Blogok

Az Otthonunk, világunk közepe.
Életünk százszor szentelt
Temploma,
Érzéseink hona,
Szentély,
Ahová rajtunk kívül
Csak az
Istennek van bejárata.

Másoknak?
Kis ház, ahol mi lakunk,
Itt öregszünk,
Szeretünk,
Alkotunk,
Nem is sejtik,
Hogy másé nem lehet;
Nem birtokolhatja el senki más
Az érzelmeket.

A Boldogság, s az
Élet helye;
Az Otthonunk,
Világunk közepe.

Mások csak menekülnek
Önmaguk elől,
S az életük időnként romba dől,
Hajszolják magukat

Legyen jobb a tavalyinál!
Döcögjön, mint a vén batár,

De ne rázzon, ne inogjon,
Bozótosba ne boruljon.

Ne legyen tömérdek sok baj,
Mert abból volt elég tavaly.

Az év, ami most előáll,
Legyen jobb a tavalyinál!

Ne legyen drága, se álnok;
Boldog új évet kívánok!

 

Annyi éve már nem alkuszom,

Óév végén - Anikóval,
Nyugalomban,
Szelíd szóval.
Minden év nyakunkra vénül,
Csak a Szerelem nem évül.

Élünk egymás mosolyában,
Csöndes, szerény kicsi házban.
Szerelmünkbe kapaszkodunk.
Jövőre is élni fogunk.

 

Mi az Élet?
Itt van bennünk,
Lábaink elé terül,
De fogalmak ketrecébe
Bezárni nem sikerül.

Mi az Élet?
Hogy érezzük,
Ahhoz nem kell ráció,
De nincs, és nem is lesz soha
Pontos definíció.

Mi az Élet?
Ösztönünkkel
Érezzük, ha szembejön;
De dogmákkal szóba sem áll,
Azoknak nem is köszön.

Mi az Élet?
Nekünk minden.
Az Idő és mi magunk;
Születünk,
Élünk,
Szeretünk,
És a végén meghalunk.

Mi az Élet?
Nem tudjuk, de
Megérezzük, hogyha kell,

Tavaszias, enyhe télben,
Hideg, de nem fagyos szélben
Búcsúzik az év.
Eltűnik majd a múlt-árban,
S hamarosan a naptárban
Megújul a név.

Tavaszias, enyhe télben,
Udvarias napsütésben
Jelen-kikötő,
Vöröslik az Idő orma,
Távolban már új vitorla:
A még szűz
Jövő.

Tavaszias, enyhe télben
Emitt pokol,
Ott meg éden,
Ki-ki mire vár,
Nem Isten küldi,
Csak nézi,
Magát ki mire ítéli,
Mindig az dukál.

Tavaszias, enyhe télben,
Mindig csak félig van ébren

Charles Baudelaire: A holdbánat

Az esti holdvilág oly bávatag hever le,
mint lenge hölgy, ha hívja párna halma tán,
de gond emészti, édes álma hagyja cserbe’,
kezével ott matat ma melle hajlatán.

A fellegek fehér havának égi hátán
elandalog, körül tekintve bujdokol
a tágas messzeség ezer csodája láttán –
azúr mezőn fehér virágözön bomol.

De néha, néha bánatába fúlt titokban
a földgolyóra néma könnye cseppje pottyan.
S a bús poéta átvirrasztva éjszakát

Ünnepek között,
Búcsúzó év ad még nekünk
Némi
Örömöt,
Láthatunk még
Napsütést,
Ködöt,
S ismeretlen jövő köröz
Sólyomként már
A Jelen
Fölött.
Ünnepek között.

 

Karácsony szellemisége
A Szeretet
És a Béke.

A karácsony lelkünkben él,
Minden mosolyunkba befér.

Nem a fogyasztás, ajándék,
Csak a türelem, jó szándék

Tehet pokrócot bársonnyá,
Bármely napot karácsonnyá.

Ha körülvesz a
Szeretet;
Bármikor karácsony lehet...

Ahol Szeretet,
Ott Béke;
Ez a karácsony értéke.


 

Kedves vendég, Szent Karácsony;
Évutói éber álom.

Örömlepel, szép és ritka,
Bennünk rejtőzik a titka.

Karácsony lelkünkbe tűzve,
Minden gond jövőbe űzve,

Szent Béke,
Bársony nyugágyon;
Kedves vendég,
Szent Karácsony.

 

Három király csakazértis
Most is útra kell.
Csordában jár ma a "lehet",
Viszont Hinni -
Kell.

Három király csakazértis
Jézust keresi,
Mit sem számít, hogy a zöm a
Profitot lesi.

Három király csakazértis
Felszegi fejét,
A Megváltás a világban
Itt vár,
Szerteszét.

Három király csakazértis
Csillagot figyel;
Nem a fogyasztás az, ami
Üdvösségre lel.

Három király csakazértis,
Örökké keres;
Attól, ha sok görbe van,
Még lehet
Egyenes.

Karácsonyi készületek
Várják már az ünnepeket.

Fenyők,
Hitek,
Fények
Tárgyak;
A szent Karácsonyra várnak.

Lelkünk ünneplőben, szépen
Fürdik a tükörképében.

Tél-sóhaj, fehér és fakó;
Nagy pelyhekben szakad a hó.

Karácsonyhoz közeledünk;
Isten erősödik
Bennünk.

Fenyők,
Fények,
Feszületek;
Karácsonyi készületek.

 

Ha majd meleg szobádban szól a "Csendes éj",
gondolj azokra, kiknek nem jutott kenyér,
téri fényözönre fagynak, kalácstalan,
s koldus álmaiknak véges határa van.
 

Sinéad O'Connor - Silent Night
https://www.youtube.com/watch?v=eq5FAbdkZg4

A kép forrása: Pinterest.

Téli szelek fújnak,
Hajnalok fakulnak,
Fáradt téli napsugarak
Sűrű ködbe fúlnak.

Kurta napok múlnak,
Árnyékok megnyúlnak;
Jeges téli esőcseppek
Gránát módra hullnak.

Ádvent-fények gyúlnak,
Kételyek csitulnak,
Isten adta
Szeretetek
Soha el nem múlnak.

Hideg napok múlnak,
Remények újulnak,
Karácsonyhoz közeledve
Téli szelek fújnak.

 

Idő-parti fénytörések
Mentén újul meg a Lélek.

Új idővonalat nyitva
Marad az Akarat tiszta.

Idő-sík párhuzamosok
Ezer folyamága ragyog.

Hosszú ádventi estéken
Isten ül vén idő-széken.

Hol van többlet?
Hol lesz hiány?
Vajon melyik a jó irány?

Ezer élet - fel a hegynek...
Csak a profán hiszi egynek.

Halhatatlan minden Lélek;
Idő-parti fénytörések.

 

Ereszkedik lefelé a köd,
Kertet, kaput szürkeségbe föd.

Köröskörül baljóslatú máz,
Küzd vele a dac, s a kicsi ház.

Hatvan fölött is forró a vér,
Az Életünk egyre többet ér.

Egyre keményedik a hideg,
Megszenvedjük megint a telet.

Kétszer kettő jövőre se öt;
Ereszkedik lefelé a köd.

 

December, a mintapolgár.
Birtokában régi oltár.

Havat és ünnepet ígér,
Konkrétumok elől kitér,

Régi szép telekről beszél,
Leginkább a múltjából él.

Álmos jelen, ködös jövő;
Mindig a múlt kerül elő.

December, a mintapolgár,
Közel, s távol múltban vájkál.

Egykori polgári házak
Ma már viharverten állnak,

Régi kényelmük romjain
Foszlik a fakult krinolin.

Régi, fegyelmezett világ,
Kiszámított rátartiság.

Végérvényesen dőlt romba,
Belehullott Trianonba...