Hómező...

A szép kertvárosi házak egymás mellet álltak. Éva és Péter már gyerekkoruk óta barátok. Minden szabadidejüket együtt töltötték. Játszottak, bicikliztek szinte más gyerekkel nem is voltak. Az iskolába is együtt jártak. Szüleik gazdagok, mindig valamelyik szülő hordja őket kocsival. Életükből nem hiányzott semmi. Boldogok voltak, élték a gyerekek vidám életét.

Ám egy szép napon Éva sírva ment az iskolába. Péter az úton faggatta: Mi a baj? Miért sír? 

Ő nem szólt, csak óra után mondta el. Apja kiküldetésre megy a havas pusztákra, s viszi őket is. A medvék viselkedését fogja megfigyelni. A két gyerek együtt sírt, de nem volt mit tenni. 



Eljött a nap. Éváék pakoltak, s elindultak a messzi hómezők felé. A búcsú nagyon fájt... de megígérték egymásnak mindig szeretni fogják egymást, s Péter iskola befejezése után utánuk megy. 



Teltek az évek. Péter kész férfi lett, de nem feledte Évának adott szavát. A levelek váltották egymást. S így eljött a nap mikor Péter készen állt az útra. Szülei segítségével mindent beszerzett a hosszú, fárasztó úthoz. A hómezőkre már szánnal-kutyákkal indult. Sosem vezetett még szánt, nem ismerte a kutyák viselkedését. Így bizony nehéz dolga volt. De ment, mert várta a szerelme, semmi és senki nem állíthatta volna meg. Nagyon hideg volt, a hó szakadatlanul esett. A kutyák hűségesen húzták a mély hóban a szánt. 

Péter térképpen nézte az utat, már közeledett a cél felé. Boldogság járta át szívét. Végre annyi keserves, üres év után keblére ölelheti gyermekkori szerelmét. 

Leszállt az est s mint mindig a hideg még maróbb, lett. A szél feltámadt, hordta a havat szájukba, szemükbe. Le kellet táborozni. A kutyák is, ő is fáradtak voltak. Ettek-ittak, majd összebújva lefeküdtek aludni. Errefelé az éjszakák borzasztóan hidegek, csak így lehet túlélni. Virradatkor Péter ellátta állatait, ő is ivott egy forró kávét, s befogta a kutyákat a szánba. Elindult a kis csapat. Az idő egyre rosszabbra fordult, szürke köd ereszkedett a tájra. Már látni is alig lehetett. 

Ekkor valami történt, a kutyák megtorpantak. Furcsa nyüszítő hangot adtak ki magukból. Péter nem értette mi történt… amikor mint egy óriás hústorony, egy medve alakja bontakozott ki a szürkeségből. 

Innentől az események borzalommá váltak. A hómezőt két vérfagyasztó ordítás verte fel .A medve mancsa mint pöröly csapott le Péter koponyájára, az mint dinnye vált ketté. Vér, agyvelő, húscafatok mindenfelé. A megrémült állat csapat őrült rohamba vágtatott a szánnal, rajta a halott Péterrel. A kutyák már sokszor megjárták ezt az utat.. tudták hová kell menniük. Nem sok idő múlva fény villant fel a távolban. Oda vágtatott a megvadult kutya csapat. Egy kunyhó bontakozott elő a ködben. Nyílt az ajtó. Egy szőke leány lépett elő kendőbe burkolva. - Hóó-hóó! - kiáltott a kutyáknak

Azok az ismerős hangra megálltak. 

A leány boldogan rohant a szán felé. Ám minél közelebb ért annál rosszabb érzés kerítette hatalmába. A szánhoz érve szeme megmeredve nézte az előtte fekvő szerelmét. Semmi nem látszott belőle, csak vér és vér mindenhol. Vérfagyasztó sikoly hagyta el a leány ajkát. Térdre rogyott… szíve e pillanatban megszakadt. Ráborult halott kedvesére. Így lepte be őket az egyre jobban szakadó hó. De már senkit nem érdekelt, már nem fázott senki. 

Csupán hat árván maradt kutya sírt nyüszítve az ég felé emelt fővel