A költemény teste a dallama,

De a vers Lelke,

A Költő maga.

——-

A ritmusban az Élet maga lüktet;

Sírok...
hát nem halljátok?
Ordítok, hát nem figyeltek?
Elmentek mellettem,
és észre sem vesztek.

Mysty Kata
 az_ Úr_ kék
 
 Szabadságom
 boldogság;
 boldogságom

Mysty Kata
Ha testvért kaptál…

Ha testvért kaptál,

(lágyan, kedvesen)
Szép szerelemmel szerető,
kincseim bátran kereső,
szív-takaróba temető,
ez vagy te nekem, Kedves.

Harmincnegyedik rész

Most pedig arról: mit nem tekintek fejlődésnek.

Erről a témáról – sajnos – szükséges beszélni. Legfőképpen azért, mert a jelenlegi propaganda semmit sem próbál olyan erősen belénk sulykolni, mint azt, mit kellene fejlődésnek tekintenünk. Nincs olyan nap, hogy valami politikai vagy gazdasági marketing-ötletbomba ki ne pukkanjon ezzel kapcsolatban.

Szénfeketébe borít, haja holló,
úgy ölel át, mint más soha még nem,

Nyári illat hempereg,

Alkony sálja tekereg;

Vidám szellőcske suhan,

Békebeli este van.

——–

Víg rohanása a széllel, bújva a
réten, a lombban, a dombokon át,
söpri a régit, a múlót, fújva a

Hol vagy?

Valami bánt,
De nem tudom, mi az.
Égeti szívem,
Mondd, hol a vigasz?

http://www.youtube.com/watch?feature=related&v=A-2BseGGtEk&gl=HU

A Tűzfolyam partjára vetve

Üzletelget az ál-szabad világ;

Szép fényes temetői jázminok,

Orchideák

 Mysty kata

     Esik

Ég felé mutatva, szinte kérkedőn
árva szikla tömbje állt a bérctetőn.

Félúton vinném kereszted,-
súgtad csendesen egy estén,
kezem kezedben még reszket,

Köhécselnek az öreg lépcsők,
s rekedten nyikorognak az ablakok,
és az öreg lámpa dioptriásan hunyorog