Az ősz emléke így lesz végtelen,
ujjal simít könnyű lapokon,
tél-ária szól, senki sincs jelen,
csak egy árva könyv az avaron.

2019. október 27.

Télutó

E bús, havatlan februárban
reméltem már, hogy itt a vége
unott telünknek, s hipp-hopp, nyár van,
finom, meleg, napfényes béke.

De jaj, pacsirták nem dalolnak,
csupán a szarka sertepertél,
csörögve szól a csirkeólnak,
hogy visszatér a szemtelen tél.

És sarkvidéki vad szeszéllyel
köszöntött ránk a tegnap este,
kemény fagyot hozott az éjjel
– tán régi önmagát kereste...

Vacogva, fázva, széltől fújtan,
selyemfüvet, tavaszt epedve
odúmba, langyos ágyba bújtam,
akár a Hargitán a medve.

 

Szülőföldem, Február

Szülőföldem, Február

Mindig a Tavaszra vár;

Nem zavarja 

Álmait,

Hogy deres a határ...

 

Szülőföldem, Február,

Örökké lelkébe zár,

A Vízöntő oltalmában

Istenre

Talál.

 

Szülőföldem, Február,

Sose tudta, mi a Nyár,

Csak ballag a Tél végén,

Mint

Ócska vén batár...

 

Szülőföldem, Február,

Tisztességéért kiáll,

Megalkuvás nélkül

Mindig

A Tavaszra vár.


 

Az én...

Az én szívem nagyon kicsinyke,
nem üt belül még akkorát,
meg is rettenjen bárki tőle,
de már növesztem pitvarát.
 
Az én hangom még jaj, de vékony,
tudom, nem hallja senki meg,
de már tanulgatom nagyon, hogy
fel én miként üvölthetek.
 
Az én karom bár vézna, s gyenge,
nem is bír még egy kardot el,
holnapra kész az ütközetre,
csatába menni, hogyha kell.
 
Az én eszem nagyon veszélyes,
tudják is ezt a burkusok,

Ötvenkilenc vagyok mától

Ötvenkilenc vagyok mától,

Korom semmiben sem gátol.

 

Múlt ölében Jövő éled;

Még sok szépet ad az Élet.

 

Legfeljebb az Idő vénül;

A Boldogság el nem évül.

 

Ma van a születésnapom,

Szépre sikeredett - nagyon.

 

Ballag az Idő magától;

Ötvenkilenc vagyok mától.

Februári kemény fagyok

Februári kemény fagyok;

Holnap ötvenkilenc vagyok.

 

A vén Idő tétet emel,

Talán magam sem hiszem el.

 

Még egy utolsót alhatok;

Holnap már nem ennyi vagyok.

 

Egyéni szilveszter éjjel

Az ötvennyolcadik évben.

 

Holnap már eggyel több vagyok;

Februári kemény fagyok.

Festői hópehely-sereg

Festői hópehely-sereg

Jéghideg rohama pereg.

 

Recseg a tehertől az ág,

Bekéredzkednek a kutyák.

 

Hull a hó fagyott latyakra,

Tán sohasem hagyja abba...

 

Idő mélységei felett

A nincs-re Tél a felelet...

 

Jövő Reménység csepereg...

Festői hópehely-sereg...

Cérnafűzött

 
Lábujjhegyen magasra érek, 
szemem motozni vágy a napban;
papírkosárba gyűrt remények
kicsorgó vére marja talpam.
 
Jobb lenne létrafokra állni?
Ott majd suhogva körbelengnek
világos, fényes cédulái
a cérnafűzött végtelennek.
 
Ha ülni tudnék, lenne székem,
de nekem állni, nyúlni kell még,
mielőtt Isten ujja szétken,
s tükörre száradt mocska lennék.
 
 

Fátadt Vízöntő-éjszakán

Fáradt Vízöntő-éjszakán

Isten játszik vén citerán.

 

Panaszos ősi dallamok

Hangja az esőbe csorog.

 

Ismét zárt körben a világ,

Szaporodnak a pocsolyák.

 

Fáradt Vízöntő-éjszakán

Isten töpreng a Lét fokán.

 

Ép-e a Teremtés húrja,

Vagy kezdődjön minden újra?

 

Vén ráncok Isten homlokán;

Fáradt Vízöntő-éjszakán.

Trutymóságos idők járnak

Trutymóságos idők járnak;

Nagy étvágya nőtt a sárnak.

 

Az eső hull, csepeg, szitál,

Irigy téli szél kornyikál.

 

Idő zord, ködös hajlatán

Tócsákba gyűlik a profán.

 

Felismerhetetlen a rét;

Fagy-cenzúra jelzi jöttét.

 

Nagy étvágya nőtt a sárnak,

Trutymóságos idők járnak.

Farsangi éjjelen – A Balassi-strófa verseny 3. helyezettje

Farsangi éjjelen
 
Kereng a karnevál, javában áll a bál, forognak ím a párok.
Köröttem táncosok, én arra gondolok, hogy nem hiába várok.
Elém lépsz könnyeden, ölelsz szerelmesen, szívedre én vigyázok.
 
Hullámzik a tömeg, de én immár veled kapaszkodok csak egyre.
Szemedből csillogás, érzéki villanás néz vissza a szemembe.
Ölellek boldogan, az éjfél messze van, vigadjunk mindörökre.
 
Csodás e forgatag, kezed kezembe add, járd még velem a táncot.

Isten tenyerén – A Balassi-strófa verseny 2. helyezettje

Isten tenyerén
 
Vigaszt ad lelkünknek, új erőt hitünknek búfelejtő vigalom,
hamvas szerda messze, kedvünk eleresztve, nem köt semmi tilalom,
s hogy mulassunk bátran, fura maskarákban: mennyből kapott jutalom.
 
Hol andalít halk szving, ott járja a szmoking, s úri bőségasztalok,
szolid batyubálban, pörgő tüllszoknyában jelmezbe bújt angyalok;
vállukon az ínség, erényük szerénység - álca nélkül is azok.
 

Búfelejtő

Fehér ruhája átdereng 
a tél hideg ködén,
talán csak az maradt nekem,
hogy elfelejtsem én,
ne gondoljak ma vissza rá,
akár a szélvihar
sodorjam emlékét tova,
mely mindent felkavar.
 
Menyasszonyom volt délelőtt,
de már ma délután,
előlem elfutott, s szívem
magával vitte, lám
azóta más utat keres,
feledni nem tudom,
borospincémben űzöm el
tengernyi bánatom.
 

Oldalak