Blogok

JelMeztelen

Minden éjjel Csipkerózsa voltam,
epedve vártam titkos hercegem,
szerelmes rokkámon álmot fontam,
és szívvel szőttem át s a lelkemen;

nappal az ujjam sebesre szúrtam,
hogy vérrel írjam rá a rejtjelem,
tudni akartam, hogy éppen úgy van,
ahogy valós mesémben sejthetem…

lehullt az álarc, fakadt a hajnal,
a pirkadó nap egymagam talált,
sehol királyfim ezüstös hajjal,
hiába adtam rá a maskarát;

hát eltökéltem, még ma elmegyek,
s egy csókkal ébresztem a Herceget.

Vízöntő nem csügged soha

Vízöntő nem csügged soha;

Ha más nem lesz, jön majd Csoda.

 

Csobban a víz jobbra, balra,

Jövő kezét a Múlt tartja.

 

Gomolygó spirális örvény;

Nem enyésző örök törvény...

 

Kinek híre,

Kinek pora...

Vízöntő nem csügged soha.

Egy szkíta aranymúmia monológja a mai férfiakhoz

Számodra nem vagyok, csak múmia...

Voltam hajdanában:

Urak Ura...

 

A végtelen pusztákon egykoron

Gyorsabban járt a szavam, mint a szél,

Toppantásomra támadt hadsereg,

Irigyeltek az összes istenek...

 

Tábortűz mellett bőgött a duda...

Voltam hajdanában:

Urak Ura...

 

Amerre íjhúrok zenéje pengett,

Minden virradat számomra derengett,

Tanultam élni,

Parancsolni,

Kérni;

Voltam a végzet ellensége:

Férfi.

 

Sose hajlottam hitvány alkura,

Többször létrontott világban

Többször létrontott világban

Elvek járnak bő nadrágban.

 

Doktrína doktrínát terem,

Idomul a történelem.

 

Létrontás dogmává válik,

Szükségszerűségnek látszik.

 

Többször létrontott világban;

Mű-pisztráng szennyes holtágban.

 

Alaktalan pénz-szörnyeteg

Lapul a kulisszák felett,

 

És cinkelt kártyalapokon

Készül a világuralom...

 

Profán ördög profit-sárban;

Többször létrontott világban...

Ébredés

A fellegek maródi könnye úgy csorog,
akár egy régi balladán a bús sorok.
S ha kél az esti szél, a méla brácsa szól,
reá e vén kolomp, a szívem válaszol.

Szegény,viseltes, ócska rongy a parti gaz,
de szép szemét kinyitja tán az új tavasz,
s e szöszke hölgyre, kit ma régi gönc takar,
alkalmi zöld ruhát a fények ujja varr.

 

Éji búsongás

Az éjben úszik bánatom,
körötte csend honol,
agyamban lüktető erek
és némi alkohol,
merengek búsan, egymagam
és azt találgatom,
vajon miért szerettelek,
olyan nagyon nagyon.
 
Ha majd a szél még visszahoz
belőled egy mosolyt,
kötél lesz az csak torkomon,
mi már halálra fojt,
hiányod tépi húsomat,
csak döngetem falad,
lázas vagyok, s fagyoskodom
az éji ég alatt.
 

Vízöntő csillagos ege

Vízöntő csillagos ege

Fordulópontokkal tele.

 

Alternatív létezések

Számára zord, hideg fészek,

 

Mégis itt gyűlik az Erő,

Itt fordulhat meg a Jövő...

 

Hogy pénz és Szabad Akarat

Küzdelméből majd mi fakad,

 

Erről is szól az Életünk...

Hold az Égen...

Isten velünk...

 

Szól az összes régi rege...

Vízöntő csillagos ege...

Fagyos idők

Oly régen láttalak,
és te sem kerestél!
Csellengő két alak –
közöttünk deres tél…

Magányos nagy hegyek
vén orma égbe néz;
nem tudom, hogy legyek
nélküled én egész?!

Adom hát két kezem,
tiéd tán szívmeleg,
én most így vétkezem,
örömöt így lelek.

Könnyes a szép szemed,
az esti lég hideg;
lelked s a lelkemet
vajon ki érti meg?

 

Néhai vörös csillagok

Néhai vörös csillagok

Meddő emléke kavarog.

 

Égi felség stilizálva,

Rossz jelképpé degradálva

 

Zászlón,

Sapkán,

Épületen

Megjelent, ha kellett, ha nem.

 

Néhai vörös csillagok;

A Múlt éhes gyomra korog...

 

Világforradalmi dogmák

Már önmagukat siratják,

 

De új "eszme" akad máris;

A sátán ma - liberális.

 

Néhai vörös csillagok

Műanyag mítosza makog.

 

Osztályharcos világbéke

Süllyesztőbe került végre,

 

Hatvanadik évhez közel

Hatvanadik évhez közel

Minden perc Békével jön el.

 

Évek jönnek és távoznak,

Időt,

Ajándékot hoznak.

 

Sok jót tartogat az Élet;

Amíg Anikóm van - élek.

 

Hatvanadik évhez közel

Isten már gyakrabban felel.

 

Szinte minden pillanatban

Érezteti, hogy jelen van.

 

Már sokat fogyott a vekni,

De még van Idő szeretni.

 

Minden Öröm duplán jön el

Hatvanadik évhez közel.

Atlantisz dacos emléke

Atlantisz dacos emléke

Nem áll az utunkból félre.

 

Nem áld meg,

De nem is átkoz;

Nem lett hűtlen önmagához.

 

Boríthatja a Múlt doha,

Nem fogja feladni soha.

 

Nem lágyul időre, hőre,

Ő marad a Jövő őre.

 

Igazságot akar végre

Atlantisz dacos emléke.

A Pofakönyv etikája

(A tegnap írt Fagyos téli éjszakákon című versemet mindkét versblogomról meg akartam osztani. A Facebook az egyiket simán átengedte, a másikhoz azonban ezt a szamárságot fűzte:

"Az üzeneted nem sikerült elküldeni, mert más Facebook-felhasználók által sértőnek talált tartalom található benne."

Később még ezzel az újabbal is megfejelte:

Gyorsvonat

 
A pályaudvar széle, hossza
új macskakővel volt lefedve,
a pad miért várt félbeosztva,
magam se tudtam, és veled se.
 
Csak ültünk rajta kéz a kézben,
vonat sikongott, füstje morgott,
pár vén csavargó gyűrűjében
daloltunk közben country-rockot.
 
A csillagok, mint fémforintok
pörögtek érces ritmusára,
hogy nem retúrjegyet szorítok
begyűrve táskám kis zugába,
te nem sejtetted ott, a gyorsnál,
tőlem már akkor messze voltál.

Ismeretlen szerző

Lehet, hogy a világ sora
már végig meg van írva,
te vagy csupán szorgalmasan
a leghűbb olvasója.
 
Kíváncsian lapozgatod
a napjait a könyvnek,
amelyek engedelmesen,
lazán tovább pörögnek.
 
Előre mennél vakmerőn,
de lám, nincs semmi rajta,
pedig csak eltitkolja még
a láthatatlan tinta.
 
És visszanézni sem tudod,
a rég elmúlt napoknak
sorai és a képei
már elhomályosultak.
 

Fagyos téli éjszakákon

Fagyos téli éjszakákon

Alszik az Ég - csillagágyon.

 

Kemény, rögös föld támogat

Fenyőfa-piramisokat.

 

Érzéketlen, hideg ködök

Lengenek a tetők fölött.

 

Fagyos téli éjszakákon

Bánat tanyázik a fákon.

 

Nyomasztó múltbeli képek

Rengetik az eresztéket.

 

Szkepticizmus-fergetegek

Lelket rágva örvénylenek.

 

Életet ment sok friss Álom

Fagyos téli éjszakákon.

Az árnyékok fagyra várnak

Az árnyékok fagyra várnak;

Végórája jött a sárnak.

 

Csillagtalan éjszakában

Sötét sál a Hold nyakában.

 

Állandósult profán telek

Tömegekben örvénylenek...

 

Az árnyékok fagyra várnak,

Füstbohócok tovaszállnak.

 

Magányos lett minden Csoda,

Harcra készül a Tél hada.

 

Lehet a Tavaszt remélni,

Csak a Telet túl kell élni...

 

Vén Remények összezárnak;

Az árnyékok fagyra várnak.

Oldalak