Schvalm Rózsa blogja

Tovatűntek borús napok,

Sietős léptekkel halad az esztendő,
alig volt nyár után, őszi ég derengő.
Hetvenkedve járom rőt avar szőnyegét,
felsóhajtó szellő tél közelről regél.

Csendesek lettek a hajnalok,

Amíg a nap rád ragyog,
várnak derűs holnapok,
keresd élted értelmét,
vándor utad küldetés!

Nemcsak annyi, mit a test
szükség, s a vágy szava tesz.
Lelked annál nemesebb,
szomját oltsd, ne szenvedjen!

Tápláld tiszta forrásból,
égi folyam árjából!
Hitet ébreszt, reményt ad,
érted már, hogy miért vagy.

 Szép Magyar Hazánkra tekints, Uram,
szeretettel fordítsd felénk arcod!
Népünk szívét érintsd, hallja hangod,
tiszta forrásodhoz leljen utat!

Fénylő napsugarad ragyogjon ránk,
áldásodat hintsd e drága földre,
mindenkor teremjen meg gyümölcse!
Hálát adva néz fel Rád ez ország.

Emeld fel, Istenem, a gyengéket,
hajléktalannak adj menedéket,
ne érje utcán tél jeges fagya!

Ne szenvedjen soha senki étlen,
kezet nyújtson gazdag a szegénynek,
ember voltát tiszteletben tartva!

 Hamis a felszín, evezz a mélyre,
kutasd, hol rejlik való szentélye.
Igazság magja tündöklő gyémánt,
törje föl kezed gyöngykagyló héját.
Benne a csodát, hogyha meglelted,
Isteni öröm tölti be lelked.

(2014-07-19)

Szürke borúját levetette az ég,

Alkonyórában nőnek az árnyak,
közelgő sötét félelmet sugall.
Lélek mélységén rettennek bátrak,
ha végzet szele sejtelmet fuvall.

Soha nem késő, míg a szív dobban,
homályból fénybe utat keresni.
Fordulni, ha kell száznyolcvan fokkal,
éjszaka egén csillagra lelni.

Schvalm Rózsa

(2014-07-09)

Módosítva:

Láthatókban látom a láthatatlan cselekvését,
áthatja szelleme az élet minden rezdülését.
Szerető, gondos kezekkel átölel mindeneket,
nap sugarával, holdfénnyel szövi át a kék eget.
Friss harmattal, esővel termővé teszi a földet,
búzát érlel dús kalászban, faágon gyümölcsöket.
Ha körülnézek, szívemben viszont - szeretet ébred,
ének szavával dicséri Istent a hálaérzet.

Schvalm Rózsa

Ajándék a szellem fénye,

Téged dicsőít

Téged dicsőít, Uram, a hajnal,
éjszakát űző bíbor malaszttal.
Előtted térdre hull a természet,
oltárán zendül a madárének.

Hárfa húrjain szellő magasztal,
köszönt a virág balzsamillattal.
Emberi ajkak nyílnak fohászra,
szívből fakadó hálaadásra.

Felettünk ekkor megnyílik az ég,
arcod ragyogó mosolya a fény.
Éltető forrás friss harmata hull,
lélekben élő hitnek lángja gyúl.

Schvalm Rózsa

(2014-05-29)

Fellegek úsznak

Fellegek úsznak június egén,
arca szomorú, lesüti szemét.
Bánat tengere rejti nap fényét,
szürkére festi ragyogó kékjét.

Máskor haragos, villámokat szór,
felharsan hangja zúgva, morajlón.
Szakadó zápor kiömlő könnye,
sűrűn hullatja, földet elöntve.

Véges e földi lét