Schvalm Rózsa blogja

Őszi szél

Bolyong az őszi szél a fák között,

hegedű húrján bús a nótája.

Ágaktól a lomb könnyezve köszön,

hulló levelek búcsú románca.

Életem fája is őszbe hajolt,

Utam véges

Utam véges, idő korlátja zárja.
Évtizedek sora gyűlik mögöttem,
előre tekintek, soha nem hátra.
Reménység csillaga ragyog fölöttem.

Hit lángját felszítja, táplálja bennem,
megvilágítja az élet értelmét.
Titkai tárulnak a végtelennek,
lelkemből elűzi halál félelmét.

Hitem hogyha szilárd, kísér a sírig,
csak porsátram sorsa lesz az enyészet.
Ismerem az ajtót, út végén nyílik,
aki mindvégig hű marad, beléphet.

Schvalm Rózsa

Alkonyórán

Lét zaja csendesül alkonyórán,
leszáll a nap nyugat horizontján.
Mielőtt álomba szenderülne,
megfürdik lángok közt elmerülve

Fényözönét ömleszti a tájra,
izzón röppen alkonyi szikrája.
Sugara hegy ormát aranyozza,
leszáll a földre az égi pompa.

Ám eljön az este lopakodva,
mint tolvaj, kincseit elrabolja.
Éj sötét bársonyán szerteszórja,
hold vándor hajnalig útját rója.

Schvalm Rózsa

Most ha hangzik

Most ha hangzik a szó, mélyen szívbe ható,

add meg, Uram, halljam, hitem mában valljam!

Kegyelem hangja az, mentő, vigaszt adó,

Te akaratodban legyen bizodalmam.

Harag napja ha jő,  tűzben gerjed heve,

emésztetik  abban ország, s az egész föld.

Isten igazságos, az Ő célja nemes,

hamuból a gyémánt ragyog tisztán fénylőn.

Útján hozzáfordul majd a tévelygő nép.

Közös akarattal, megtisztult ajakkal,

segítségül hívja, szólítja szent nevét.

Halandó vigyázd a lépted!

A keskeny út felett mennyei fény ragyog,
mégis oly kevesen haladnak azon.
Nem látják csillagát, pedig fényeskedik,
felfedezi mindaz, ki felfelé tekint.

Ragyogjon fel

Ragyogjon fel az a csillag,
Ki elűzi az éjszakát!
Fényében a hajnal virrad,
felderíti fény holnapját.

Eltűnik majd minden korlát,
végtelenbe simul a tér.

Én, Uram, én, Istenem!

Áldalak Téged én, Uram, én, Istenem,
hozzád száll imám, ha a hajnal dereng.
Oszlik az éjszaka sűrű sötétsége,
Fenséges Lényed, a szívem reménysége.

Holnap már messze jár

Fátyolos fényben ébred a reggel,

Nap korongja is álmosan kel fel.

A madarak dala  csendesebb már,

távolodik lassan a meleg nyár.

Ma még itt van, holnap már  messze jár,

a sok vándormadár mind vele száll.

Szellő hárfáján zeng őszi nóta,

búsan hervad már a tearózsa.

Ki voltál számkivetett

Ki voltál számkivetett,

néped között idegen,

helyedet nem lelhetted,

Te vagy nekem mindenem.

Nevedről neveztetem,

Uram, ne hagyj el engem!

Nélküled nem létezhetem,

tátongó űr a lelkem.

Ha Tőled elszakadok,

nélküled semmi vagyok.

Bűneimet én megvallom,

hozzád száll imádatom.

Kérlek Téged, Uramat,

irányítsd az utamat!

Tebenned van bizalmam,

békességem, nyugalmam.

Schvalm Rózsa

Közel az éjfél

Sűrűsödik a sötét
leplét teríti homály.
Vigyázz, sodró az örvény,
fogd erősen a kormányt!

Tápláld lámpásod fényét,

Ó, én gyarló ember

Látom a szálkát más szemében - ó - én gyarló ember,
s gerenda nő az enyémben, miközben ítélkezem!

Miben reménykedsz?

Bűnöd, ha nem hiszed, szeret Isten téged!

Röpke földi léted, mint a pára elszáll,

s e porhüvelyét levetkőzi a lélek.

Ha Istent nem féled mi vár ott túl reád?

Ha nem hiszel végtelen szeretetében,

boldogságod soha el nem érheted.

Harcolsz és gürcölsz, hogy vágyaid elérjed,

s mire felocsúdsz, már eljön a végzeted.

Értsd meg idejében, kegyelem fényében,

hidd el, hogy szeret, Ki meghalt a kereszten!

Meghalt s feltámadott, hogy örökké élhess,

Békesség és harmónia

Levágott fa törzsén új élet fakadt,

vesszőszálként nőtt a zsenge, új hajtás.

Aki mindennél ékesebb virágszál,

az elődöknél sokkal hatalmasabb.

Rajt bölcsességnek s értelemnek lelke,

ereiben igazi, királyi vér,

nem külső, belső értékek szerint mér,

igazságosság az Ő ítélete.

Benne születik teljes megújhodás,

amelyben boldogságban élhet ember.

megvalósul egy gyökeres változás.

Gazdagodva Isten ismeretében,

Forró nyár

A nap, mint izzó tűzgolyó ragyog,

a kopár földre színaranyat ont.

Lángol most az augusztusi nyár,

a levegő, forróságtól vibrál.

Türkizkékben ragyog az ég boltja,

lenge szélben ring a hársfa lombja.

Lepke száll a hervatag virágra,

nem lel ott mézillatú nektárra.

Szomjazva vonul a hangyák hada,

belezeng a csendbe gerle hangja.

Lázasan szövi hálóját a pók,

fecske csicsereg az eresz alól

Hőség hullámát enyhíti az est,

A drága mag

Szívembe hullott a drága mag, s benn gyökerez mélyen.

Szárba szökkenve a hit virága szirmait bontja,

Isten élő igéje égi harmattal locsolja.

Szeretetben növekedve szolgáljon bő terméssel!

Áldott, érett gyümölcsét két kezemmel szórjam szerte,

hogy  elfogadva had legyen másoknak is hasznára.

A reményt meglátva épüljön a lelkek világa,

 Az örök élet titka

A tiltott fa vonzó, szép gyümölcsöt termett,
érte a parancsszót megszegte az ember.

Mit a Lélek súg

Ha ráléptél az Igaz Útra,

egyenest, célirányba haladj!

Oly mélységes a bűnök kútja,

csábítani sose hagyd magad!

Mit a Lélek súg, hallgass arra,

szív húrja rezdül visszhangjára.

Fülbe az igazat sugallja,

hangja tiszta, mint égi hárfa.

Schvalm Rózsa

(2013-07-11)

Úton

Úton vagyunk, nincs megállás,

száguld időnk  gyors vonata.

Idősíkján pályaváltás,

álljunk meg egy pillanatra.

A tékozló fiú

Atyám - add ki nékem az én örökségem!

Szól a fiú, s gyúl a szívében hiú vágy.

Szűk az otthon, vonzzák a távoli fények,

indul remény telve, rá a széles út vár.

Szép a világ, víg az élet, sok jó barát

veszi körül, mámor ittas kéjben élve.

Ám amikor elfogy pénze, nincs az a társ

aki pártját fogná, zuhan mély örvénybe.

Oldhatatlan kötelék

Élet hangjai váltják

az éj néma, sír csendjét,

tova űzi mély álmát,

rózsa - színű derengés.

Hűs hajnal friss harmata

gyöngyöz füvön, levélen,

felkelő nap sugara,

szikrázik fénytükrében.

Hogy a nap mindennapon

felragyog a kék égen,

gondos felső hatalom

keze a teremtésben.

Élet vizét hullatja

áldott égi forrásból,

csörgedezik patakja,

ereken át, táplálón.

Behálózza a földet,