Ködtejes álmok

Álmom az éjjel visszarepített régi időkbe,

s szállva a szárnyán, égre feszült egy szép, fura érzés;

látni az udvart annyira vágytam, s futni előre,

áll-e a fáradt géme a kútnak? - furdal a kérdés -

él-e a láza - s benne az illat - gyermeki múltnak?

Lám, Nagyanyám jön kert mezején, s egy kanna vizet hoz,

tört csigaházból tétova szarvak félve kibújnak,

s látva magam, hogy kő a kezemben, s köd teje elmos…

Drága Mamát, úgy húzza a bánat, s terhe az útnak,

szöszke hajammal játszik a napfény, s festi aranyra,

jó Nagyanyámnak karjai áldott ég fele nyúlnak…

Úr szava bársony, lágy zene hangján hívja magasba;

angyali szárnyán messzire száll, míg könnyei hullnak,

s szembogarából csillagesőt szór, szőke hajamra.