Ebben a hónapban engem B. Mihály Csilla Várakozás című verse vett le a lábamról egyediségével, dallamával, különleges varázsával.
B. MIHÁLY CSILLA: VÁRAKOZÁS
Korán terít az est a kerti fákra
hatalmas égi lepkeszárnyakat,
a Mérhetetlen csöndjeit kitárva
kering, amíg a fényre ráakad.
Egy lámpa gyúl, a föld alá sietnek
a zebrapókok és egy gyászbogár,
kutyánk vonítva dől a nagy hidegnek,
s fülét hegyezve hosszan álldogál.
S az ember is, nagy álmok köntösébe
beburkolózva néz az égre fel,
megenyhítette pár göröngyös éve,
de hangja bátor, egyre énekel.
Minthogyha titkon minden várakozna
és úgy figyelne végtől-végekig,
akár a szív a nesztelen zajokra,
a láthatatlan Tél ha érkezik.
2020.02.24. 12:19 A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, Demeter Szilárd a témáról a Mandinerben fejtette ki véleményét. Szerinte inkább azokat az írókat érdemes támogatni, akik „magyarhírűek" akarnak lenni – és amennyiben világhírűekké válnak, akkor is büszke magyarok maradnak, ellentétben azokkal, akik teherként élik meg magyarságukat, amitől minél hamarabb „szabadulni" akarnak. A PIM főigazgatója azt állítja: magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák.
Demeter Szilárd: Ki a magyar író?
Mítoszföld, a közös Hazánk;
Ha engedjük,
Üdvöt hoz ránk.
Nem árt Neki semmi végzet,
Nem fér Hozzá az enyészet.
Sors nem szab korlátot Neki,
A vén Idő is tiszteli.
Mítoszföld, a közös Hazánk;
Múltat adott,
Jövőt hagy ránk.
Befektetők nem keresik,
A térképek nem ismerik,
De amikor tiszta Lélek
Keresi, el sose téved.
Mítoszföld, a közös Hazánk;
Isten helyett is vigyáz ránk.
Archetípusok lakhelye,
Szellemünk menedékhelye,
Teremtés előszobája,
Nyárelő partjai felé;
Minden bánat az ördögé.
Feszülő patrackötelek
Tartják a friss reményeket.
Baljós szirtek közül jöttünk,
Sunyi áramlat mögöttünk.
Minden öröm az Istené;
Nyárelő partjai felé.
Hirtelen jött roham-tavasz,
Néhai világháború
Leginkább - közhelykoszorú...
Mindenféle nézőpontok
Csócsálnak lerágott csontot,
S ezer mai ocsmány érdek
Épít magának mellvédet
Világégés romjaiból.
Megint fegyveres az akol.
Itt is, ott is újabb kontó;
Füstté foszlik a mementó...
Itt is, ott is tök az adu;
Néhai világháború.
Hegedűszó a Styx partján,
Tán nem szent,
De nem is profán.
Magányos, szomorú nóta
Jajong a Kezdetek óta,
S méri a dermesztő csendet,
Mint kopár űrt a tekintet,
S örök időkig zengi át
A csillagtalan éjszakát.
Szívbe markol,
Lélekbe vés...
Szerzője tán a Feledés...
Rezgés a vén semmi karján...
Hegedűszó a Styx partján...
Isten jön az éjszakában,
Bakacsin időruhában.
Szederjessé válik a vér,
Idő partján szürkül a dér.
Tiszta Hitek fogyatkoznak,
Profán dogmák sokasodnak,
S degenerált lelkiségek
Önfelszámolásra térnek.
Közeleg a ciklus vége,
Könnypatak omlik az égre.
Régesrégi teremtések
Sorát fedi időkéreg.
Az Ember önmaga foglya?
Előreléphet valaha?
Ciklus végi köd-utakon
Járkál Isten - hallgatagon.
Séta közben felszedeget
Poshadt germán kultúrfölény
Már a végét járja,
Doktrínáiba zárkózva
A végzetét várja.
Nem kell újabb vízözönnek
Jönni a világra,
Elég hozzá a vezetők
Privát butasága.
Bigott oroszellenesség;
Európa kába -
Saját magát zárja szoros
Harci kalitkába.
Vízözön jön?
Vagy valami
Egészen új Élet?
Poshadt germán kultúrfölény
Csúfosan ér véget.
Kiszáradt jövő-partokon
Minden feledés monoton.
Összeszűkült a végtelen,
Sziklán törik szét a jelen.
Kitenyésztett celeb házal
Mű-értékkel,
Művirággal.
Glóriája nőtt a pénznek;
Romtemplomban hazug ének.
A Múlt?
Döglött vén masztodon...
Kiszáradt jövő-partokon.
Ha valamiből nem kérek,
Megköszönöm,
Továbblépek.
Nem kell sáros lövészárok,
Meddő vitába nem szállok.
Hiúság?
Az makrancos ló;
A fiataloknak való,
De ahol még Elvet látok,
Ott sosem kapitulálok.
Ha valamiből nem kérek,
Megköszönöm,
Továbblépek.
Hétköznapi buta gondok;
Mindent tudnak a bolondok..
Isten mindkét keze kérges;
A Teremtés - veszteséges...
Míg élek, szót szóba öltsek...
Talán a lusták a bölcsek...
Totálkáros álszerelmek
Rémképekkel üzletelnek.
Szemorvos lett a vakondok...
Hétköznapi buta gondok...