Úgy várlak... :)
Beküldte seni - 2013, február 9 - 18:35Minden este izgalommal várlak,
hogy csendedre feküdjek némán.
Fivéred előbb érkezik nálad,
Minden este izgalommal várlak,
hogy csendedre feküdjek némán.
Fivéred előbb érkezik nálad,
Ma azt mondják: Te sehol nem vagy,
- a kifordított szavakban biztosan nem
- hogy a világ oly végtelen nagy,
Verem éles ékem bőszen kövedbe,
konok lettem régen, kincset áhító.
Hatvanharmadik rész
Nem először találkozom vizsgálódásaim közepette a teljes relativizmussal, amely ilyen értelemben közönséges dehumanizációs ideológia, vagy – más szemszögből nézve – minden erkölcsi nézőpont feladása „semmiért egészen”.
A Tejút sávja halovány,
És szürke, mint a vas;
Ott poroszkál tán Isten is,
Mint rosszkedvű lovas.
—-
Mysty Kata
Kényes bajkeverő
Télnek reményét elmossa eső,
Szennyfoltja mégis csak itt marad.
Náthát kutyul kényes bajkeverő.
Vírusa már légterünkön kacag.
Lábról lever, az ágyhoz kötöz.
Minden keserű, a láz is kínoz.
Köhögés feszít, mellkas hörög.
Ki tudja bennünk miért lavíroz?
Szellem barlangjában nagy a titok,
szikráznak a csontos sztalagmitok.
Az a politikai libikóka…
Árnyékoddá lett gyermeki létem,
én nem játszottam, aggódva néztem,
Tekinteted betölti
Az egész
Életem;
Köszönöm, hogy vagy nekem…
—–
Jelenléted
&nbs
Versemet (Inpeters) Laci Szürkeséges január című verse ihlette
Zord a világ, emberek,
hű-hó-lében hempereg.
Faggyú fényű február,
a napsugár nagy kufár.
Kátyú, piszok, pocsolya,
morcos az ég mosolya.
Hol esik, hol havazik,
hej, sok van még tavaszig!
Fent a fényben volna jó,
szikrázna a porka hó.
Alant szállni szabadon
tükörjegű tavakon.
Avagy napra vágyva kint,
ha már barka ága int.
A február egy betyár,
a tavasszal jegybe’ jár.
Szürkeséges január;
Bokáig ér már a sár.
—–
Pityereg a szürke ég,
Megsemmisültem előtted.
Nem voltál a Himalája,
hol a lábam lesz erőtlen.
Nem voltál ember munkája,