Blogok

Fehér liliomszál,
ártatlanság lánya,
szűzi szép szirmaid
angyaloknak szárnya.
Kertünkben itt mulat
illatod kerengve,
mennyei bódulat
lelkünk is belengte.

Éjfekete roma szemek,
hűség mesél Tibennetek.
Fényt ígérő tekintetek,
- csillaggyújtókká lépjetek!
 
Csókos szerelem és zene
boros bánatot temessen...
Tánc kelesztő kereveten,
életvölgyben test a testen.
 
"Álmot hozó éji szelek!
Félést, bántást nem ismerek,
ha kell színről regélhetek,
fonák mindig én lehetek."

Mysty Kata

Gonosz vagyok, pokol szülötte,

hevem sebez, tüzem sütötte

beléd, pecsét örök jelét,

okozva néma szenvedést.

Konok vagyok, s dühös magamra,

sötét sarat kenek hajamra,

feléd dobom hazug szavam,

pogány vagyok, vigasztalan.

Hitem kevés, mi volt - kidobva,

de még remél szivem titokba',

te vagy csakis kiért kiált -

ki már ezer csapást kiállt.

Hajam sarát simítsd aranyra,

s a fénye hűn, eléd omolva

ragyogna - bút befedve tán -

Szegény ország – kevés gyerek;

Fent a vén Nap is kesereg.

—–

Aki van is, csak vergődik,

Trágár kocsmán nevelődik.

—–

Szeretet meg tudás nélkül

Az ember majommá vénül.

—–

Mintha füst lenne az alap:

Gyermek helyett – anyagiak…

—-

Húsz év múlva a roncstelep

Őriz lelketlen lelkeket.

—–

Tárgykultusz: hidegen éget;

Lassan kiszorul az Élet.

—-

Nincs tatár nyíl, török szablya,

Csak globális propaganda.

—-

Élő-halott ork világban

A régi korokban nagyjaink kedvenc kávéházi időtöltése volt különböző nyelvi és irodalmi feladványok kiagyalása, illetve az azoknak való megfelelés. Az egyik ilyen komolyan vett, mégis játékos  feladat volt nyelvünk tíz legszebb szavának megnevezése, melynek számos neves költőnk tett eleget. Irodalmi kihíváskét említhetjük azt a feladatot, amelynek során megadott szavakra kellett minél rövidebb frappáns verset írni.

Még bennem élsz, igaz már nem lángolón,
csak csendes parázsként, lázas szunnyadón,
ám néha, ha enyhe szellő lebben -
fellobbansz, égsz, tán' a múltnál is szebben.
 

Nyolcvanegyedik rész

Mindenekelőtt fel kell mentenem a XX. századi filozófiai stúdiumokat annak vádja alól, hogy ők vitték volna valamiféle negatív fordulattal lefelé irányuló pesszimista, felszámolást hangoztató irányba a szerelemről való gondolkodást. Tudom, hogy számos kortárs ezt hiszi, de a dolog nem így áll.

    Rézmozsarában  bearanyozza...

   Virrad...
  Mohó vággyal
  ébred az Élet,
hajnal
rézmozsarában
bearanyozza
kelő reggelünk.
Az égboltra söpri
tiszta kezű
harmat, s
hűti a Naphoz
kellő
aranyhíd, ahol
helyet kap
Fény-ezüstje is!

Mysty Kata

 Eltemettelek magamban,
 villámcsapás, ha látlak.
 Görgeteg emlék vagy, sebző
 napok hordalékában.
 Oly mélyre ástalak belül,
 mint ércet hegynek mélye,
 csak földrengéssel, omlással
 adhat ki meredélye.

 Díszsírhelyet kaptál szívem
 fekete sírboltjában.
 Nem rózsák fonják magukat
 fejfádra sírós-lágyan,
 de szögesdrót tekeredik,
 s bókoló gerlék helyett
 hóbagoly gunnyaszt rajta, 
 s nincs ám nyár! Nincs kikelet!

Mesém rövid, kis utat kér a könyvig...

Egy szép fa dísze kertemnek régóta.

Ismert a tűz és láthatatlan lángja

Lomböltözékét elégette mind.

De bánatom elfújta lenge szél,

Mint ahogy fává változott főnixként,

Levél-század állt rendbe, hozva reményt,

és gömb-piros az élet, mely ma él.

Villám csap vén Idő-tölgybe,

Busz indul a Pokol-völgybe.

—-

Szélcsend, pokol, nyűgös viták;

Hőség-üstben fő a világ.

—

Koponya-partner vigyorog;

Régen cinkelve a lapok.

—-

Drótos fülű úti marha

Ricsaját feljebb csavarja.

—

Silány talon – passz, uraim;

Megszámlálva a napjaim.

—-

Hőség-ördög fülbe mászik;

Idegeken zongorázik.

—-

Piros passz a móka neve;

Holt remény a fedezete.

—-

Vén mozdony halál-peronon;

Hömpölyög a forró beton.

Nem éltem hiába...

Megáll a Világ,
parkolópályán a Föld.
Nálunk a slusszkulcs. 

mikor elfogy az út

ha…

ha átöleli lelkem
hitem melege:
kinyílok, mint
a tulipán kelyhe
nincs idő, sem tér
a szeretet örök:
ami a hitemben él