lnpeters blogja

ÖTÖDIK RÉSZ

Egyenként a szemünkbe nézett. Napsárkány mindent látó sötét szemébe, Szélfarkas villogó, sóvár, szürke szemébe, és az én kék szemembe.

SZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ

Miért?

A kultúrában sohasem létezik olyan jelenség, amelynek csak egyetlen oka lenne. Itt is több, de egymással nagyon is összefüggő okkal számolhatunk.

1)      Az „intellektuális elzárkózás” minden korban megteremti a maga elkülönült, preciőz nyelvhasználatát.

Usurpator Február

A Május helyébe áll.

Tavaszt, pompát eljegel,

A Vízöntőt hozza el.

Vízöntő parancsszava:

Dönteni kell valaha.

Usurpator Február

Úgy véli, várhat a Nyár.

Ha Vízöntő trónra ül,

Nincs a remény egyedül.

Előre, vagy hátra néz,

Ami rész volt, most – egész.

Usurpator Február

A közönnyel perbe száll.

Tudja: vermet közöny ás,

Minden mámor – árulás.

Más esernyő nem marad,

NEGYVENEGYEDIK RÉSZ

Horváth Márk már márciusban megpróbálta megerősíteni az őrséget. Azt jelentette, hogy a várban még hatszáz gyalogos sem szolgál, a védelemhez ez nagyon kevés. Ezzel természetesen az illetékesek is tisztában lehettek, de ez még nem jelenti azt, hogy tüstént intézkedtek volna a vár megerősítéséről.

Leginkább ígéreteket kapott.

Továbbra is Nyárban élek,

Vannak még tervek, remények.

Nem jártam be a világot,

Az Isten mégis megáldott.

Röfög az ócska busz-konda;

Kétórányi út naponta.

Bádogmadáron nem ültem;

Képzelet szárnyán repültem.

Továbbra is Nyárban élek;

Körülvesznek elmúlt évek.

Mindenütt, amerre látok:

Régi, s mai Tanítványok.

Tiszta arcok, tekintetek,

Tiszta kezek integetnek.

Eprek éltem kosarába;

Egy évem se telt hiába.

Hannibál nem félt a túlerőtől. Az utolsó kivételével minden jelentős ütközetét megnyerte, és mindig túlerővel szemben.

Az i.e. 216-ban Cannae mellett vívott csatában az újkori német hadtudomány a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének iskolapéldáját látja.

A csata reggelén Hannibál fellovagolt egy dombtetőre, hogy szemügyre vegye a harcra készülő római sereget.

Vele volt többek között egy Giszkón nevű alvezére is.

Eső volt,

Most sóhajtozik a kert,

A tócsák tükrén huncut fény ragyog;

Itthon vagyok.

Madárcsicsergés,

Csendes nyugalom;

Alszik a vén Idő a vállamon.

Borult az ég,

A napfény tétova,

Vízcseppel ragyog a virágokon

Anikóm kéznyoma.

A békesség csendesen gomolyog;

Itthon vagyok.

NEGYEDIK RÉSZ

SZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ

A hivatal támogatta líra – azaz a kánon lírája – csak intézményi értelemben van különleges helyzetben. Ez a kánon természetéből következik. A kánon az intézmények struktúrájából eredő hatalomra épül, ezzel élve/visszaélve határozza meg a neki megfelelő lírát.

Egyszerűen, pózok nélkül…

Piac, ami vígan vénül.

Tett lehet csak igaz Kezdet;

A pokol meg – értekezlet.

Míg az idő élni enged,

Élünk szép Szerelmet, Rendet.

Egyszerűen, pózok nélkül…

Ugyanoda jutunk végül.

NEGYVENEDIK RÉSZ

Szigetvár azonban a jelentőségéhez képest igen gyengén volt ellátva tüzérséggel.

1554-ben tehát huszonöt ágyú védte a várat. Feltételezhetjük, hogy ennél két esztendő múlva sem volt sokkal több. Ez mindenképpen kevés, de ha egyenként szemügyre vesszük ezeket a lövegeket, a véleményünk tovább romlik.

A májusi nap forrón

Didereg;

Féltelek.

A vén Idő lemaradt;

Araszol

Valahol.

Időtlenségben fogom

A Kezed;

Jó Veled.

Amíg megvagyunk, a világ

Kerek;

Féltelek.

Prielle Kornélia a XIX. század legnagyobb magyar tragikái közé tartozott.

Petőfi menyasszonya volt egy ideig, és korántsem biztos, hogy nem ő lett volna a költő méltó felesége…

A kiváló színésznő talpraesett ember volt.

Egyszer romantikus idős hölgy szerepét osztották rá a Nemzeti Színházban. A szerep miatt a csinos fiatal művésznő arcát idősre maszkírozták, hajára ősz parókát tettek.

Prielle Kornélia így is gyönyörű volt.

Ami szilárd volt: laza,

Girhes a kor horpasza;

Nagyvilágunk?

Töredékek halmaza.

Allergiát rejt az ég,

Szomorú a messzeség;

Emberiség?

Összesepert törmelék.

Rossz kultúra csikorog,

Piac-robot vigyorog;

A jövendő?

Rongyokban. Gyomra korog.

*

Emberélet ritmusát

Bamba lárma járja át

Lét-folyamba

Avantgárd-szennyet bocsát.

Ripacsszín-lila az ég,

Egész világ:

Törmelék.

Hull média-zagyvalék;

HARMADIK RÉSZ

A tiszt megrökönyödve hátrahőkölt, apám pedig csak állt, szétvetett lábbal, keményen a szemébe nézve, de olyan számon kérő arccal, hogy az asztlanti akaratlanul is szükségét érezte a magyarázkodásnak.

SZÁZHETVENEDIK RÉSZ

v     Különleges helyzetben van-e a hivatal támogatta líra, elég-e ezredszer is a közönségre hárítani az érdektelenség miatti felelősséget?

A hivatal támogatta líra bármilyen egyéb költészettel szemben csak akkor lehetne különleges helyzetben, ha a líra kizárólagosan a hivatal belügye volna. Láttuk, hogy a művészet intézményi elmélete valóban ilyen helyzetet próbál a társadalomra erőszakolni.

Naponta hálát adok,

Hogy én is

Közétek tartozok.

Mindenből mindig

A legkevesebb;

Nem voltunk ifjak,

Nem leszünk öregek.

Bár van temérdek Hit,

Meg ráció

Ez egy elátkozott

Generáció.

Kiváltság nélkül,

Munkában nyakig,

Másutt a pénz,

Nálunk Isten lakik.

Régen túl ifjak voltunk,

Ma túl vének;

Mindig más nemzedékről szólt

Az ének.

Volt szocialista,

S polgári

Szüret;

S mi?

HARMINCKILENCEDIK RÉSZ

A vár 1530-as ostromáról szólva azt írja a történetíró Istvánffy Miklós, hogy Szigetvár annyira nem rendelkezett kellő számú ágyúval, hogy az ostrom idején a védők a kerek torony tetejére – tehát az egyik legalkalmasabb tüzérségi kilövési pontra – ágyú híján kénytelenek voltak egy maguk eszkábálta nagy középkori kőhajító gépet elhelyezni. Ennek a lövedékei azonban súlyos veszteségeket okoztak a töröknek, sőt a hatalmas lövedékek némelyike egyenesen az oszmán táborba hullott.

Lét árnyas lombjai alatt

Kanyarog a titok-patak.

Csendesen horgászik Isten;

Kérdésekre válasz nincsen.

Mi a Kezdet?

Mi lesz a Vég?

Néz csendesen a messzeség.

Lét árnyas lombjai alatt

Isten-áldott Élet fakad.

Az ész szerint csak véletlen;

Jót mosolyog ezen Isten

Teóriák, mémek, gének;

Isten tudja, hol a lényeg.

Lét árnyas lombjai alatt

Fárasztja Isten a halat.

Eloszlik vagy újra éled,

Hálóban pihen a Lélek.

Több budapesti színházban is dolgozott kellékesként a századforduló évtizedeiben Baghó. Sajnos, a keresztnevét nem sikerült kinyomoznom.

Szellemes és furfangos ember volt, anekdoták tucatjait mesélték róla.

Kezdő kellékesként megkérte egy csinos kóristalány kezét. A buta fruska elhúzta a száját.

- Talán majd kellékesné leszek? Mit képzel?

Tíz év telt el. Baghó ismert kellékes lett, és megrögzött agglegény. A lány fennen hordta az orrát, de csalódnia kellett. Aki kérte, nem kellett, aki meg neki kellett volna, nem kérte.