Blogok

Yin

Felesleges percekben mérni a végtelent,
tévedés szavakban keresni a szerelmet,
hiábavaló mosolyt hazudni,
szégyellve az őszinte könnyeket,
ha csupán egy villanás az életed.
Itt és most.

Kovács Andrea

Yang

Pillanat a végtelen
Szóból szó a szerelem
A hazug mosoly őszinte
szégyen az arcodon
két sötétség közt élsz Te is
Itt és most

F.Tóth Benedek

2009. március 13.

Újabb tavasz, nem tudom hányadik,
Elér tán a végtelen számokig,
Kezdés újra, örökkön előre,
Ifjú gidaként kapok erőre,

Téli sebekre hűs patak vize,
Lendít átal gyors paták ereje,
Illatos mezőre széna csábít,
Suta szemedben szerelmed látszik,

Maradnék melletted örök társként,
Agancsunk tartana erős zárként,
De távcsőben látszanak pettyeid,
Orvvadász golyó gyorsan leterít.

Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő;

Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.

———

Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből;

Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.

——–

Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú;

Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.

——–

Hibbant jóslat a végét jelzi a kerge világnak;

Vénasszonyfecsegés nem hoz a Földre halált.

———-

Nem maja próféták tudják, hogy hol jön a vége;

Ma még
a délutánnal flörtölt,
rózsaszínűre rúzsozta a száját,
s habos kékbe öltözött
a bakfist játszó ég.
De
hamar szürkére mázolta Őt
- hideg köpenyéből

Elfeledett kedves lettem; ez... kegyetlen perzsel.
Eszem tehetetlen: ez lehetetlen, szerelmem lelked eledele! 
Kelepce, te eszetlen tetem te!
Megveszekedett kedvre gerjedek, szemem elered;
szertelen nevetve, keblem verem remegve,
heves-veszett esztelen, lemeztelenedve rettegek:
lelkem temettem benned el.
Szeretetlen.

2011. július

Sárgult levélen ígéred, jössz majd.
Reszkető kezemből a ráncok
vezetik soraidat, sáncok
közt a puskapor foltvirágot hajt,

ujjad nyoma húz szögesdrótokat,
betűid légnyomás repíti,

Könnyeim zizzenő avarba hullanak,
vállamra görnyednek gyermekkori nyarak -
keresem a hangot, az ízt, az emléket,
bármit, mi egy percre visszahozna téged.
Bár régen bennem élsz - lelkemben őrizlek -
lépteim ma mégis sírhantodhoz visznek.

Leszálltatok az Idő vonatáról,

S egy szürke ösvényen

Eltüntetek;

Hiányotok fáj,

S emléketek

Magában kesereg.

——-

A könnyek függönyén

Távoli hétköznapok

Árnya

Kopog,

S a meghitt Múlt

Mélázva

Andalog.

——-

Holtak.

Az Időnek már nincs szüksége Rátok,

Csak nekünk lenne

Fájdalmas-nagyon;

Túl félszeg óhajon,

Túl elfelejtett pillanatokon.

——-

Anyám derűje,

Zsörtölődő kedve

Didergő reggelek

Vénülő fejedelme;

Október mindig hallgatag;

S Ősz derekán a vén falak

Mohón szomjazzák a konzerv nyarat.

——-

Didergő reggelek

Vénülő fejedelme;

Az Ősz az Élet

Mélyülő szerelme.

———

Súlyos felhő-frontok cikornyás fríze,

Talányos, mint az őszi csókok íze.

———

Október bölcs és hallgatag,

S a roskatag falak

Tartják az Ősz álmodozó egét;

S vigyázzák

A Szerelem melegét.

——–

Seprűs vén Október

Dagaszt őszi sarat,

Söpröget lehullott

Pesszimizmusokat.

——–

Seprűs vén Október,

Az elaggott vagány,

Tudjam, hamisan szól

A fennkölt ál-magány.

———

Seprűs vén Október

Illúziómentes;

Tudja: sertésbőrben

Bennfentes a hentes.

——–

Szikkadt brekegésnek

Örüljön a díja,

Igaz magyar dalnak

Többé nem lesz híja.

——–

S aki a magyar dal

Tüzes borát issza,

Sfax is most mélyen alszik, de néhol egy víg, hangos bár,

Szerelemtől izzó esték, jázmin illatú kisszobák,

Kezemben virág és velem sietnek