Harangzúgás Atlantiszban;
A vén Idő szíve dobban.

Peregnek rég néma dobok,
Múltak tengere háborog.

Törött szárnyú emlékezet
Csapong holt emlékek felett...

Harangzúgás Atlantiszban,
Örök őszi alkonyatban.

Hullanak a falevelek,
Tűnő évek zaja pereg.

Állandó elmúlás-ködben
Egyetlen Remény sem zörren.

Harangzúgás Atlantiszban;
Múlt és Jövő - Örök Honban.

Múlt és Jövő szeplőtelen,
S mindig maszatos a Jelen.

Sztratosz ormán világkormány;
Földet szippantó pénz-ormány.

Sárga őszi lombkoronák;
Folyton változik a világ.

Nagyapáink "modernsége"
Már füstöt sem ír az Égre.

Elfonnyadnak a jelszavak;
Csupán az Idő az
Alap.

Sárgult felszín hull a földre;
Marad a Fontos -
Örökre.

Talányos marad a világ;
Sárga őszi lombkoronák.

Jelen Anya és
Múlt Apa;
A Jövő -
Kettőjük sarja.

Múlt voltam,
Jelenem - vagyok;
Jövő -
Amivé válhatok.

Amíg él ez a kapcsolat,
Atlantisz víz felett marad.

Itt nem számít a túlerő;
Kamu múltból - kamu jövő.

Hosszabb távon nincsen érdek;
A jóslatok mit sem érnek.

Globális anomáliák
Nem öröklődhetnek tovább.

Globál világ-monarchia?
Béke haló poraira...

Hatókörén túl sodródva
Sok milliárd is csak - nulla.

Élő Jövőre - új ruha;
Múlt Apa és Jelen Anya.

Büdösbogár-migráció;
Sajnos - már nem szenzáció...

A penetráns poloskahad
Özönlik - kegyelmet nem ad.

Beröppen a nappaliba,
Mint rossz ideológia.

Posztmodern bűz-processzió;
Büdösbogár-migráció.

Ősszel az Olümposz hegyén

Nem lel istenre az egyén.

Titok-arcú lények vagyunk;
Nem tudjuk, honnan származunk.

Hogyha Lelkünk Titokra lel,
Doktrínákkal takarjuk el.

Félünk attól, ami Áldott,
S - díjazzuk a butaságot.

Tévtanokat terjesztgetünk,
Múltat hányunk,
Jövőt eszünk.

Titok-arcú lények vagyunk;
Nem mindig jókor hallgatunk.

Amit kimondani tilos,
Az sohasem hivatalos,

S - ha látszik is ősi lábnyom,
Jól eltakarja a kánon...

Kötelező amnézia
Száll a Régmúlt poraira.

Titok-arcú lények vagyunk;
Profán módra kárhozgatunk.

Mitől lesz jobb a világ?

Attól, hogyha minden ember

Rózsaszínbe

Öltözködve

Harsogja a doktrínát,

Közben pedig 

Örökösen

Felvonulva

Riszálja a tomporát?

Nemigen!

Zagyválhat a propaganda,

A Valóság - 

Másmilyen!

Mitől lesz jobb a világ?

Hogyha egy nemzet sem marad,

S lesz helyettük

Globalizált

Keverék?

Az igazi

Identitást

Nélkülöző

Globálisan

Romanizált

Csőcselék?

Nemigen!

Ha létezünk, merjünk ÉLNI;
Merjünk hinni és remélni.

Hová megyünk?
Isten elé,
Vagy világ-barbárság felé?

Csendes, meghitt harmónia,
Vagy lármás kakofónia...

Mindig lenne mitől félni,
Ha létezünk, merjünk ÉLNI.

Októberi lomha ködök;

A végzet örök túlerő;
Isten homlokán mély redő.

Profán kényszerzubbony-kabát,
Ránk kényszerítené magát.

Anti-teremtő hatalom;
Lelkeket csőcselékké nyom.

A végzet puszta túlerő;
Hangos jelen -
Néma jövő.

Mindig gyilkos, sötét szélben,
Mindig Isten ellenében.

Hatalom-éden, pénz-pokol
Fenyeget mindig valahol.

A végzet profán túlerő;
Örök lelki esküszegő.

Nincs célja, sem üdvössége,
Csupán kezdete és vége.

Idő-tépte arca csorba,
Mindig visszatér a porba.

Örömteli, fáradt őszi este;
Törődött a vén Október teste.

Tevékeny volt hajnaltól idáig,
Fától erdőig,
Erdőtől fáig.

Alkonyat hull már az őszi tájra,
Eltesszük magunkat éjszakára.

Törődött a vén Október teste;
Örömteli, fáradt őszi este.

Égből hulló híg Kegyelem;

Ázik a vén Történelem.

Nagy "progresszív" globál kretén

Művilág műanyag egén.

Lelket porlaszt,

Hitet rohaszt,

Embert globálissá bomlaszt.

Bombát robbant,

Aknákat ás,

Hogy ne legyen

Identitás,

Jöjjön el a tökéletes

Meghittséget nélkülöző

Minden sivársággal teljes

Promiszkuitás...

Idegen az idegennel...

Kapcsolatot nélkülöző

Kapcsolatok tömege,

Hadd csússzon az emberiség

Minden állat szintje alá

Ízibe...

Világpénz impériuma