Blogok

Az ár sodor

Átestem én száz tortúrán,
de nem csapott kupán;
kegyes volt hozzám Fortunám,
hogy győzött poklok zord urán –
vagy álmodtam csupán?! 

Tövissel is bökött a sors,
virág is volt, tudom,
s azt is, erős, bár csöpp a bors,
bevár a tánc, de ropva gyors
megállni félúton.

Ha szédelegsz, mert forr a kor,
megóv az égi kéz?
Amerre itt az ár sodor,
vad örvény, lágy hullámfodor
a partra vetni kész.

 

A gonoszság árverésen

A gonoszság árverésen

Nagy globális pláza-széken.

 

Isten napja lemenőben,

Minden bolond ünneplőben.

 

Az érintett fénykörbe áll,

Minden pénztömeg licitál.

 

A gonoszság árverésen,

Ahogyan már gyakran, régen...

 

A vevők el sose késnek;

Híre sincs a "fejlődésnek".

 

Falra borsó...

Meg se kottyan;

Pénz, hatalom - mindig ott van...

 

A gonoszság árverésen;

Korról korra mindig készen...

 

Mindig licitál a tömeg,

Kávéval töltött napjaink

Van kávé téli, van kávé nyári,
kora reggeli, ihatja bárki,
ha őszi lenne, levele hullna,
jövő tavaszra kinyílna újra.

Előre szóltam, feketén kérem,
lehetne téli, jöhet fehérben,
nyári hőségben jól jön a forró,
gőzölgő füstje körbe gomolygó.

Narancs-illatos, dohány-köményes,
rövid fekete, nem közönséges,
lehetne tejjel, ha lágyabb fajta,
kakaóporral meghintve rajta.

Nincs egyedül üdvözítő

Nincs egyedül üdvözítő

Csalhatatlan szózat;

Silány tragédiák helyett

Kéne jó bohózat.

 

Sose megy az emberiség

Egyetlen akolba,

Mindig számos út vezet majd

Mennybe és pokolba.

 

Nem a közös globál-akol

Lehet az út vége,

Hanem az együttműködő

Aklok szövetsége.

 

Nincs egyedül üdvözítő

Mágikus zsolozsma,

A Fejlődést az egyének

Boldogsága hozza.

Magyar Kultúra Napja van

Magyar Kultúra Napja van,

Vén borongós január,

Volt itt már orosz megszálló,

Török, Habsburg, meg tatár.

 

Bennünk a magyar Hagyomány

Energiája remeg,

Körülöttünk ülnek régi,

Meg új ellendrukkerek.

 

Jöttünk - vagy mindig mi voltunk

Az őslakók valaha;

Régen elhalkult bennük már

Az Eredetek Dala.

 

Magyar Kultúra Napja van,

Fájdalmasan zúg a szél,

Úgyse marad meg Magyarnak,

Aki a Jövőtől fél.

 

Ha értenénk, hogy mit zörög

Lábunk alatt az avar,

Egek taván

H.Gábor Erzsébet
Egek taván
 
Látod, Mama, itt hull a hó,
a fákra könnyű tüll került,
fehér a táj, a szél elült -
hol vagy, te áldott tyúkanyó,
minket szavakkal biztató,
éberen őrző, drága nő?
 
Hol vannak pelyhes szárnyaid,
hol van a kar, mely átkarolt,
s a szív, mely mindig tiszta volt?
Siratnak árva lányaid,
széttépted álmunk vásznait,
elszöktél reggel, messze, fel!
 

Egek taván

H.Gábor Erzsébet
Egek taván
 
Látod, Mama, itt hull a hó,
a fákra könnyű tüll került,
fehér a táj, a szél elült -
hol vagy, te áldott tyúkanyó,
minket szavakkal biztató,
éberen őrző, drága nő?
 
Hol vannak pelyhes szárnyaid,
hol van a kar, mely átkarolt,
s a szív, mely mindig tiszta volt?
Siratnak árva lányaid,
széttépted álmunk vásznait,
elszöktél reggel, messze, fel!
 

Az út szélén

Kihűlt a tested, álmodik,
a fényt akarja újra,
belül szeretne még kicsit
a kölcsönéből vissza,
de már a vágy sem élteti,
csak imbolyog előre,
amíg végül rá nem talál,
egy még szerethetőre.
 
Agyadban már a gondolat
csak szaggatottan sejlik,
kihullott összes szemfogad,
és mindened jelentik,
arcodra írva kínokat
mohó pribék kutatja,
kiválogatja múltadat,
zömét szemétre dobva.
 

Világvégi éjszakában

Világvégi éjszakában

Térdel a Múlt egymagában,

 

Vállán hosszú, kopott kabát;

A Jelenért suttog imát.

 

Vén doktrína-kísértetek

Sötét ködben örvénylenek.

 

Megbomlott a "fent" és a "lent",

Bőg a profán,

Hallgat a Szent.

 

Térdel a Múlt egymagában;

Világvégi éjszakában.

Jégbe dermedt vágy szorong

Fellegek tolonganak az ég alatt,
fönt az éji fénybrokát tán szétszakadt.
Hull a hó, gyengéden ejti tollait,
hogy ne törje össze lelkünk tornyait.
 
Kínzó fagyban szívek moccanása zeng,
Holdanyánk ma álmos arccal elmereng.
Jégbe dermedt vágy szorong, a szél tarol,
nézd, a télnek vad kutyája kint csahol. 
 

Havat hord a januári szél

Havat hord a januári szél;

Érzelgős kis dallamokon

Pityereg

A Tél.

 

A végzet hamisan hegedül;

Az Ember csak

Isten nélkül

Lehet egyedül.

 

Havat hord a januári szél;

Nem a tudomány éltet,

Hanem

A szenvedély.

 

Havat hord a januári szél;

Az Ember nem képletekben,

Rubrikákban él.

 

Ház előtt seperjük a havat;

Nem tudja a statisztika,

Hogy milyen a 

Boldog Pillanat.

 

Isten nem röpcédulát dobál;

A néhai jégkorszakok

A hajdani jégkorszakok

Árnya múlt-kapuban kopog.

 

A szörny csak látszólag hátrál,

Régen új jég-jövőre vár.

 

A Múlt jégkorszakot okád,

Még nem is sejtjük az okát...

 

Milankovics- teória?

Pár tonna borsó a falra...

 

A hajdani jégkorszakok

Éhes gyomra újra korog.

 

Miféle törvényszerűség

Kulcsolja álszent tenyerét?

 

Vagy talán a véletlenek

Rozsdás lasszója tekereg?

 

Ha egyik sem?

Milyen alak

Áll lesben a kertek alatt?

Sodródva

Úgy nincs kedvem nekem ma bölcset írni,
okoskodásra vágyam nem maradt,
szerelmesen szeretnék csak hevülni,
amíg megfogható a pillanat.
 
Ma nem szeretnék semmit elmesélni,
csupán a csöndben révedeznék én,
nem adnám meg magam ma holmi nyűgnek,
csak álmodoznék rólad könnyedén.
 
Ha nem motozna itt belül a bánat,
letenném súlyos hátizsákomat,
és énekelve ballagnék utánad,
mutass nekem követhető utat.
 

Januári kemény fagyok

Januári kemény fagyok;

A Tél hófehérben ragyog.

 

Holle anyó fürge karja

Abbahagyni se akarja,

 

És a bátor kicsi házak

Hófehér sisakban állnak.

 

Január jéghada fakó;

Jön a fagy-Covid rangadó.

 

Jövőnk vad ködben imbolyog;

Januári kemény fagyok.

Magánykirály

 
A téli csendek lámpafénybe folyva
zuhannak szét a dermedt városon,
ágak hegyén a csillagszőtte ponyva,
a hűvös ég lebegve átoson.
 
Földünk ilyenkor elveszettnek tűnik,
magány uralja, lelki tetszhalál,
királyi lépte döng a messzi űrig.
Ha félnél tőle, biztos megtalál. 
 
De nem hagyom, hogy lelked összegyűrje.
Lobbants tüzet, s én nem szégyelleném,
hogy zörgetek,  – ha száll a kémény füstje  –
egy új időnek fázós reggelén.

Isten téli köpenyében

Isten téli köpenyében

Sétál a fagyos sötétben.

 

Nézeget havas keresztet;

Teremtő tenyere reszket.

 

Sivár, fagyos jelen-kéreg

Alatt a halott remények,

 

S a be nem teljesült Hitek

Derékalja kopár hideg.

 

Hópehely a komor éjben;

Isten téli köpenyében.

Volán mögött, hóesésben

Volán mögött, hóesésben,

Egyre szigorodó Télben.

 

Ablaktörlők táncot ropnak,

Emlékek jelenné kopnak.

 

Közepén a ködtengernek

Idő-bolyhok ábort vernek.

 

Az éjszaka mind mostohább;

Van-e tovább?

Merre tovább?

 

Egyre szigorodó Télben,

Volán mögött...

Hóesésben...

Oldalak