Schvalm Rózsa blogja

Titkokat rejtő emlékezet

Tanuk azok a sziklák, s kövek,

melyekből várfalak épültek.

Őrzik némán a történelmet,

titkokat rejtő emlékezet.

Velünk az Úr

Bár szem elől felhő rejtette,
velünk az Úr, amint ígérte.
Vigasztalást nyer, ki hisz benne,
követőinek mentő vértje.

Gonoszul támadhat az ellen,
megsebezhet, nem árthat mégse.

Mosoly az arcon

Mosoly az arcon, mint a nyíló rózsa,

röpke pillanat fénylő ragyogása.

Barátság, szeretet szirmait szórja,

drága ajándék, minek nincsen ára.

Jó Anyám

Emlékeim bús homálya,

tisztul mikor Rád gondolok.

Szereteted fényárjában,

kedves arcod rám mosolyog.

Hiányodat mindig érzem,

fognám szorgos, fáradt kezed.

Ha az idő megállna

Most oly jó volna, ha az idő megállna!

Most, mikor gyönyörű, ragyogó a tavasz.

Szépséges természet valós tündérálma

fényárban tündököl, száll bűvös illata.

Nefelejcs, tulipán, s a lila orgonák,

lelket megérintő, csodás színorgiák.

A fák is öltöttek ékes lombkoronát,

tarka  réten, nyílik sok- sok szép vadvirág.

 Láthatókban nyílván a láthatatlan

Láthatókban nyílván a láthatatlan,

szépséggel körülvett, gyönyörű rendszer.

Tökéletessége cáfolhatatlan,

tévúton jár, hogyha mást vall az ember.

Eljött az ébredés

(12 évvel ezelőtti élményre emlékezve)

Nehéz a halállal szemtől - szembe nézni,

szívbe, mint villám súlyt, végére ért az út!

Bénul a tudat, hogy nincs tovább, nem érti,

sors kereke fordult, kifelé áll a rúd.

Sós ízű könnypatak csorog végig arcon,

riadtan reszket a lélek félelmében.

Múló pillanattal tusakodva harcol,

két kezet imára kulcsol még reménnyel.

Múlik a rettegés, árad a nyugalom,

beletörődve már, csend békessége.

Ki értünk élt, értünk halt

Ne halkuljon el a hang,
zengje az igazságot!
Ne némuljon a harang,

Tündérszép az élet

Aranyeső bokra kismadarat ringat,

ágain virágok, sok kis égő csillag.

Ibolya szőnyegén pihen fénylő napsugár,

fűben szöcske szökken, szalad hangyafutár.

Fehér bárányfelhőt kerget bohó szellő

rigó énekétől visszhangzik az erdő.

Új tavasz víg dalát darázs duruzsolja,

bódító illatát virágzó fa ontja.

Tündérszép az élet bármerre is nézek,

nem üres kéményen fenn a gólyafészek.

Megjött már lakója, kelepel vidáman,

messzi útról térve pihen otthonában.

Élő víznek kútforrása

Porlepte az út, szél sodor,

hűs patakhoz vágyakozom.

Tiszta vízre, mely szomjat olt

ruhám tisztul, lehull a folt.

Élő víznek kútforrása

megszólít, hív folyamárja.

Kivirul az élet

Enged a föld fagya, szabadság szelleme

tölt be hegyet, völgyet, kivirul az élet.

Remény szele száguld az éterben szerte,

sugallata egy szebb, jobb jövő ígéret.

Lélek tavasza is nyílik, vágyakozva

Itt van végre

Hajnal horizontján rózsaszín - derengés,
keleten feljő a nap égő korongja.
Itt van végre a friss kikelet, ébredés,
rezzenő, lágy szellő már a tavaszt hozza.

Isten rózsakertje

Ne félj, ha rád zuhan a magány,

ha nincs kihez szólj, üres a ház!

Engedd be a fényt a szívedbe,

s nyílik Isten  szép rózsakertje!

Középen fénylőn áll a kereszt,

sugárzón árad a  szeretet.

Tövén életvize patakzik,

lelked soha meg nem szomjazik.

 Javított változat:

Te vagy menedék

Törzsednek vagyok gyenge hajtása

óh, örök élet virágzó fája.

Nedveddel táplálsz, vihartól megvédsz,

vadhajtást metszed, miként jó kertész.

Hozzád tartozni, oly nagy boldogság,

nincs mitől félni, karod biztonság.

Átölel engem, bajok hulláma

nem ragad el, bár erős sodrása.

Szél s víz csendesül, hallgat szavadra,

irányít eget,  földet hatalma. 

Te kezedben van a kormánykerék,

nem vak sors vezet, Te vagy menedék.

Te vagy menedék

Törzsednek vagyok gyenge hajtása
óh, örök élet virágzó fája.
Nedveddel táplálsz, vihartól megvédsz,
vadhajtást metszed, miként jó kertész.

Hozzád tartozni, oly nagy boldogság,
nincs mitől félni, karod biztonság.
Átölel engem, bajok hulláma
nem ragad el, bár erős sodrása.

Szél s víz csendesül, hallgat szavadra,
mindennek égen, földön Ura vagy.
Te kezedben van a kormánykerék,

Szürke homályban

Pelyhesen hullik április könnye,

zúzmara gyöngyét szórja a földre.

Vajon mitől van elkeseredve,

nem ébred vidám ifjonti kedve.

Szürke homályban ébred a reggel,

nem nyílik virág a kopár kertben.

Nem bontakoznak rügyek a fákon,

Örvendj, Ó ember!

Gördül a nagy kő, zárja a sírnak,

benne csak leple rejlik a holtnak.

Isten Őt örök életre hívta,

elhalt búzamag termését hozza.

Nyílik a titok, örvendj ó, ember,

húsvét ígéret, van üdvösséged!

A Föltámadott hív téged s vezet,

ha bízva teszed kezed kezébe.

Csendes a tenger sima a tükre,

A legnagyobb szeretet

Krisztus érettünk ment a halálba,

kereszt út keservét értünk járta.

Vérrel írott igaz szeretése

tekint vissza, nagypéntek tükrében.

Szeretete átjár szívet, lelket,

mint tavaszi fény a természetet.

Megtisztulva a hit forrásában,

betölt égi fénnyel, ragyogással.

Életvíz e forrás minden cseppje,

benne rejlik a lélek ereje.

Isten bőven megadja azoknak,

kik hozzáfordulnak bizalommal

Schvalm Rózsa

(2011-04-27)

Tél fogságában

Csendes a hajnal, halvány derengés,

március végén fagy és hóesés.

Jégbezárt rügyek dérlepte ágon,

pirul-e alma ősszel a fákon?

Plüss takaróján süpped a reggel,

széncinke repdes fázós, éhesen.

Szenved az élet tél fogságában,

miként rabmadár a kalitkában.

Ragyogj fel végre fényes napsugár,

ébredj kikelet hosszú tél után!

Friss szellő hozd a  tavasz illatát,

rügyfakadásnak ideje van már!

Schvalm Rózsa

(2013-03-28)

Ott fenn az olajfák hegyén

Ott fenn az olajfák hegyén ó, Uram,

éji órán küzdve a fájdalommal,

imádkoztál könyörgőn, térdre hullva,

készültél már keresztáldozatodra.

Ó, Uram, könyörgésed mily emberi ,