Hétköznapi vágyak
Tornyos palotája,
Már negyven éve sem
Öltözött cifrába.
—-
Az Idő gyalulta,
Koptatták az évek,
Régen semmivé lett
Rajta minden kéreg.
—-
Nem kerül rá többé
Semmi drága festék,
Nem szépíti más, csak
A hazai esték.
—-
Hétköznapi vágyak
Tornyos palotája
Ifjúság rózsaszín
Útjait nem járja.
—-
Erős alapja van:
Család és Szerelem;
Házi nyugodalom,
Alázat, fegyelem.
—-
Szép egyszerű eresz
Mint langy, déli szél,
mely fákat simítva égig ér,
úgy ölelt át minden szép szavad,
szívembe ültetve reménytelt tavaszt.
S a rám hintett édes kegyelet,
mint virágot ringató lágy kikelet,
adott éltető - szenvedőn-szerető -
gyönyört ígérő, teremtő erőt.
És enyém lett e boldog varázs,
a vággyal telt mindenség, az egész világ!
Szúrósan szemlélt, majd tán nevetett is, ahogy tovalibbent.
Könnyű cipője még nem is koppant hanggal a járdán
elnehezültem kicsit tán agyban:ez mi a ménkű?
Rossz a fülem, hogy így megcsal a látvány...?
Minő "motor"hajtja e némbert, vagy miféle járgány?
Ejnye, hisz ‘ma még csak péntek, ez nem lehet seprű...
Boszorkányszombatnak csak később, holnap a napja...
És nézd a bokáját! Mily helyesen formás, s ring a csípője,
ahogy lábait rakja...jó lenne most látni az arcát...
Ha szólnék, tán kinevetne, hogy mennyire tetszik...
…Szóval: szentegyház, ahová belépni Bocskorban sőt mezítláb is szabad.” Petőfi Sándor: A költészet (részlet)&q
Vélemények a Gócpontról... már kezdenek beérkezni pár nappal a megjelenés után - egybeesnek a tesztolvasói véleményekkel:
" Gondoltam, már a promócióból is, hogy jó lesz, de nekem hatalmas meglepetést okozott, hogy ebben a témakörben is lehet olyat alkotni, írni, ami az igényességével és a benne felhalmozott hatalmas tudásanyaggal fog lebilincselni."
Föld öle duzzad, a csíra dagad,
zöldje, a tájnak az éke marad.
Rügy helye fák hegye - hajlik az ág,
ellepi méz-teli, tarka virág,
vágyva a méhet e furcsa világ.
Zsenge tavasznak a langy-sugarán,
fénykoszorún feje - ébred a lány.
Szőke haját szana fújja a szél,
véle a Kedves is - ajka mesél,
s csókot epedve a szíve remél.
Az autópálya leállósávjába költöztek a Párkák.
Gombolyítanak életfonalat, olykor csattogtatnak,
s az elszakad...Traffipaxukat üzemzavarosra
hajtják, a fénysebességgel közlekedő önjelölt
angyalok. Az idő, eközben cammogva andalog.
Ó, a Párkák! Ma szomorúak. Nem öröm lelküknek a
szakadozó gombolyag...abszurd ez a helyzet,
ha néven sem neveznek az égiek, mert nem te kellesz
és az ostoba véletlenek merő banalitásból összeterelik
az eseményeket egy szálként.. .Ki érti már, miért a szándék,
Javított változat:
Te vagy menedék
Törzsednek vagyok gyenge hajtása
óh, örök élet virágzó fája.
Nedveddel táplálsz, vihartól megvédsz,
vadhajtást metszed, miként jó kertész.
Hozzád tartozni, oly nagy boldogság,
nincs mitől félni, karod biztonság.
Átölel engem, bajok hulláma
nem ragad el, bár erős sodrása.
Szél s víz csendesül, hallgat szavadra,
irányít eget, földet hatalma.
Te kezedben van a kormánykerék,
nem vak sors vezet, Te vagy menedék.
Szökken a réten a szöcskegyerek,
porzik a föld öle, száraz a lég,
lába a tó fele útnak ered,
inna az árva, a szomja ma ég.
Táncol a felleg, a Nap neveti,
libben a fodra a tollpihe hab,
- tudja, hogy így mulat, ezt szereti -
megjön a szél, aki jól belekap.
Így viszi táncba a fellegeket,
Szép Tavasz ünnepe! Jöjj a mi kétség verte hazánkba!
Rád vár mind, aki él, jöjj el, szent Kikelet!
——-
Téli eső és meghasonult fagy verte a földet;
Rágalmak fala még most is a pitvarig ér.
—-
Fényes, szép és szent Kikelet kell végre a népnek;
Éledjen a világ, újuljon a remény!
—-
Tűnjön a fagy meg a hó már végre a tétova Múltba;
Hó, meg sár örökén nyíljon végre virág.
Mert csak boldog lényekről mintázták
ma meg ezt a szerény fétist, s az
átcsúszott a vonalak hadából,
kifutott csak nézni bűvölettel…
Rég talált társat. Sokszor furán.
Csak fürdik majd. Hull fejére lágy eső
mely lecsordul, lemossa szeretve.
Nézd! Vajon megtorpan, ha találva
társát költ újra? Vár a szikla...
Immáron holtig élhet. Rég tagadta,
hogy másnak adná boldogan. Halna
csak vélt magányban? Felszállt, úgy lássa:
Lent várt egy árny. Eltörpült madár.
Egy hokedli, egy kötél, egy szálfa,
riadt szemed láva villanása,
ennyi elég döntésedhez éppen,
hogy velem se legyél engedékeny.
Kis hokedlin az öledbe ültem,
néztem, ahogy szavam rád derűt csen,
lógtam rajtad akár egy rongybaba,
s hajtogattam: én szeretlek apa.
Köteledből készítettél hintát,
búgó gerlék ágai közt vitt át,
míg mesélted milyen kincs a hűség,
arcomra szűz álmot szórt a hűs ég.
Mysty Kata
Csak a Költő!?
Másképpen néz szobrot a szobrász,
másképp épületet az építész?!
Csak Költő ért ily módon Költői szót ..
Isten olajba merítve az ujját
megsimogatta a bokrot, a fát,
végre ma fényre deríti a búját,
éles a napszeme, messzire lát.
Enyhe belengve a zsenge berekbe
Ablakom alatt még szendereg az éjjel
Takarózik a csend, néma sötétséggel.
Félarcú Hold sanda álmos kis mosollyal,
Bújócskát játszik a kelő pirkadattal.
Tavaszi szél halkan ablakomon zörget,
IIt van a kikelet, ne aludj már többet!!
Gondolataim még álmom körül járnak
Pihennék még, mert a hajnalok úgy fájnak.
Itt e vidám dal, nézd a kezemben!
Összeszorítom, teste se' rezzen.
Rázogatom, hogy nőjön a kedve,
átdobom aztán; át a kezedbe.
Hogyha kibontod, szárnyal a dallam.
Szép szemedért ezt most neked adtam,
Kimondva végre annyi év után
- előtted állva oly riadt-sután -
ne hidd, hogy egyszerű a szó nekem!
Merem remélni még a szép napot;
ki annyi jót, de rosszat is kapott.
Hiába tűr a perc, a szín veszít,
az éj sötét - ma tünde fénye nem ragyog.
A szó ma balga szolga - nem király -
mögötte bánat áll - letört vagyok.
Igen, tudom, ki fogta úgy a sors kezét,
ki mondta vágyva, hogy szeret
- hisz úgy reméltelek, mint a tengerek szelet -