lnpeters blogja

Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben,
Mindent megváltoztathatnak
Azon hevenyében.

Szakadó esőből napfény,
A levegő robban,
Aztán hirtelen oly hideg,
Hogy a fogunk koccan.

Egy szál ing sok. Utána meg
A kabát sem állja;
Tél és tavasz, múlt és jelen
Egymást harapdálja.

Ha valami még el nem dőlt,
Van április-érzet,
Még dönthetünk. Akárhogyan
Tolakszik a végzet.

Jövő pislákol valahol
A végtelen éjben;
Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben.


 

Egykori Turul nemzetség...
Amíg éltek, nem nevezték

Őket Árpád-háznak soha;
Ez már az utókor sara.

Igazából azt sem tudjuk,
Árpád volt-e az ősapjuk.

Nem világos a tényállás.
Volt egy fejedelemváltás,

Fajsz elment a süllyesztőbe,
Taksony lépett a helyébe...

Egykori Turul-nemzetség;
Fel, vagy újjáépítették

Kárpát-medence országát,
A magyarok királyságát.

Mi volt a neve valaha?
Pannónia?
Hungária?

Turkok voltak, vagy hungárok?
A néma idő-hullámok

Furcsa áprilisi hideg;
Köhögnek a szürke egek,

S közelmúltból lő ránk lázat
A gonosz huszadik század,

Rajtunk ocsmány öröksége,
Talán soha nem lesz vége.

Isten áldott népe helyett
Ősmajom-utód seregek,

Tartós erkölcsi deficit,
Világháborúk, drog, profit,

Bolsevizmus fegyver, gender;
Tán majommá lesz az ember...

Zsarnokság ezer fajtája
Vörös ülepét riszálja,

Hogy több szavazata legyen,
S utána jövendőt egyen.

Evolúció-dal játszik
Ősembertől a dollárig,

Nem létezik szent háború,
Nem is volt,
De nem is lesz soha;
Hazug minden véres doktrína.

Isten békére teremtett,
Barátságot akar,
Rendet,
Munkát,
Örömet,
Szerelmet;
Nem fegyvert,
Békét,
Kegyelmet.

 

Létösszegző áprilisban

Keserű a só,

Hol árnyékban van harminc fok,

Hol szakad a hó.



Az Isten is létösszegez

Ilyenkor talán,

Mi lett volna, ha az ember,

Fenn marad a fán?



Más kérdés, hogy ott sose volt,

A többi talány...

Nagyobb ostobaságot is

Mond a tudomány.



Létösszegző áprilisban

Megalvad a vér,

Régi korok hangulata

Újra visszatér.



A lét velem hatvankettő

Mindent tudnak a hülyék!
Számukra nem lehet titok,
Se a Kezdet,
Se a vég...

Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Mindenkinél mindig jobban,
Szegények...
Sose lesznek
Se Bölcsek,
Se Szerények...

Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Bőszen kinyilatkoztatnak,
Imponálnak önmaguknak
Szegények...

A többiek tapasztalnak,
Tanulnak a sírig...
Csak a hülyék tudnak mindent

Egykori hungár köznépek
Csöndes szerénységben éltek

Hosszú történelmi éjben,
Itt, a Kárpát-medencében.

Éltek,
Vetettek,
Arattak;
Észrevétlenek maradtak.

Nevet mindig mások kaptak,
Akik aztán beolvadtak,

Maguk is köznéppé lettek,
Éltek,
Arattak,
Szerettek.

Egykori hungár köznépek;
Őket a modern régészet

Nem ismerte, nem kereste,
S amikor mégis meglelte,

Hamis mértékekkel mérte,
Mindig olyasminek vélte,

Amit politika súgott,

Kárpátok főnixmadara
Eddig nem adta fel soha.

Hallgatag idő rejti el,
Hogy először mikor szállt fel

Kárpát-medence egére
Hallgat a múlt sötét mélye.

Rézkor?
Bronzkor?
Idő suhan...
Hogy magyar szó mióta van

Kárpátok hegyei alatt;
Tán örökre titok marad.

Kárpátok főnixmadara
Sosem a múltat siratja.

Kárpátok jege csikorog;
Voltak sötét évszázadok,

Vihar, vércsöppek a havon,
Nyegle idegen uralom,

Rabló és hódító hadak,
Mind azt képzelte, itt marad.

Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.

Egy hajdani életünkben
Talán még a fát se láttuk
A zöldellő ágtól,
Nem tudtunk egymásról,
Éltünk,
Láttunk,
Tapasztaltunk;
De talán mégsem hallottunk
Még a Boldogságról.

Holdak mosolyogtak,
Napok izmosodtak,
Néha fogytak az emberek,
Néha sokasodtak.

Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,

Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
Tavasz ragyog,
Álmos világ hebeg-habog;
Az idő hol fut, hol meg andalog,
Vágyak szárnyalnak,
Csak a politika kullog gyalog;
Múlt komorlik,
Jelen dadog,
Friss jövő andalog;
A Szerelem soha el nem párolog.

Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
A Lét vacog,
Az Élet mosolyog;
A vén hajléktalan végzet morog;
Gyomra korog,
Az anyagelv részegen tántorog,
A ha a hit imbolyog,
A szkepszis vicsorog,
S örök sírjából elősompolyog.

Reggelek,

Hatvanas éveim élem;
Mellettem
A Feleségem.

Még jóval a Styxen innen;
Még van jövőm,
Van mit vinnem.

Még van jövőm,
Van mit vinnem,
Még velem ballag az Isten.

Van aranyos
Feleségem;
Hatvanas éveim élem.

 

A hülyeség prófétái
Szabadok lehetnek,
Tökkelütött szektáikba
Most is térítgetnek.

Világpolitika rétjén
Számos birka béget,
Szorgoskodva terjesztgetik
A szent hülyeséget.

Minden hülyeségnek pedig
Az ám a törvénye,
Hogy még nagyobb hülyeség lesz
A következménye.

A hülyeség prófétái
Tornádót kavarnak,
Miért legyen béke, ha ők
Háborút akarnak?

A hülyeség jó pár ezer
Prófétája béget;
Miért legyen normális a
Hétköznapi élet?

A hülyeség prófétái -

Atlantiszi álmok háza
Idő felszíne alatt;
Ami szép álmot teremtünk,
Mindörökre megmarad.

Atlantiszi álmok háza;
Bár hatalmas az Idő,
A régen letépett Remény
Minden nyáron újra nő.

Atlantiszi álmok háza;
Minden csak emlék marad -
Csupán bennünk gyarapodhat
A megszentelt Pillanat.

 

Jó késő este
Hozzád hazajönni;
Örülni, ahogy egyre fogy az út,
Aztán Rád nyitni a kicsi kaput,
Hallani, hogy a két kutya fogad,
S megpillantani
A Mosolyodat.

Fejünk fölött
Ezer csillag pörög...
Amíg hazavársz,
Mindig
Megjövök.

 

Se pénz, se posztó-világban,
Étlen-szomjan, mégis bátran,

Düledező várfalakon,
Vagy portyán, zsákmányolt lovon,

Kocka lapján, szablya élén,
Mindig nemzethalál szélén,

Mindig kevés zsoldban-becsben,
Mindig túlerővel szemben,

Halál-szomszédságban éltek
A néhai jó vitézek.

Tragikus, pusztuló idő,
Mindenütt oszmán túlerő,

Jelen, jövő csak ravatal,
Ország közepén védvonal,

Lehet ostrom alatt a vár,
Sose menti fel a király.

Pusztuló hazáért,

A jó vers sosem alkuszik,
Pénzért, díjért nem hazudik.

A harc elől el nem farol,
Túlerőnek nem udvarol.

Kánonokra semmit sem ad,
Mindig öntörvényű marad.

Nem kuncsorog, nem intrikál,
Hivatalszolgának nem áll.

Szamárlétrára nem oson,
Szirénhangra vállat se von.

A gyöngére rá nem tapos,
Sohasem lesz kétkulacsos.

Rébuszokba nem menekül,
Helytáll, legfeljebb egyedül.


 

Távoli zuhatag hangja,
Mint ős templomok harangja

Száll az időfolyam felett;
Akik éltek, figyeljetek!

Egyre több a baljós fodor,
S a gyorsuló idő sodor.

Még ragyognak fenn a Holdak;
Élnek a holnapi holtak.

Most kell váltani más ágra,
Jövendőre,
Biztonságra.

Még makacs remények várnak;
Vannak biztonságos ágak,

De fülét hegyezi a baj,
Egyre közelebb a robaj.

Tökfilkó kormányos-sereg
Helyett jöjjenek
Emberek.

Holt jövendő baljós ágán,

Tavasz derekán
Sok levél a fán,
Verőfényes szép napok
Jönnek
Egymás után.

Tavasz derekán
Napos délután
Istennek tán egy évezred
Pillanat csupán.

Tavasz derekán
Árnyék a szitán;
Ami csak látszólag múlt el
Visszatér talán.

Tavasz derekán
A Lét udvarán;
Egyszer megvénül az összes
Fiatal titán.

Tavasz derekán
Hosszú tél után
Elégedetten néz Isten
Ki az ablakán.

Tavasz derekán,
Isten Tavaszán;
Várakozunk boldogan a
Jövő teraszán.

 

Az ész csak az anyag foglya,
Matéria kezét fogja.

Isten lényegét nem érti,
Sohasem fogja felérni,

Mert isten és a ráció
Két egész más dimenzió.

Amaz a
Nagy Határtalan,
Emez meg anyagban fogan.

Eszemmel a Földön élek,
Létezésem meg -
A Lélek.

A Lelkünket Isten fogja,
Az ész meg az anyag foglya.

 

Tavasz-tervek gyermekhada,
Szép, pirospozsgás csapat;
Viháncol ünneplő ruhás,
Kivirágzott fák alatt.

A lelkünkből bújnak elő,
Mint a friss Remény-sereg;
Lehet álmodni,
Lesz Jövő,
Újra itt a Kikelet!