Őszi eső, híg, kopár,
Ragacsos közöny a sár.
Locs-pocs, szivárgó eső,
Lassan pusztuló erő.
Eső áztatta Jövő,
Eső hátán vén Idő.
Őszi eső, híg, kopár;
Tán nem is volt sose Nyár…
Mindig minden szürke volt,
Sose ragyogott a Hold.
Halott jelképek a fák,
Csupa látszat a világ.
Ősi eső, híg, kopár,
Minden vidám fényt kizár.
Vén, közönyös fellegek
Közt kietlen szél lebeg.
Szennyes víz új árkot ás,
TIZENKETTEDIK RÉSZ
A huszár és a hajdú olyan katonatípusok, amelyek kifejezetten a török elleni háború tapasztalataiból születtek. Eredményesen tudtak harcolni az oszmán ellen, és akkor ez volt a legfontosabb.
Hogy mennyire eredményesen, az nemcsak idehaza derült ki. Báthory István az erdélyi fejedelmi székből nyerte el a lengyel királyi koronát. A lengyelek a mai napig jó emlékezetű uralkodóik között tartják számon.
Vízzel főz a magyar Ősz,
Száll a pesszimista gőz.
Drótos fülbe fúj a szél,
Az Idő sose henyél.
Silány zene nyekereg,
Külhonba megy a gyerek.
Vízzel főz a magyar Ősz,
Király sincsen már, csak csősz.
Erkölcsi gyomor korog,
Buta bölcsesség huhog.
Sárkány könnye szemereg,
Egymást marják a fejek.
Vízzel főz a magyar Ősz,
Bölcsész lett a preciőz.
Pörkölt helyett sokhetes
Állott posztmodern-leves.
A XVII. század elején az angol király megbízásából Sir Henry Wotton Itáliába indult, hogy Anglia nagykövete legyen az összes olasz államban.
Akkoriban ez még ritkaságnak számított. Az egyes államok általában egyyzeri megbízással küldtek egymáshoz követeket.
Sir Henry útja hosszú volt, bonyolult és körülményes.
A tengeri út nem volt biztonságos, a Földközi-tengeren nyüzsögtek az arab kalózhajók. Gibraltár akkor még nem volt brit kézen, és az angol flotta sem uralta a mediterrán vizeket.
Őszi falevél;
A Vén Idő
Nyárból Őszbe
Őszből Télbe
Közönyösen
Mendegél.
Gyűlölködő, béklyózott akarat
Himnuszt gyaláz a Kárpátok alatt.
Betondzsungel lett az ősi vadon,
Szemünk közé vigyorog Trianon.
Múlt-töredékek közt süvít a szél,
És egyre hull az őszi falevél.
Őszi falevél,
Az Ember
Érzelmeiben
Álmaiban él.
Szolga-sznobizmus dollárhoz simul,
S a Történelem darabokra hull.
A globál-légvárak ritkán lakottak,
SZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Sokan és sokféleképpen kísérelték meg eddig, hogy megfogalmazzák, voltaképpen miben is áll emberi mivoltunk lényege. A definíciók sora várhatóan ezután is folytatódni fog, hiszen minden vélt „fejlettségünk” dacára sem jutottunk még addig, hogy igazi mélységében értsük meg önmagunkat.
Szomorkás őszi ködök
Ülnek a világ fölött.
Bágyadt eső szemereg
Fáradtak az emberek.
Rezignált alkonyatok
Gyászolják a tegnapot.
Szomorkás őszi ködök;
Minden Reménység örök.
Az Ősz örök látomás;
Elmúlás – Feltámadás.
TIZENEGYEDIK RÉSZ
Érdemes elgondolkodni rajta, vajon hány magyar várkapitány vállalta volna ezt a rajtaütést. Zrínyi Miklós Alapi Gáspárt körülbelül 1500 katonával küldte Mohamed szandzsákbég csapata ellen. A rendelkezésére álló erők felét mozgósította a török elővéd ellen akkor, amikor a szultáni főerők közeledtek Szulejmán személyes vezetésével.
Provokáció?
Aligha nevezhetjük másnak.
Örökifjú Októberben
Remény lakozik a Csendben.
Könnyű verőfény, lebegő;
Túl a fátylon – a Jövendő.
Recseg az avarlepedő,
Sosem alkuszik az Idő.
Örökifjú Októberben
A hétköznap korán felkel.
A dél verőfénnyel fogad;
Idéz áldott, múlt nyarakat.
A rőt alkony könnyel éled,
Ősszel lassan jár az Élet.
Örökifjú Októberben
Az öregség még mederben.
Tart az isteni kegyelem,
Még mosolyog a Szerelem.
Ők voltak a világ legolcsóbb hadserege. Rosszul, vagy a leggyakrabban sehogyan sem fizetve álltak helyet a világ egyik legagresszívebb államának mindig túlerőben lévő és örökösen fosztogatni akaró csapataival szemben. A számító hatalom pontosan tudta, hogy a magyarok fizetetlenül is helytállnak, míg az idegen nemzetiségű katonák előbb vagy utóbb elmennek, vagy - urambocsá' - átállnak az ellenséghez.
Utóbbi is megtörtént: például a tizenöt éves háború alatt egy vallon alakulat török oldalra állt.
Októberi utakon
Verőfényes nyugalom.
Gonddal telt idő pereg,
Hullanak a levelek.
Köd ül tunya záporon
Októberi utakon.
Októberi utakon
Dúdolgat az unalom.
Tegnapot porköd takar,
Zörög a fáradt avar.
Kocog öntelt hatalom
Októberi utakon.
Októberi utakon
A jelen vén masztodon.
Sír az éhező lokál,
Ásít a lapos globál.
Pénz köhög kopár fokon
Októberi utakon.
Októberi utakon
SZÁZNEGYVENEGYEDIK RÉSZ
Csupán az akarat becsületes,
A végzet?
Sunyi, kivénhedt lotyó.
Kushad, ha nem lesz áruló a tett,
Vagy a szó.
A szükségszerűség?
Csupán az Élet,
Vagy a halál,
És minden más a tisztességen áll.
A ki nem mondott szó halálos méreg,
És üdvösséget nem hoz,
Csak a Tett.
Csupán az akarat becsületes,
Híd az a nemlét káosza felett,
S a felelősség
Istentől ered.
A pénz? Játék.
Ha nyögi a világ;
A demokrácia csak formaság.
Megértem azokat az Olvasókat, akik kifogásokat emelnek a téma széthúzása miatt, hiszen látszólag megtehetném, hogy egyetlen posztban összefoglalom a témát, és elbagatellizálom – ahogy a jelenlegi történettudomány zöme.
Nem tehetem, Kedves Barátaim!
Ki adja majd tovább?
Az anyanyelv szeretetét,
A magyar lélek szent hevét,
Hitét és bánatát
Ki adja majd tovább?
Az Elődeink elhozták nekünk
Vérengző korok szenvedésein,
Ezer halálon, pusztuláson át.
Ki adja majd tovább?
Ki adja majd tovább?
Ezerszázévnyi friss csodát,
Egy nép létének ritmusát
Ki adja majd tovább?
A lelkiség?
Tüskés bozót;
Taplón recseg a fülbedrót,
A múlt?
Vén nagykabát…
Ki adja majd tovább?
Éppen száz esztendeje kezdődött az első világháború. Pokoli idők voltak.
Megdöbbentő, hogy a háború elején milyen könnyedén fogadta az elképesztő tömegmészárlást a magyarországi közvélemény. A Monarchia – és benne Magyarország – lakossága nem sejtette, miféle tétje is van a számukra ennek a borzalmas háborúnak.
A közvélemény nem gondolta azt, hogy a Monarchia – és főleg Magyarország – ne volna fenntartható. Ma a történetírás szinte kizárólag az erre utaló jeleket keresi, és ezeket – mintegy utólag – felnagyítja.
Színházban
Itt a temérdek lelkesedés meg munka halála;
Szép játék sem ment szánalmas darabot.
—–
Kánon-költészet
Brancs-uralomban díjat habzsol a nyegle halandzsa;
Lírai költészet nincs itt, csak hivatal.
—–
Pénz és magyar futball
Régi időkben kis pénzért még nagy foci volt itt;
Mára a pénz lett nagy, a futball meg pirinyó.
—–
Rendezői színház
Több drámát rejt most a fiók, mint Rákosi-korban;
SZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ
A menetrendszerűen ismétlődő gazdasági válságok mindegyike azzal fenyeget, hogy a feszültség kipattan, valahol szikra kerül a puskaporos hordóba, és elszabadulnak a tökéletesen felelőtlen tömegek.
Mi a tömeg?
Ez a kérdés már nem először merül fel. Ideje valamiféle munkadefiníciót találni rá.
NYOLCADIK RÉSZ
Az ostromot megelőző évben a Habsburg uralkodó hadvezére, Schwendi Lázár sikeres hadjáratot folytatott János Zsigmond ellen, elfoglalta egyebek között Tokajt és Szatmárt. Az új török hadjárat hivatalos oka éppen ezért János Zsigmond megsegítése volt.
Voltaképpen itt és most ismerte el hivatalosan Erdély fejedelmét török vazallus uralkodónak első alkalommal a szultán, ami persze nem jelenti azt, hogy ettől az időponttól kellene számítanunk az Erdélyi Fejedelemség történetét.
Szólónt egyszer felkereste egy idegen városból származó fiatalember, akiből később híres filozófus lett.
- Azért jöttem, hogy barátságot kössek veled, Szólón!
A költő-államférfi végigmérte a vendéget.
- Odahaza már sok barátod van?
- Még egy sincs. Te lennél az első, ó, Szólón.
Szólón a fejét csóválta.
- Az embert a legjobban a hazájában ismerik. Előbb otthon szerezz barátokat!