Spirál térben éles kiáltás,
lüktető márványlapokon siklik a néma ajkak
vonagló tánca.
Acélos kiáltás
kettészelt mikrobák.
Vég-nélküli pókhálón
újra alkotják az életet.

Pont-ember.
Kifeszített vonalak,
térbe zárt egyenáram lüktető maghasadása
mágnesként vonzza isteni látomásom.
Játék térbe zárt vonzalom.
Hamis izgalom rohangál a létsíkon.

Csillogó, fekete félhomályban,
szétszórtan viharfelhők keringenek.
Neuronok szikrázó, fájdalmas tüze

Minden egyes virág,
olyan mint a legtisztább

Átjárt a fájdalom,
Amint elcsapott a sárga villamos.
Vérző arccal,
lüktető aggyal.

Hiába hallgatózom.
S tapasztom fülem mélyen
az éj csendjére.
Nem jönnek át a gondolatok.

 Adj halált!

Sírok...
hát nem halljátok?
Ordítok, hát nem figyeltek?
Elmentek mellettem,
és észre sem vesztek.

Köhécselnek az öreg lépcsők,
s rekedten nyikorognak az ablakok,
és az öreg lámpa dioptriásan hunyorog

Ég veled barátom.
Engedd, hogy elköszönjek tőled.
Nem sírok, s nem zokogok.
Csak csendben gyászolok.