Blogok

Férfiatlan korszakokban

Férfiatlan korszakokban

Sánta lesz a ráció,

Affektál a divatmajom,

Jön a giccs-invázió.

 

Torz esztétika cikázik

Műanyag emlékeken,

S a szélütött médiában

Szinte csupa giccs terem.

 

Szakadék mélységű ráncok

Gyűlnek Isten homlokán,

Bután és erőszakosan

Terjeszkedik a profán.

 

Férfiatlan korszakokban

Nő a végzet,

Fogy a Hit,

Embertömeg feszegeti

Tulajdon határait.

 

Rikoltozik a túltengő

Disztópia-állomány;

Egy mongúz

A végtelenből tűnt elő
sziszegve, mégis lustán
az óriási elnyelő
a mérhetetlen pusztán.
 
Tekergett szinte lázasan,
a prédáját keresve,
felém kanyargott untalan
kövér, sikamlós teste.
 
Remegve, némán álltam ott,
már-már halálra váltan,
esélyem ím, aligha volt,
csupán mérgére vártam.
 
Ám akkor ott a semmiből
egy mongúz lépett közbe,
vad villámként előretört,
rátámadott a szörnyre.

Csodaszarvas földön-égen

Csodaszarvas földön-égen,

Visszapillant, ahogy régen.

 

Minden jó döntés feloldoz;

Legyünk hűek önmagunkhoz.

 

Akkor is, ha örök jussát 

Követeli a gyávaság.

 

Homályosak a Kezdetek;

Szürke égből könny csepereg.

 

Itt, a Kárpát-medencében

Keletkeztünk - 

Nagyon régen...

 

Csodaszarvas földön-égen,

A Múlt sötét erdejében.

 

A Bátorság Reményt hordoz

Legyünk hűek önmagunkhoz.

 

Akkor is, ha mint a métely,

Isten nem gyűjt szavazatot

Isten nem gyűjt szavazatot.

Amit adhatott, már adott,

 

És ezután is megadja,

Ha lesz, aki elfogadja.

 

Egy az útja Lentnek,

Fentnek;

Senki sem születik szentnek.

 

Isten nem hoz szankciókat,

Nem indít hadihajókat.

 

Sosem küld ránk katonákat,

Sem fegyveres prófétákat.

 

Túlerővel nem fenyeget,

Légicsapást sem emleget.

 

Tartsunk a Jövőnek bakot;

Isten nem gyűjt szavazatot.


 

A forrás (1. rész)

A forrás kitárult,
törtető, rút, tarajos lett, habbal.
Elfeledte bizony, tiszta ízét.
A tavirózsás angyal
már nem fodroz áttetsző vízen,
fa odvba bújva pisztrángnak izen,
hogy az, deltás messze délről
vissza-visszaússzon, gáton,
zuhatagos mélyből nyílként
pattanva szálljon
a forrás tiszta ízét megízlelni.
Aztán elhulljon csöndben, boldogan,
mert a cél, hogy visszatérjen,
hajtva vágytól és mindegy, hogy hogyan.

Kürtszót hallottam, szerelmeset,
pedig már tenger volt előttem,

Guggenheim-időmúzeum

Guggenheim-időmúzeum

Bugyrainak peremén

Újra huzakodni kezdett

A Közösség,

S az Egyén.

 

Osztályharcos illúziók

Eltűntén eb sem kapar,

Máris itt az újabb tévút:

Még egy hamis balkanyar.

 

Profán emberi bölcsesség

Doktrínák után kutat,

Nem akarja megtalálni

Még az egyenes utat.

 

Guggenheim-időmúzeum

Körbe-körbe tántorog,

Modern mezben térnek vissza

Az ősrégi ciklusok.

 

Ha elbukott az osztályharc,

Nemek harca még jöhet,

Ess, csak ess!

 
trocheusok Hubartnak
 
Vállain ma sárpalásttal 
érkezett az új tavasz,
dísze párta, árvalányhaj,
közte szellőfújta gaz. 
 
Szélharangok áriája,
mint a téli fergeteg
jár nyomában és szitálja
rá az égi permetet.
 
Ess, csak ess, soká, sokáig,
bús idő, te, fájdalom!
S hogyha álmom is felázik,
csörtet Értől óceánig
majd merész magyar dalom.
 
 

Múlt, jelen, jövő

A dráma fészke víg alom,
mely olykor-olykor borba fúlt;
nem könnyezem, de rí dalom:
saját hamvába holt a múlt.
 
Árpád dicső vitézinek
hiába kellett halnia?
Kinek segít, vajon, kinek
e mélabús nosztalgia?
 
A szűz jelen lányarca szép,
kelengye-álmokat szövő,
de sleppje más mocskába lép, 
ha várja jószagú jövő.
 
Bilincsbe verve két kezünk, 
gyötörnek szolgakételyek:
miránk mondják, hogy vétkezünk, 

Ha szállni vágysz

Ki verset ír, nem éri átok,
szavakba mágiát kever,
papírra folynak így az álmok,
talán lehull a ködlepel,
s a szív megint ütemre dobban,
hiába állt előtte romban,
virulva jár, a ritmusa
dobolja versbe, nincs tusa.
Ki szállni vágy, magába mélyed –
előbb keresd meg álmaid,
pihennek ott, s a csalfa hit
takarja drágakőnyi fényed;
ereszd ki hát, magasra száll,
s a Múzsa csókja rád talál.


*Anyegin-strófa (versenyen kívül)

Atlantiszban is szólt ének

Atlantiszban is szólt ének,

Amíg csak tartott az Élet.

 

Sejtették, vagy nem sejtették;

A Reményt el nem temették.

 

Sohasem király, vagy kormány

Áll a hétköznapok ormán.

 

A világ szent tükörképe

Az otthoni esti Béke.

 

Atlantiszban is szólt ének,

Voltak gazdagok,

Szegények.

 

Fönt ott is kapzsiság termett,

S lent ismerték a Szerelmet.

 

Ők is sikerre szomjaztak;

Nem voltak nálunk rosszabbak.

 

Nem változik a csízió,

Rózsa csókja

Hiába, elpirult a Rózsa,
hisz elcsattant a búcsúcsókja,
virult is ám miatta Pista,
s azt nagy sietve visszaadta.
 
Szaladt a házba égve Rózsa,
hová is lett a szűzi csókja,
elvitte azt a nyalka Pista,
szívét szerelme ostromolta.
 
Hová is rejtse Pista csókját,
hogy mások azt jaj, meg ne tudják,
ezért a párnájába dugta
és úgy tett, mintha már aludna.
 
De Pista büszke volt a csókra,
mit Rózsától kapott az útra,

Az Igazság állva marad

Álmítosz műanyag füvén

Térdel a rózsaszín tehén.

 

Nyerít az agyat pácoló

Rikító provokáció,

 

Profán médiaistenek

Feszültséget gerjesztenek.

 

Makacs a Szabad Akarat;

Az Igazság -

Állva marad.

 

Álmítosz műanyag füvén

Minden doktrína koravén.

 

Herélésre vágyó bikák

Bökdösik a politikát,

 

S minden eltévelyedések

A pénz-horizontra férnek.

 

Makacs a Szabad Akarat;

Az Igazság -

Állva marad.

 

Mítelgetek, mítelgetek

Mítelgetek, mítelgetek...

Szimbólum mögött a gyerek.

 

Digitális erőtérben,

Digitális kételységben

 

Digitális kézzel mérek

Digitális bölcsességet.

 

Mítelgetek, mítelgetek,

A világ tán mégsem kerek,

 

Hanem lapos,

Vagy ovális,

De leginkább - virtuális.

 

Talán én lennék lefagyva,

Ha gépem le nem fagyna...

 

Mítelgetek, mítelgetek,

Süppedős internet-berek...

 

A tavaszunk ritka pocsék,

Esőkönnyel röhög az ég...

 

Fénygerinc

 
Trocheusok Virginás Andrásnak
 
Nézd, a kerti jázminokra
ráfeküdt a lomha nap,
s ott a fények ásítozva
zöld-aranyra bomlanak.
 
Utcaszélen észrevétlen
szél bolondoz, dalra kap,
s hajkurássza már a réten
át a téli varjakat.
 
Ring a város, furcsa tenger,
és a házak csónakok,
fénygerincén áll az ember,
homlokán az égi fegyver,
Isten adta csók ragyog.
 
 

Csendes borongós Tavaszon

Csendes borongós Tavaszon

Szárad a sár az udvaron.

 

Nyújtózkodnak elmúlt évek,

Csipog, csicsereg az Élet.

 

Zsibbad a Kikelet karja,

A hegyeket köd takarja.

 

Csendes borongós Tavaszon

Isten ül egy korhadt padon.

 

Kint a halál - vén ószeres -

Dogmáira vevőt keres.

 

Hétköznapi boldogságok

Melengetik a világot.

 

Didereg a végzet - vakon

Csendes borongós Tavaszon.


 

Szúnyogra nem lövünk ágyúval (az áprilisi pályázat 2. helyezettje)

 
Nyaralni jöttünk, hát itt vagyunk,
nem sejtjük, mit hoz a holnapunk,
rekkenő hőség van, nagy meleg,
szemügyre vesszük a terepet.
 
Két hétig lehetünk önmagunk,
reméljük, jó bulit csaphatunk,
hullámzik velünk a Balaton,
mire is lehetne panaszom?
 
Jaj, de ha fájdalmat okozna:
ágyúval nem lövünk szúnyogra,
farkával csapkod a tehenünk,
biztosra ezzel sem mehetünk.
 
Zsongásuk ideget szaggató,
növényi kivonat volna jó,
úgy lesz csak teljes az örömünk:
moszkitóhálóba öltözünk.
 
Faggyú is, mit használ ellene,
inkább egy riasztó kellene,
vagy ha mi felváltva őrködünk,
remélem, nem csal az ösztönünk.
 
Rostélyon sütöttek szúnyogot,
így lettek ebben is bajnokok,
zsírjából kentek a kenyérre,
hidd el, mert nagyapám mesélte.
 
2021. április 11.

Minek nevezzelek? (az áprilisi pályázat 3. helyezettje)

 
Szavalni hívtatok, héroszok;
jó, igen, kivonni tollhegyem
íme, most kész vagyok, hát legyen
e kis vers néhányszor négysoros!
 
Első a szeszélyes Április:
tanuljunk valamit kajánul
arról, hogy magáról mit árul
el nekünk bolond mód e dilis.
 
Hónapok közt búvó friss patak,
szeled metsz, jönni nem hívtalak.
Negyedik te lettél, de minek?
Nevedtől átjár ám a hideg!
 
Fagyokkal rügyekbe ront a lég,
és ha ez bebújni nem elég
a prémes szegélyű kabátba,
akkor pont. Járjon át a nátha!
 
Kérdezik, hogy miért ilyen szép
kegyelted, a kicsiny hóvirág?
Talán, mert túlélte napjaid,
s nem kapott el tőled kólikát.
 
Végtére nem baj, ha maradna
Április nevében egy titok.
Talányos Kedvesnek nevéből,
melyet, ím megfejtve, megnyitok.
 
2021. 04.10.

Tibor napján

Ha itt lennél,
ma ünnepelnénk.
Lázasan sürögnék a konyhában,
kedvencedet főzném –
rántott karajt,
majonézes krumplit is hozzá,
hogy mire elnyűtten hazaérsz a munkából,
meglepjelek.
Pompás teríték várna,
féltett porcelán készletünk mellett
kristálypoharak,
hangjegyes szalvéták –
nem szeretted a nagy felhajtást,
de ha még itt lennél,
megbocsájtanád,
hogy díszbe öltöztetem a perceket
Tibor napján.
Az asztalnál négy személy ülne,
gyermekeink is ünnepelnének téged,

Oldalak