Blogok

Atlantisz legbelső titka

Atlantisz legbelső titka

Nem egy számadat,

Nem is a mindent elsöprő

Vízi áradat.

 

Nem is az, hogy egyszer eltűnt

A tenger alatt,

S hogy mindennek ellenére

Híre fennmaradt.

 

Bár műhold sem talál semmit

A sírja felett,

Atlantisz mégsem a végzet

Szimbóluma lett.

 

Atlantisz legbelső titka

Nem a technika,

Nem is a mindent megőrző

Mitológia.

 

Nem is az, hogy fenyeget az 

Újabb vízözön,

S eltűnt múltjának az ember

A néhai László Gyula

Csodát tett csodátlan korban;

Egyén volt - a sablon-sorban.

 

Őstörténetünk...

Valami

Nem passzol...

Jól érezte

László Gyula

Professzor...

 

Tízéves se voltam, amikor

Az első könyve kezembe került...

Vékony volt,

De hetekig le se tettem;

"Hunor és Magyar nyomába" eredtem...

 

Nem képzelte, hogy az olvasó mafla,

Nem volt benne akadémikus blabla,

Csak tiszta,

De nem akármilyen,

Ami leköt,

Felcsigáz,

Érdekel.

 

Újra csak Covid-fellegek

Újra csak Covid-fellegek

Lebegnek a Tavasz felett.

 

Már a második Kikelet,

Ami a süllyesztőbe megy.

 

A csüggedt, halovány Tavasz

Komor kétséget kanalaz.

 

Újra csak Covid-fellegek

Sötétítik el az Eget.

 

Szívós vírus, eget facsar;

Soha eltűnni nem akar.

 

Türelmünket üti csapra;

Mutálódik napról napra...

 

Újra csak Covid-fellegek

Csáprengetege fenyeget.

 

Globál világ csorba orma

Kínából ide elhozta.

 

A mai tragikum-madár természetrajza

A mai tragikum-madár

Vén szürke fellegekben jár.

 

Horgas csőrrel onnan kémlel,

Hátha bajt, vért, szennyet észlel.

 

Midőn nyomor szagát érzi,

Indul a sebeket tépni.

 

A mai tragikum-madár

A végzet vállaira száll.

 

Ahol jobban fáj, oda mar,

Segíteni nem is akar.

 

Érzelgőssége csak jelmez,

Nem szán, de nem is kegyelmez.

 

A mai tragikum-madár

Katasztrófa-réten kaszál.

 

Ami rossz, látsszon rosszabbnak,

Ami rosszabb, még rosszabbnak.

Hunor és Magyar egykoron

Hunor és Magyar egykoron;

Távoli mítosz-partokon

 

Szert tevének férfi-övre,

Pattannak felnőtt-nyeregbe.

 

Szarvas jön Jövő képben,

Űzik Idő erdejében.

 

Hunor és Magyar egykoron

Idő-rengetegben oson.

 

Gonosz, tüskés szkepszis-ágak;

Hunor és Magyar szétválnak.

 

A csalóka Történelem

Mélyebb, mint minden sírverem.

 

Hunor és Magyar egykoron

Tudták, honnan ered a Nyom,

 

De azt nem, hogy hová vezet

A hiányos Emlékezet.

 

Ellopott Tavasz helyébe

Ellopott Tavasz helyébe

Jön-e végre másik?

Vagy a világ továbbra is

Vírus-szélben fázik?

 

Rendkívüli állapotnak

Közel-e a vége,

Vagy új problémák jönnek a 

Bajokért cserébe?

 

Lesz globális vírus helyett

Helyi Tavasz-ünnep?

Visszakapjuk valaha a 

Régi Életünket?


 

Szárnyas angyalok

A hófehér világra száll az est,
fölötte gyúlnak tünde csillagok,
ilyen csodás varázst vajon ki fest,
de jó, hogy élek és hogy itt vagyok.
 
E földi béke rólad álmodik,
emléked itt dereng a fák között,
letűnt szerelmünk még most is hevít,
de kár, hogy már az égbe költözött.
 
Magával vitte féltett kincsemet,
nem adtam én, de jaj, kitépte azt,
az égbe vitte lángoló szíved,
és télre változott a szép tavasz.
 

Akadémiánk történelmi záptojásgyűjteménye

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

 

Urál mentén,

Jégkorszakban,

Örökös dermesztő fagyban,

Csikorgató jeges télben

Ott születtünk meg -

A jégen...

 

Hej, uráli nyelvcsalád,

Jég volt a keresztapád!

 

(Tisztelt Akadémia,

Nincs itt valami hiba?)

 

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

 

A magyar nyelv messziről jött,

Vándorutakon törődött,

Mindössze hét törzs cipelte

Be a Kárpát-medencébe..

Csillagok égi ösvényén

Csillagok égi ösvényén

Csatangol a Hajdan,

Messze jár, bár megígérte:

Segít majd a bajban.

 

Némelyik vén stációnál

Szellemvarjú károg,

Időközben kihunytak a 

Régi állomások.

 

Csillagok vén országútja

Apró pontba férne,

Még sokáig világít a

Kihűlt Napok fénye.

 

Csillagok égi ösvényén

Vén bolyongó Lelkek;

Nyugtalanok, a Kérdésre

Sohasem feleltek.

 

Doktrínákat tákolgattak

Létmegértés végett,

De sohasem ismerték a 

Egy ocsmány sznob betegség, a magyar-fogyatékosság diagnózisa

Mindig savanyú a képe,

Más nem hibás, csak a népe.

 

Tapsikol a gonosz szóra,

Száját húzza minden jóra...

 

Szitokszóra hallgat,

Valós vagy nem valós sebet

Borotvával

Véresre vakargat...

 

A lelkivilága - takarékos...

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

 

A nemzeti nihil őre,

Schlözer szava szól belőle...

 

Savanyú képpel fanyalog,

Fel sem fogja, hogy mit makog.

 

Lebensraum...

Szláv őshaza...

Kereszt alatt

 
Gyenge a nap, halovány fénykarikákat ereszt,
szél kavarog, dühösen rázza a régi ereszt,
álom alól kikacsint egy pici kék ibolya,
marja a jég levelét, messzire száll sikolya.
 
Hallja, megérti jaját, dünnyög az utcalakó,
árva a léte, de még szívpuha zugba való,
egykori önmaga úgy hitte a jót, de nem ezt,
Krisztusa lábainál sír, s vele sír a kereszt.
 
 

A szabványosított történelem

A szabványosított történelem

Mindig csak múltba vetített jelen.

 

"Logikus" összefüggés-halmazok

Mögött jelen doktrína acsarog.

 

Múlt-olvasatunk jelen dühét szítja,

S a Múltat egyre mélyebb köd borítja.

 

Dogma-tömkeleg mind jobban szorongat,

Egyre kevésbé értjük önmagunkat.

 

Jövő útjába ásott mély verem

A szabványosított történelem.


 

Emlékeink Múzeuma

Emlékeink Múzeuma

Felfér egy nagy pótkocsira.

 

Létünk lényegét mutatja,

Maga az Élet vontatja.

 

Tünékeny, sose anyagi,

Nem lehet felrobbantani.

 

Emlékeink Múzeuma

Csupán Pillanatok sodra.

 

Apró tűnő öröklétek

Színezik a véges létet...

 

Amíg vagyunk, élni éget

A sok kicsi konzerv-élet...

 

Nem hagy el bennünket soha

Emlékeink Múzeuma.


 

Galaktikus éjszakában

Galaktikus éjszakában

Ezer csillag - egymagában.

 

Sok kis fénylő anyag-magány;

Apró fény mögött - nagy talány...

 

De a végtelen űr csendje

Mégsem a világ Nagy Rendje.

 

Vén szomorkás entrópia

Borul a Lét titkaira.

 

A Válasz tán sose jön el;

Isten szkafandert nem visel.

 

Apró Fény örökbe fogad

Hatalmas távolságokat.

 

Entrópia - tagadásban;

Galaktikus éjszakában.


 

Pandémia

Lassan szánkra fagy az ének,
nemulass van, lagzi nincsen,
kussolnak a balga gének.
„Zárva” – ez lóg sok kilincsen! 

Bezárt a bolt, be a hentes.
Üresek a virágvázák,
ez a tavasz nőnapmentes,
mert a vírust koronázzák.

 Fennen trónol itt a sátán,
tüdősípon fuvolázik,
ül az ember mellén, hátán,
rossz szél hordja háztól házig.

 Kiskertjében, búsan kocog,
dologtalan lett a restis;
vígan kukázik a pocok,
neki kedvez ez a Pest-is.

Isten díszletraktárában

Isten díszletraktárában

Sok leszerepelt világ van.

 

A hajdani teremtések

Zöme sötét régmúlt-fészek.

 

A végzet patkány képében

Tanyázik egy odvas résben.

 

Isten díszletraktárában

Fekszik a halál - nyugágyban.

 

Hamvába holt kísértések

Polcai plafonig érnek.

 

Tökkelütött világvégék

Várják az enyészet végét.

 

Ateizmus áll magában

Isten díszletraktárában...


 

Mítosz bátyó Februárban

Mítosz bátyó Februárban,

Fényes Vízöntő-ruhában

 

Egy kávéra betér hozzánk,

Reményt, bizakodást hoz ránk.

 

Tán jobb idők is akadtak,

De voltak sokkal rosszabbak.

 

Mítosz bátyó Februárban;

Egyszerre számos világban...

 

Meg se kottyan neki a Tél;

Mindig anyanyelven beszél.

 

Bár mindig ott van az Égen;

De legtöbb dolga van - Télen.

 

Mítosz bátyó Februárban

Térdig jár a kétely-árban.

 

Legyint profán indulatra,

Idióta izmusokra,

Kávéfőzők dala

Mivé silányul itt e régi hősi nap,
ma már mi nem fogunk Budán pecsét alatt,
raboskodó rabunk miatt a hídon át
a rend elébe állni ott a vár fokán?
 
Az álmok ím az ördögé, nem is felé,
csak úgy belül morogjuk azt ezerfelé,
s ha majd elül körül megannyi bánatunk,
mi akkor újra változunk, s kezet fogunk?
 
De mindenünk a nemzeté, sietve még
a végzetünk elé, akár a birka nép
csoportosan megyünk bolond halálba mind,

Csalogató

Pattanó rügyeken fakasszon az ének
cseresznyevirágot, fricskázva a télnek.
Dúdoljon az élet ébredező fákat,
csacska csalogánnyal tisztuljanak árnyak.

Piano hegedűn, allegron a fanfár,
mosolyokat sírjon milliárdnyi szempár.
Hangok hurrikánján sikkantson az "újra"
zongorán zubogó százezernyi dúrja.

Mollokba mártózva magasztosan égjen
"sosemvolt", "deméglesz" áhított regéken.
Lepkéket libbentsen kikeleti ének,
iszkoljanak fagyok, dongjanak a méhek.

Szertelen szólammal a szakadt szívekre

Terepasztal-hadvezérek

Terepasztal-hadvezérek;

Csupa játék,

Semmi érdek.

 

Nincs katasztrófa,

Nincs ború,

Játék csupán a háború.

 

Itt az elesett katona

Csakhamar feltámad újra.

 

Terepasztal-hadvezérek;

Nem a vérfürdő a lényeg.

 

Mind a kezük ügyében van,

Ami szép a háborúban.

 

Gonosz lövészárok-tájék

Az asztalon csupán játék.

 

Terepasztal-hadvezérek;

Mind hősi, gyermeteg lélek.

 

Ragyogó uniformisok

Színes kavalkádja ragyog,

 

Oldalak