Elnézem a vadul duzzogó folyót,
Fény-cikkcakkja töri színét, izzaztó,
tátongó űr, s vak közöny a közepét.
Zagyva, zajos, makrancos e fáradás,
Tova úszik, el, számtalan mormogás.
Én, mint cövek mozdulatlan, elvagyok,
akár ott a part sekélyes, s körkörös.
Ki- kilesve elindulok, mindegy már.
Remélem, betartod az ígéreted,
hogy hozzám minden nap megtérsz.
Lázas nap elől árnyékot tőlem kérsz..
Fáradt tested a támlámnak veted
arcodon tűz-pírral,s rajtam pihenteted.
Most itt állok, nézem a kerti ösvényt.
Szél rázta levelek között önt fényt
soványan a nap. Súlyosak lépteid amint jársz.
Kopott köveid között, nem hallatszanak.
Nem vagyok már szép, kérdezz meg bárkit:
Mállik rólam a festék, politúr, s a kárpit.
Lábaim indák ölelik szorosan,béklyóba fonva.
TITKOS SZERELEM, DE NEM FELEDEM...
Mysty Kata
Versek kertje
Benne évelőket leltem,
mandragóra sikolyát hallottam;
lila hullák virágai, holtan?
Bennük pulzált égő lelkem.
Nyolcvanhatodik rész
A líra nem az emberiség történetének valamely szakaszában jelenik meg, hogy utána eltűnjön, a líra az emberiség örök tulajdona, ha úgy tetszik, Isten adománya. Minden korban, minden időben újjászületik, nélküle nincs emberiség.
A költészet haláláról szóló fejtegetéseket és jóslatokat háttér nélküli együgyű fecsegésnek kell tekintenünk akkor is, ha egész intézmények bizonygatják megbízhatóságukat. Akkor sem lenne egyéb buta locsogásnál, ha törvény mondaná ki.
Net szerelem
A szép kertvárosi házak egymás mellet álltak. Éva és Péter már gyerekkoruk óta barátok. Minden szabadidejüket együtt töltötték. Játszottak, bicikliztek szinte más gyerekkel nem is voltak. Az iskolába is együtt jártak. Szüleik gazdagok, mindig valamelyik szülő hordja őket kocsival. Életükből nem hiányzott semmi.
Erzsike egyszerű falusi kisleány volt. Iskoláit kis iskolájukba végezte. Tanárai szerették a csendes mindig szót fogadó leánykát. Jól tanult nem esett nehezére, esze jól fogott. Mindent megértett elsőre. Sok dicséretet is kapott érte. Szülei büszkék voltak az okos gyerekre. Hát még mikor a tiszteletes úr a misén megdicsérte. Az volt ám a nagy öröm.
Álmom az éjjel visszarepített régi időkbe,
s szállva a szárnyán, égre feszült egy szép, fura érzés;
látni az udvart annyira vágytam, s futni előre,
áll-e a fáradt géme a kútnak? - furdal a kérdés -
él-e a láza - s benne az illat - gyermeki múltnak?
Lám, Nagyanyám jön kert mezején, s egy kanna vizet hoz,
tört csigaházból tétova szarvak félve kibújnak,
s látva magam, hogy kő a kezemben, s köd teje elmos…
Drága Mamát, úgy húzza a bánat, s terhe az útnak,
szöszke hajammal játszik a napfény, s festi aranyra,
Mondd, megelégedhetsz-e énvelem,
akit naiv nőisége irányít,
nem tudás fáján - érzelmen virágzik;
vágy lángja perzsel, nem hűs értelem,
s csak nézi megújuló éveken
át, szellem - gyertyád miként világít;
fényed közös világot kitágít
neki, s túlteszi magát érveken?
Vigyázz azért. Az önhittség eresszen.
Ki felmagasztosul talapzatán
hideg ésszel, ám szíve, hogy szeressen,
képtelen arra – nincs más esélye tán,
mint hogy hasonló hűvöset keressen
egy elfáradt szív szerelme után.
Elmúlt sok év s nem láttalak. Emléked élt csupán a szívemben. Fiatal voltam s oly mohó azt hittem minden jár nekem. Meg is szereztem aki kellet. Nem néztem családot ,gyereket csak mentem a szerelem ösvényén. S ez akkor hozzád vezetett . Gyönyörű nyár volt, a fákon madarak daloltak,a kertekben nyílott ezer színű virág.
Lábam alá aranyport szórt
az akác e fényes reggel.
Előbb kerékpárom hajszolt
utamon, most meg jó kedvvel
gázolhattam az avarban:
cipőm talpára kincs tapadt,
amit természettől kaptam.
Léptem zaját díszes aszfalt
nyelte el, selymes aranyat
Anyám pogácsát süt.
Álmodja fiait közös asztalhoz
Húgommal, s apámmal, vasárnap ebédre
gőzölgő húslevessel, jóízű nevetéssel...
Álmában tyúkjainak se szeri- se száma
és nem nézi , hogy kappan- e, vagy jérce...
Már hamar fárad.
Szíve gyenge, néha „kiüti a pacemakere”
Sorsa fölött mégsem ül a bánat
igaz, mit is tehetne ellene...
Életéért alamizsna csak a bére
tény, nem volt meg a negyven éve,
sem bejelentett munkahelye.
Gyerekeket nevelt."Nem dolgozott",
Az alábbi próbálkozást ne versnek, hanem dalszövegnek tekintsétek (mert az). Bizonyíték is van rá: alul egy narancssárga link az ismert videómegosztóra.
Lehetett volna fordítva is, de ő született előbb,
s az elsőszülött minden előnye megillette őt.
Ő huzgálta a Panni copfját, pedig nekem is tetszett,
az eredmény persze fordítva volt: nekem kevert le egyet.
Már felnőttek a Lányaink,
És néha hazajönnek,
És kopottas ruhája van
A meghitt, régi Csöndnek.
——–
Most újra nyári szép napok
Hódolnak tiszta Égnek;
Bolyongó szent emlékeink
Szép csendben hazatérnek.
——
Roskad már kedves körtefánk,
Még üdvöt ad az Élet;
Sok évi édes szép nyarunk
Már ősziesre érett.
——
Te drága, édes Anikóm;
Szerelmünk Isten érti;
A világ? Egyre ostobább.
Jó Hozzád hazaérni.
Öreg fejfák,
szavakkal szóltok hozzám,
lelketek látom.
Emlékek sorakoznak,
érinthetetlen idő...
Anyagtalanul
semmivé változtattad
öröklétedet.
Kereslek minden kőben,
kemény sziklahitemmel.