Blogok

Harminckettedik rész

Kánikula

Kánikula uraság

Ráül a világra,

Mint a tájra a távolság

Szürke fityulája.

Versem nem tartozik a fajsúlyos alkotások közé,  formai hiányosságai is vannak.  Elnézéseteket kérem, de a kánikulára való tekintettel ezt most neglizsében irtam, ezért  is lett pongyola.:)

Égő pokol most az egész völgykatlan,
vidékünkön ez a hőség szokatlan!
Kisszobámból ki sem bújok, azt hiszem,
verset írok, felforrt már az agyvizem.

Szenvedve a hőgutától, legottan,
magamról már minden rongyot ledobtam.
Csak egy fürdőgatyát hagytam magamon,
amivel a zavaromat takarom.

Izzik a nap fönt. Vak tüze forrón ömlik a tájra.
  Szomjas a fán a levél, száraz a fű idelent.
 

MystyKata:

Ünnepedhez

Hordozzon Isten

Az istenek halnak, az ember él – visszakézből

A jelenlegi irodalmi köztudatban Babits Mihály és József Attila valóságos félistenek, nincs a kanonizált magyar irodalomnak olyan irányzata, amelyik a kettő közül valamelyikre – esetleg mindkettőre – ne hivatkozna.

A tankönyvi sablonok az irodalomtörténeti tudat frissessége ellen hatnak. Egy-egy sarkos megállapítás rögzíti a költőt valamilyen dobozban, beékelődik alkotó és közönség közé, a doboz címkéje lassacskán a valóság jelmezének tűnik. Így válnak költőink “holt költők társaságává”.

Démon. Éva volt az őse.
Tombolt mágikus hatalma
- Belzebubnak ismerőse  -
csókkal mérgezett az alma.

Hőségdémon ostromol,

Izzadnak a fák,

Perzselő légben fuldokol

A satnya világ.

—–

Mysty Kata
Honosítás

Vigyázz Nemzetem!
A gyűlölködő fel ne
használja ellened!

Rekkenő nyár volt és hamis,

Fuldokolt a Nap akkor is….

Pállott volt a levegő,

Kiszáradt a legelő…

Harmincegyedik rész

Ez a vers nem jött volna létre, ha Kőszeghy Miklós nem írja meg a sajátját ...

Én játszanék veled: Halál,
ha fakó árnyad lengedez;
lennék érett búzamező,
melyet kezed éppen keres.
De elhajolnék mint a nád,
ha meglengetnéd a kaszád.

És játszanék veled: Idő,
göröngyös útra mutató;
ha fáj a gond, és ég a szív,
álljon az óramutató.
Majd akkor rakjon perceket,
hogyha a rossz már nem nevet.

Véget vet már a tanévnek

A tomboló napsugár,

Kis kertünkben alkonyatkor

Kora nyári illatár.

Szél sodorta szikrán gyúlt e nóta
- csillagfényből, tőled érkezett.
Perzselő e szenvedély azóta,

Elefántcsont tornyokon

Unatkozik sok rokon.

—–

Szerfelett magas fokon

Bicegnek vers-romokon.

—–

 Mysty Kata 

   Hintaszéken...

  Hintaszéken röpülök
 múltammal hátam mögött.
 Jelenem a mellemen
 lepedőbe tekerem.
 Takarom fázós torkom
 hangom meleg dalokba
 reszkető kézzel fojtom...
 
 Harmat lepi már minden
 örömöm,  a torkomon
 hattyúdalom köszörülöm...
 Tovatűnt időnek lábnyomain járok,
 Betakarja hantom gyönyörű világom.