SZÁZNYOLCVANKETTEDIK RÉSZ
A költészet mindenféle kánontól függetlenül létezik, és nemzedékről nemzedékre mindig megújítja magát.
Most már jöhetnek újra az eddig tartalékolt kérdések:
v Kell-e a jó verset örökösen magyarázni, nem szükséges-e, hogy a maga erejéből érvényesüljön?
Mosolygó, szép, nemes, tiszta,
Ha nem élnek vele vissza.
Önként,
Szívből
Csodát tehet,
De követelni nem lehet.
Felszikrázó lelki ékszer,
De semmit sem ér, ha kényszer.
Szabad akaratból adjuk,
De ha csapda;
Megtagadjuk.
ÖTVENEGYEDIK RÉSZ
Topordi Benedek hadnagy titokban tárgyalásokat kezdett a törökkel a megadásról. Az árulás kitudódott, és a várkapitány azt tette, ami háborús időben ilyen esetben egyedül helyes: agyonlövette az árulót.
Istvánffy így számol be erről:
„a város elárulásáról az ellenséggel titkon értekezett, de a városparancsnok a lázadásnak elejét akarta venni, a bűnt nyíltan tárgyalni pedig nem óhajtotta.”
Amíg a Gondolat
Rezervátumba végleg nem kerül,
S helyette nem fog beszélni a pénz,
Remélhetünk.
Amíg az érzést
Nem gerjeszti csip,
S magunk keressük azt a Valakit,
Akit az Isten párunknak teremtett;
A Fátum mindhiába kiabál,
A világ rendje mindig
Helyreáll.
Amíg a lényeg a lelkünkben él,
És hatalom nem orozhatja el,
Addig élni kell.
Amíg gondolat-rendőr technika,
Vagy más sunyi bitangság ellenére
Magán-létben szólni merünk,
Tudunk;
A magyar irodalom egykori teljhatalmú diktátora, Gyulai Pál apró termetű ember volt. Állítólag kisebb, mint Napóleon.
Egy társaságban valaki szóvá is tette:
- Ön időnként nagyon erőszakos, Gyulai úr. Talán a méretét kompenzálja vele?
Gyulai dühösen vágott vissza:
- Láthatnak nálam kisebb férfiakat is!
Valaki közbekiáltott:
- De nem ingyen!
Piros tető,
Fehér máz,
Mosolyog a ház!
Nyári ének
Csicsereg;
Itt a két Gyerek!
Kicsi szellő,
Kis galád,
Legyezi a körtefát,
Négy ember meg
Két kutya;
Együtt a Család.
TIZENNEGYEDIK RÉSZ
…A balszárnyon álltam a többi Plataia-beli férfival együtt. Oldalamon az öcsém, Kleombrótosz. Előttünk a ligetekkel tarkított, tágas maratoni sík, meg a barbárok tömege.
SZÁZNYOLCVANEGYEDIK RÉSZ
Most már jöhet a többi kérdés:
v Vajon hányszor kell elolvasnunk ahhoz egy „verset”, hogy a bágyadt, alaktalan és szánalmas semmitmondás lírává nemesüljön?
Akad olyan vers, ami elsőre nem tud megfogni bennünket. Ennek számos oka lehet. A jó vers azonban előbb-utóbb megszólítja az olvasóját. Ha nem elsőre, akkor később. Mindannyian vagyunk így számos alkotással.
Ezzel (is) igyekszik visszaélni mai kanonizált költészetünk.
Nyári verejtékben úszik
A politika,
Jobbról csapkod,
Balról csapkod,
Jobbról hápog,
Balról hápog;
Mint egy úszni most tanuló
Kerge kiskacsa.
A Világ – globális;
A Haza – lokális;
Aki mindkettőt nem érti,
Nem lehet normális.
Egyik jobbról,
Másik balról
Nyögve fuldokol;
Összes ostobaságáért
Mindig mást okol.
Hol lehet most tiszta szívvel
Felsorakozni talán?
Tiszta szívvel,
Becsülettel
Csak a normális emberek oldalán!
ÖTVENEDIK RÉSZ
Új helyzet állt elő. A kapitány látta, hogy a várost tovább nem tarthatja. Itt lévő ágyúit a várba küldte, és a katonáknak is parancsot adott, hogy fokozatosan húzódjanak oda vissza. A várost most már sorsára kellett hagynia.
A város lángokban állt. Így került sor az ötödik rohamra. A védők ezzel is felvették a harcot, és csak lassan, öldöklő küzdelemben vonultak vissza a vár felé.
Ugrándozik a nyár-kópé,
A vén Nap kacsint;
A világban
Nagy Testvérek
Egymást marják
Szokásuk szerint.
A tükörből mindenkire visszanéz
Egy Én;
Mit ér az egyén?
Ezer bajra
Millió vigasz;
Sajnos tudjuk:
Egyik se igaz.
Jelen posványos tavából
Kéne Jövőt inni;
Könnyű lenne
Valamilyen hangos szónak
Hinni.
Magányosan,
A Lét peremén…
Mit ér az egyén?
Higgyük el,
Hogy Kánaán lesz
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a XIX. században volt egy magyar lapszerkesztő. Az egyszeri szerkesztő.
Igazából laptulajdonos volt, az érdemi munkát a segédszerkesztői végezték – éhbéren. Csak azokat igazgatta. amikor úgy hozta a kedve.
Mindazonáltal tisztességesen fizetett, és a korszak írói számára ez mndennél többet jelentett. Igyekeztek is kimutatni a hálájukat, mert tudták, hogy a szerkesztő lojalitást követel tőlük.
A Nap hőséggel kartácsol;
A Vihar?
Valahol távol…
A nyári ég visszahőköl,
Indulat lángol a hőtől.
Gondolatok tűkön ülnek,
Pattanásig megfeszülnek.
A Nap hőséggel kartácsol,
Sunyi homály poklot ácsol.
Sülve lapít az enyészet;
Strandon piheg tán a végzet.
Hőség vihog felhő mögül;
A fél világ már menekül.
A Nap hőséggel kartácsol,
Jövő hajója bukdácsol.
Vasbaglyai globál-szesznek
Globál mérget permeteznek.
TIZENHARMADIK RÉSZ
Bevezetek a parancsnok szobájába, ahol két álmos tiszt ült. Látszott rajtuk, hogy most ugrottak ki az ágyból. Az orruk elé dugtam a parancsot, és várakozásteljesen megálltam. Láttam, amint összevillan a szemük.
- Nem – csóválta fejét a borzasabb. – Ez valódi. Látod? Őfelsége kézjegye.
- Kételkedni merészeltek őfelsége parancsában? – kérdeztem kihívó hangon, és a kardomhoz kaptam. A mögöttem álló Banaka úgyszintén.
SZÁZNYOLCVANADIK RÉSZ
Most kell újra feltennem a kérdést:
v Vajon minden, a közönséggel kommunikálni képtelen költőt meg nem értett zseninek kell tekintenünk? Meddig még? Örökre?
A válasz egyértelmű: Nem.
Vajon minden, a közönséggel kommunikálni képtelen költőt meg nem értett zseninek kell tekintenünk?
Nem árt tisztázni, hogy voltaképpen mit is jelent a „meg nem értett zseni”. Ebben a fogalomban két, egymástól merőben eltérő karakter mosódik egybe.
Aki elmegy, megsiratjuk,
De ha egyszer visszajön;
Felragyog az Otthon arca,
Árad a tisztes
Öröm.
Más meg végleges szándékkal
Búcsútlan világnak áll,
Pörét vesztve a világban
Meghalni
Hazatalál.
Aki örökre elmenne,
Ne tartóztassuk tovább,
Mi nem neveltük olyanná,
Hogy szeresse
A Hazát.
Ha egyszer csonttá fagy rajtunk
Az Idő, a vén kabát;
Gyermekeink,
Unokáink
Öröklik majd
A Hazát.
Nem keresünk ellenséget,
NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ
Khadim Ali úgy gondolta, eljött ez ideje annak, hogy közvetlenül a várat is támadja. Ezért a török június 21-én, az ostrom tizenkettedik napján ágyútelep építésébe fogott a vízimalomnál, a vár délkeleti szögletbástyájával szemben. Eleve jól védett ütegállásnak készült, négy nagy kaliberű ostromágyút és három tarackot telepített belé a török tüzérség. Az egész ostrom folyamán ez lett a támadók legveszélyesebb ágyúállása.
Fülledt nagy melegben
Még szellő se rebben,
Hétköznapok fuldokolnak
Egyre nehezebben.
Torlódnak az évek,
Idő-tűzben égnek;
Emlékek áradatában
Úsznak a remények.
Ember néz az égre,
Reszket puha Béke,
Két szelet idő-kenyérnek
Nyár a tölteléke.
Fülledt, nagy melegben
Lét függönye lebben,
Izzad a kis gnóm Jövendő
Mind keservesebben.
Nem látszik a felleg,
Propaganda billeg,
Szétfőnek a liberális,
Globális idillek.
Egy választáson történt, az 1880-as évek közepén, valahol Magyarországon.
—-
A kormánypárti jelölt megtollasodott iparbáró volt, aki tényleges bárói címet is vásárolt magának a királytól. Tartott azonban ellenfelétől, a híres magyar tudóstól. Mindenképpen ő akart a képviselő lenni, és úgy gondolta, napnál világosabb, hogy erre csak ő alkalmas. De mi lesz, ha ezek a buta polgárok és még butább parasztok mégse rá szavaznak?
Valahogy meg kellene győzni őket! De mivel?
Valami kézzelfogható dologgal!
Panaszkodik, aki fél,
Butul, aki szesszel él;
Kisvilágát megszentelni
Csak az képes,
Aki igaz szívvel
Él.
Ricsajozik a profán,
Mászik az uborkafán;
Azt hiszi:
A több fogyasztás
Jobb életet ad
Talán.
Kapzsi háttérhatalom
Gubbaszt a lét-romokon;
“Szabad” piac-édenkertet
Ural
A dollár-pofon.
Minden anyag,
Semmi lélek…
Profánföldön – nincs is Élet.
Panasz-puszta, Harag-patak;
Tévé rágta porsivatag.