Érettek vagytok
“Hivatalosan”;
Álltok még félig-érett-hamvasan,
Vágyaitok a Jövőt csipkedik,
S a bevégzett Múlt
Elpityeredik.
Felborzolja tollait az Idő,
Ígér hetet-havat, hogy higgyetek,
Hogy a felnőttkor gombnyomásra nyílik,
És Ti máris
Érettek lettetek.
A közös munka immár véget ért,
Lement a függöny,
Vigyorog a Nyár;
Vajon Rátok mi vár?
Csörgősipka?
Nemezkalap?
Talár?
Ti örökké bájos
Éretlenek,
Isten legyen örökké
NEGYVENNEGYEDIK RÉSZ
Öldöklő küzdelem vette kezdetét.
A török hozzáfogott a circumvallációs és kontravallációs vonalak felépítéséhez, ágyútelepeket hozott létre a falak lövetéséhez, és nekifogott, hogy földdel, gallyakkal feltöltse, esetenként pedig a gyalogsági támadás lehetővé tételéhez fahasábokkal hidalja át a várat körülvevő vízi akadályokat.
Ez természetesen nem volt irigylésre méltó munka. Részben a török hadat kísérő nem harcoló elemek, részben meg a magyar falvakból kényszermunkára hurcolt parasztemberek végezték.
Lombos, vén Jelen tövében
Virraszt Élet apó régen.
Vénségesen ifjú marad,
Az Öröklét?
Csak pillanat.
Nincs vége, nem volt kezdete,
Bizonyság rá Isten neve.
Lombos, vén Idő tövében
Nincs “soha” és nem volt “régen”.
Múlt, Jövő – meddő ötletek;
Élni csak Jelenben lehet.
A Múlt? Holt divatkomorna,
De változik korról korra.
Lombos vén Jelen tövében
Múlt csillan vajas kenyéren.
Nem lezárt, nem élettelen;
Lenkeffy Ica kabarészínésznő édesanyja nagy izgalommal készült a lánya első fellépésére. Kinyomozta, hová ülnek a premieren a vezető kritikusok, és közéjük váltott jegyet. Azt gondolta, befolyásolhatja majd a véleményüket. Úgy vélte, őt senki sem ismeri, bátran játszhatja az előkelő idegen hölgyet. Beült hát az előadásra, roppant higgadtan és kimérten viselkedve - legalábbis ő így gondolta.
Zoe kutyám kísérget
Rekkenő melegben,
Amikor még a szellő is
Ásítozva lebben.
Nem tágít, bár nyelve lóg,
Mindig a nyomomban,
Amint simogatom, érzem,
Hogy a szíve dobban.
Kis fekete labrador
Emeli a praclit,
Télen-nyáron hűségesen
Követi a gazdit.
Nem unja a kis Zoe
Egész nap követni,
Hogyha elborul a kedvem -
Ő tanít szeretni.
HETEDIK RÉSZ
Üres tér volt a város közepén, s a homokkupacok közt jókora gödör éktelenkedett. Mellette frissen égetett téglák nyersszínű halmai álltak.
SZÁZHETVENNEGYEDIK RÉSZ
A profán látszólag mindenben a szakrális pontos ellentéte, de ez így helytelen megfogalmazás, hiszen a két fogalom egyáltalán nincs ugyanabban a dimenzióban.
A profán alapja a közöny. Ha valamit profánnak tekintek, azzal szemben teljesen közömbös vagyok, iránta sem kötelességet, sem felelősséget nem érzek. Nem számít, hogy létezik-e, vagy sem.
Líra-inflációs korban
A vén Pegazus megtorpan.
Gőzzel hajtott mű-paripák
Raja mű Parnasszusra hág.
Mű-sors keresi mű-okát;
Drog-ihlet halandzsát okád.
Líra-infációs korban
Rossz vers tombol hosszú sorban.
Szépet rabol, reményt zabál,
Fosztogat, akár a tatár.
Az igazi líra tiszta,
Soha semmit nem vesz vissza.
Líra-inflációs korban
Meghal a Szép egy szatyorban.
Jobb és bal – két ellen-akol,
A Költészet – nincsen sehol.
NEGYVENHARMADIK RÉSZ
A kezdet viharos volt. a budai pasa magához vonta a szentlőrinci táborban tartózkodó csapatokat is, és Szigetvár alá vonult. A várbeliek a török had érkezésére kitörtek, és egészen napnyugtáig kemény harcot folytattak a támadókkal. Naplemente után fegyelmezetten visszatértek a várba és a városba. Horváth Márk szűkszavú jelentése szerint:
„pogánokban sokan földre hullának”.
Idő-parti faluvége;
Valami új álom kéne.
Fellegek az esti égen;
Volt jövő, de – nagyon régen.
Rezignált lombok susognak
Gyászmisét régi daloknak.
Idő-parti faluvége;
Öreg fák néznek az égre.
Vén sejtelem szárnya rebben
Ködös, sötét esti csendben.
Bozót mélyén holdfény kutat,
Árnyék lepi el az utat.
Idő-parti faluvége;
Illúzió, remény, béke.
Tetovált műanyag ágon
Gubbaszt károgva a kánon.
Több súlyos vereség után Rómában diktátorrá választották Fabius Maximust, aki utóbb a “Késedelmeskedő”, azaz a “Cunctator” állandó jelzőt kapta a hadtörténetben.
Fabius valójában nem azért kerülte a csatát, mert félt a harctól, hanem azért, mert rájött, hogy a római hadsereg egyelőre taktikailag alkalmatlan arra, hogy Hannibál ellen döntő ütközetet vívjon.
HATODIK RÉSZ
- Na és? – kérdezett vissza meglehetősen gügye ábrázattal Napsárkány. – Mi van, ha szűzházasságban élek? Talán nem az én dolgom?
Szélfarkas már acsarkodott volna, de apám leintette. Maga vette át a szót.
Vitorlát bontott a Nyár,
Lombosak az esték,
Napsugárban ragyog újra
A Szent Végtelenség.
Üde a Nyár mosolya,
Sok virággal ékes,
Politikus legyen, aki
Panaszkodni képes.
Istennel örül, aki
Megváltódni érett;
A Nyár virágpompájából
Ragyog ránk az Élet.
Vitorlát bontott a Nyár,
Lombosak az esték,
Napsugárban ragyog újra
A Szent Végtelenség.
Üde a Nyár mosolya,
Sok virággal ékes,
Politikus legyen, aki
Panaszkodni képes.
Istennel örül, aki
Megváltódni érett;
A Nyár virágpompájából
Ragyog ránk az Élet.
SZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ
Valószínűleg a profanizálódás a legnagyobb veszedelem, ami a lírát fenyegetheti. Sőt, minden művészetre nézve ez lehet a legnagyobb veszedelem. Ez valóban felszámolással fenyeget; nemcsak a művészet, hanem minden érték következetes felszámolásával.
A román vallástörténész, Mircea Eliade vékony kötete, A szent és a profán a közelmúlt legfontosabb könyvei közé tartozik. A szerző ebben az ember két ellentétes létmódjaként határozza meg a szentet és a profánt.
Ne sírj, Kicsim!
Ez nem álom!
Valóban itt vannak!
Szülinapodra távolból
Hazalopakodtak.
Ünnep van,
Hiába szerda!
Itthon a két Lányod!
Tudjuk, boldoggá tesz Téged,
Ha Mindkettőt látod!
Szülinap-szél
Lányainkat
Hazáig sodorta,
Övék volt eddig a munka,
Tied most a torta!
NEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Szentlőrinc mellett jelentős török kontingens táborozott, és portyákkal igyekezett akadályozni a szigetváriak felkészülését.
A portyák, rabló hadjáratok most már szinte az egész országban folytak. Az oszmán fegyveres erő gátlástalanul kihasználta tetemes létszámfölényét. Újabb és újabb helyekről futottak be olyan jelentések, hogy a török gyújtogat, rabol, gyilkol, a fiatalokat rabszíjra fűzve hurcolja el.
Főtt glóbuszon Ég a fedő,
Lángol a fűzöld lepedő,
Dologidő,
Dologidő…
A tenger kacsaferedő,
Izzik a fáradt levegő,
Dologidő,
Dologidő…
Sorban áll az eljövendő
Összes ártatlan esztendő.
Dologidő,
Dologidő…
A rejtélyes eljövendő
Ma még csak hófehér kendő.
Dologidő,
Dologidő….
A Jelen mindig teendő,
A Múlt pedig rég esendő.
Dologidő,
Dologidő…
Anyagdémon mászik elő,
Sóvárog a vén temető.
Jászai Mari egyszer valami rossz színésszel játszott együtt. Az illető közönséges ripacs volt; harsányan deklamált, nagy marha, patetikus mozdulatokkal játszott. Mindent tönkre tett.
Jászai Mari nem sokáig bírta. A második előadás után megszólította a tehetségtelen kollégát:
- Mondja, maga miért lett színész?
A ripacs örvendezve nézett fel. A híres primadonna megszólította! Kidüllesztette a mellét.
- A világot jelentő deszkákra vágytam!
Jászai vállat vont.
- Akkor inkább asztalosnak kéne mennie!
Idő öblében kis Tavasz-sziget;
Vihar tépázta szirtjei felett
Vén májusfán gubbaszt a szerelem.
Tavasz, maradj velem!
Már ötvenhárom évem elszelelt,
Voltak fagyok, de hajóm áttelelt;
Élek,
Haszontalan minden panasz -
Maradj velem, Tavasz!