Schvalm Rózsa blogja

Édeni szépség

Orgonaillatban fürdik a hajnal,

liliom mámorral vegyülve bódít.

Levélre, virágra gyöngyharmatot hint.

Gyémántja csillan a felkelő napban.

Válaszd az életet!

Ne add fel soha a harcot,
győzd le önző akaratod!
Mit a Lélek szava sugall,
arra hallgass, az, az utad!

Megtisztítja látásodat,
nyit előtted távlatokat.
Útjelző a fénylő kereszt,
gyöngykapuja szeretetnek.

Azon által Mennybe léphetsz,
tiszta szívvel, hófehérben.
Míg rád ragyog a kegyelem,
válaszd bátran az életet!

Schvalm Rózsa

(2014-05-06)

Jégzuhatag

Voltam…

Élet harmata

Élet harmata hull a keresztről,

benne halál elveszti hatalmát.

Sötét fölött  a fény ereje győz,

ég, föld közt dönti bűn válaszfalát.

Azúrja kéklik című versem kissé átdolgozva:

Mindenek Királya

Hogy oldozd bűn – átok bilincsét,
hasonló hozzánk magad lettél.
Látásra nyitod lélek szemét,
hogy lelje meg elvesztett kincsét.

Süket fülét hallóvá teszed,
hogy az Isteni szót meghallja.
Benne szólaljon meg visszhangja,
mely hit útján békére vezet.

Hozzád mégis sokak hűtlenek
akkor is, ma is hitetlenül.
Értek gonosz, fájó ütlegek.

Bárányként áldoztad életed,
bűnös világért bűntelenül.
Ám sírból, életre kelt tested.

Schvalm Rózsa

Áprily Lajosra emlékezve
(125. évfordulóján)

Szava halkan és dallamosan cseng,
a nosztalgia fájdalmas hangján,
az enyedi sokszínű táj felett,
s állva szilárdan Erdély talaján.

„A sík mezőkön, fényes fátylon át”
költői lelke emléktükrében,
kitárul egy csodálatos világ,
sugárzóan, festői szépségben.

Értette Ő, a madarak szavát,
bánatos, őszi búcsúénekét,
a völgyek és erdők sugallatát,
patak partjának hercegi csendjét.

Valóság, vagy tán égi varázs?

Április a fáknak virágból szőtt fátylat.
Illatot harmatoz földerengő hajnal.
Ocsúdik a méhraj zümmögő zsongással,
beköszönt a reggel vidám madárdallal.

Álmot űz napsugár, ömleszti aranyát,
fénytengerben fürdik az ébredő világ.
Valóság vajh mindez, vagy tán égi varázs?
szellő repít szárnyán szívből hálaimát.

Schvalm Rózsa

(2014-04-03)

 Téli erdő

Égen úszó szürke felhők,
elrejtik a fénylő napot.
Néma, zordon téli erdő
oly árva, oly elhagyatott.

Faágakra hópehely száll,
levegőbe hideg harap.

Egy szent estén

Egy szent estén Betlehemben,
Isten fia érted jött el.
A szívedben ünnep legyen,
tiszta fehér ruhád öltsd fel!

Felragyogott új csillaga
ében égen, vak sötétben.

Felragyog karácsony

Készülj fel én lelkem
adventi mély csendben!
Tedd le hűtlenséged,
térj meg számvetéssel!

Fogadd tiszta szívvel,
lánggal égő hittel
Betlehem Csillagát,

Utad merre vezet?

Vándor, az utad merre vezet,

az irányt jól választottad meg?

Mélyből tekints a magasba fel,

fénylő vezércsillagod keresd!

Arra haladj, amerre mutat!

Mit fel nem ér a képzeleted,

tárja titkait a végtelen.

Jön hozzád királyod

Sápadt, fénytelen a novemberi reggel,
várakozva, némán homályba rejtezett.
Oly titokzatosan sejtelmes ez a csend,
hangtalan szavával lelked szólítja meg.

Hol a lét a halállal szembenéz

Néma a szó, bénul a gondolat,

hogy nincs többé, felfogni oly nehéz.

Sajog a szív, a lélek megborzad,

hol a lét a halállal szembenéz.

A veszteség fáj, sikolt a hiány,

helyén az űr oly mélységesen mély.

A szomorúság vigaszért kiált,

s feltűnni látja Krisztus keresztjét.

Mélyből  előtör könnyek patakja,

hulló könnycsepp szeretet gyémántja.

Tükrében villan a remény arca,

Megújulás

Odakint már hull a hűvös, őszi eső,

színét vesztve a táj oly bús, oly merengő.

Várja, felöltse a tél hófehér leplét,

megpihen alatta, míg jő az ébredés.

Láss túl a homályon, felhők szürkeségén,

elmúlásban lásd meg az új születését!

Emberi sorsunk is ily módon változik,

ha régit letéve, Krisztussal osztozik.

Mint kikelet dereng új tavasz kék egén,

felragyog a szívben mennyei fény-remény.

Borúját elűzi, örömbe öltözik,

Hol az élet utak véget érnek

Temetők néma csendjében ma este,

mintha a csillagos ég tükröződne.

Mécsesek és gyertyák villódzó fénye

vetül, színpompás, virágos kertjére.

Itt, hol az életutak véget érnek,

csak a porladó test rejlik a mélyben.

Testben a lélek nem lakik odalent,

más dimenzióban már otthonra lelt.

Tétován, idéz fel most a képzelet

halovány gyertyafényben emlékeket.

Fájdalom elpihent már békességben,

majdani találkozás reményében.

 Nekem is, értem is

Talpig ragyogásban október vége,

fehéren vakít az őszi nap fénye.

Színaranyat ont a fák koronája,

dús avar szőnyegét szellő járja.

Mennyi szépséget tár elénk az élet,

gondolatom nyárba, tavaszba réved.

Ha tél jegén siklik a képzeletem,

hófehér leplén a csodát meglelem.

A természet nekem is, értem is szép,

kitárja előttem ezernyi kincsét.

Igazgyöngyöm benne már megtaláltam,

Mennyekből eredő, tiszta forrásban.

Schvalm Rózsa

Próbákra hív

Néha próbákra hív az élet,
tőrébe csal orvul a sátán.
Hazug szava csábit megtéveszt,
hálót sző körötted az ármány.

Elrabolja lelked nyugalmát,
beteggé tesz az aggodalom.
Kelti benned a bűn tudatát,
s hogy nem nyerhetsz  már bocsánatot.

Egyenlőtlen ez a küzdelem,
nem győzhetsz magad erejével.
Igaz hit pajzsa a védelem,
szemben az ellen fegyverével.