Istennek nincs hivatala,
Lobbikat nem szervez soha.

Nem érdekli statisztika,
Sem életszínvonal-vita.

Minden Igazat megáldott,
Ingyen kínál boldogságot.

Istennek nincs hivatala;
Nem gyűjt szavazatot soha.

Nem a fogyasztás mértéke,
Hanem a szent belső Béke.

Sem a béka, sem a gólya
Nem a távlatok hozója,

Hanem a Szabad Akarat,
És az Isten - bennünk marad.

A Lélek - Isten Temploma;
Istennek nincs hivatala.

Szakajtóba zárt emlékek
Csendes estén enni kérnek.

Táplálójuk - önismeret,
Meg a csöndes emlékezet.

Csendes, misztikus estéken
Jelenbe ugrik a
Régen...

Szakajtóba zárt emlékek
Öregedve visszatérnek.

Megkopva, elkeveredve,
Ó vágyakkal elegyedve,

Időrendben módosulva,
Harmóniává simulva.

Szakajtóba zárt emlékek;
Rajtuk fényes idő-kéreg,

Pillanatvirágok közte;
Egy életté állnak össze.

Emlékeink - magunk vagyunk,
S mi is emléknek maradunk.

Kutyasimogató

Május-éjszakában

Langyos esti szelek 

Legyezik a vállam.

Ciripelő éjben

Sápadt szkepszis vacog,

Istenről mesélnek

Ott fent a csillagok.

Az asztal szegletén

Megpihen a lábam

Kutyasimogató

Május-éjszakában.

Május végre nekilát!
Eddig kellett nagykabát...
Eddig lusta,
Nemtörődöm
Kikeletünk
nagy hirtelen
Megemberelte magát.

Végre itt van a meleg!
Fellélegzünk, emberek!
Az ember, ha jóra bukkan,
Mindenkinek
Minden rosszat
Elfeled.

Költészet égi országa;
Van földje,
De nincs határa.

Nincs kormánya,
Nincs adója;
Király az összes lakója.

Sok szuverén birodalom
Túl Téren,
Időn,
Álmokon.

Költészet égi országa;
Nem az hadnak sokasága...

Nem léteznek kis Nemzetek,
Nincsenek kis Költészetek.

Líra minden Otthonban él,
Isten minden nyelven beszél.

Lélek belső, szent világa;
Költészet égi országa.

Régi Tavaszok emléke
Csendesen bújik a szélbe.

Virágözönt hordtak a fák,
Egyszerűbb volt még a világ.

Lélekmezőn imbolyogtunk,
Jövendőket lapozgattunk.

Régi Tavaszok emléke
Sosem áll magától félre.

Fényes homlokú etalon,
Mérce minden új Tavaszon.

Megalkudni sose enged,
Tart
Hitet,
Reményt,
Szerelmet.

Reményt varázsol az égre
Régi Tavaszok emléke.

A gonoszság nevetséges,
És mindenhol, mindig - véges.

Ma - világmédia-hűhó;
Holnapután - tavalyi hó.

Ma rettegi a nagyapa,
S nem hiszi majd az unoka...

Ha lelkünket is döngeti;
Engedmény nem dukál neki.

Lehet király,
Pap, vagy béres...
Minden gonosz - nevetséges.

Zsákutcába tévedt Hitek

Addig gyalogolnak,

Míg mellettük közönyösen

Elsuhan a Holnap.

Zsákutcába tévedt Hitek

Pislákolva égnek,

Nem látják, hogy a semmibe

Szivárog a lényeg.

Zsákutcába tévedt Hitek

Kővé vetemednek,

Emlékük sem marad meg a

Keselyűseregnek.

Nagy közömbös kőmezőkön
A Történet hátrahőköl.

Objektív lehetetlenek
Önfelszámolása pereg.

Semmi-dísszé porlik a gát;
Minden abszurd törli magát.

Nagy közömbös kőmezőkön
Alkudoznak kilenc rőfön.

Az út végén bő ajándék -
Öncélú, semmítő szándék.

Vákuum csikorgatja fogát,
Csak a Mítosz ugorja át.

Jövő-magzat állatbőrön;
Nagy közömbös kőmezőkön.

Isten és a Tradíció

Szívességet sose tesz,

Semmire fel nem hatalmaz,

De mindenre kötelez.

Akit nem köt - tévelyeghet,

Rabolhat, mint a tatár,

De akit köt,

Tudnia kell,

Hol húzódik a határ.

Globális propagandától

Reszkethet a levegő,

Isten áldása nem ott van,

Ahol bőg a túlerő.

Isten és a Tradíció

Szívességet sose tesz,

Semmire fel nem hatalmaz,

De mindenre kötelez.

Sose voltam liberális;

Inkább maradok normális.

Károgó mű-varjú sereg

Sötétítené az eget.

Mindent kitépne sarkából,

Amiben Jövő pislákol

Abszurdumot torz süvegel;

Eltévelyedést ünnepel.

Sose voltam liberális;

Inkább maradok normális.

Érjen már a Covid véget,

Ne rendezze át a Létet!

Új meg újabb oltásokat

Az immunrendszer hogy' fogad?

Oltás oltás után ered...

Ez így megoldás nem lehet.

Aki fáradt, gyakran téved...

Érjen már a Covid véget!

Ha Közösség nincs,

Egyén sincs,

Csak helyette

Identitást nélkülöző egyedek...

Ha Közösség nincs,

A világ

Egyértelműen

Beteg.

Ha Közösség nincs,

Nem marad helyette más,

Csak tömeg.

Nemzeteket,

Családokat

Ép Jövőért

Kötelesség

Megőrizni,

Emberek!