TIZENKILENCEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
17 10
SZPÍKER:
Lenyűgöző képeket tudunk mutatni a budapesti forradalomról. Roppant hatalmas tömegeket láthatunk a város több pontján. Hányan lehetnek az utcákon?
RIPORTALANY:
Nehéz lenne megmondanunk. A budapesti Hősök terén hatalmas embertömeget láthattunk délután.
KÉTSZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ
„ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,”
Így folytatódik a vers.
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
Érdemes egyben is megnézni:
„Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,”
Nota bene – szép ritmusa van. Ennél több jót nehéz a versnek erről a szegmentumáról mondani.
Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...
Az ég alatt
Minden halad,
A Lét mozgásból áll,
Zsong,
Lüktet minden Pillanat,
A nyugalom: halál.
Rezgés,
Anyag,
Energia,
Ami élő: erő;
Testünk - a vén Idő.
Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...
A trágár semmi téblábol,
Rostokol
Valahol;
A perverz mozdulatlanság
Önmagában: pokol.
Sátán szemléli önmagát
A Semmi tükörén,
Minden gonoszság valahol
Csak öncélú poén.
NEGYVENNEGYEDIK RÉSZ
Eltűnt a tenger!
Szökőnapon,
Szökőnapon...
A világ: túlzsúfolt vadon.
Dogma Szellemet üt agyon,
A Hagyomány - szégyenpadon.
Borongós szürke alapon,
Szökőnapon,
Szökőnapon...
Az ég: hamuszürke flakon,
Bánat ül - fellegkalapon.
Szökőnapon,
Szökőnapon...
Tél mereng elmúlt fagyokon.
Nap kucorog égi bakon,
Benéz a földi ablakon.
Szürke árnyék a falakon,
Múlik a Tél -
Hallgatagon...
Szökőnapon,
Szökőnapon...
Múlt kérődzik tél-romokon.
Tisztelt Bíróság!
Én, Altorjay Bence, előre megfontolt szándékkal elkövetett időhamisítás bűncselekményéért elítélt budapesti lakos őszinte és töredelmes beismerő vallomásra szántam el magam, és ezennel a jelen lévő Iványi Endre büntetés-végrehajtási hadnagy, Apafi Luca börtön-dokumentátor, mint tanúk, valamint jogi képviselőm, dr. Utassy Zoltán előtt az alábbi, jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot teszem.
Télutó poétikája:
Modern közhelyek;
Minden sora álmatagon,
Lustán nyekereg.
Hosszas eső-áriára
Fényes napsütés,
Hüppögő pesszimizmusból
Józan ébredés.
Véget ért a bánat-özön,
Vagy csak szünetel,
Ha célja volt, egész biztos
Nem érhette el.
Télutó poétikája
Csontos és merev,
Egészségnél, gyógyulásnál
Fontosabb a seb.
Rezignált szomorúsággal
Zeng a télutó,
Tudja, nem feledtetheti
Azt, hogy élni jó.
TIZENNYOLCADIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
Sürgős parancs!
Minden egységnek!
Elrendelem azonnal hatállyal a Budapesti Rendőr Főkapitányság alárendeltségébe tartozó XY rendőr százados, illetve az alárendeltségébe tartozó összes kommandós letartóztatását és előállítását, illetve – ha ez nem megvalósítható – a likvidálásukat!
KÉTSZÁZNEGYVENHATODIK RÉSZ
Ilyen értelemben kellene tovább hömpölyögnie a versnek.
Helyette:
„Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.”
Drága Gyöngyöm,
Anikóm,
Szeress, amíg élek,
Ameddig Veled élhetek,
Szép marad
Az Élet.
Én Neked - Te nekem...
Ezt úgy hívják:
Szerelem...
A Szerelem
Isten adománya;
Aki nem hisz benne,
Soha meg nem kapja,
Bárhogy kívánja...
Feleségem,
Édesem,
Drága kicsi Társam!
Nem hinném, hogy szerencsésebb
Ember akad nálam.
A percek tűnnek,
Illannak az évek,
Homályosodnak az emlékek,
És fényképek
Galériája őrzi
Időszámításunk kezdeteit.
NEGYVENHARMADIK RÉSZ
Minden mozdulat kín volt, lélegzetvételnyi pihenés sem akadt.
Minden újabb háztömb újabb nehézség, újabb kockázat. Minden utcasarok a halál birodalma, ahol újabb rettentő veszélyek leselkedtek. Mindent ellepő fekete áradat, romok és halottak mindenütt. Ilyen képet nyújtott Asztlant fővárosa.
Isten nem dadog.
A Lét gomolyog,
Anyag nemléttel
Kéz a kézben
Köztünk andalog.
Önjelölt próféták sora;
Demagóg közhelyvacsora...
Dolláristen centig áldja;
A Haza - csak alku tárgya.
Isten nem dadog,
A Föld búsan forog,
Reklámokra festett Jövőnk
Máris nyomorog...
Ha mindent a pénzre hagyunk,
Magyarnak nem maradhatunk.
Pedig csak maradni - kevés;
A Nemzet:
Önrendelkezés.
Isten nem dadog,
Csak gépi jelen-viharok
Vasgyomra korog.
Denise elég nehezen szánta rá magát erre a lépésre. A barátnői, akiket megkérdezett, igyekeztek lebeszélni róla.
- Robotszerető? Kiberotikus házi szolga? Magadnál vagy, Denise? Az hatvan-hetvenéves mamókák szokása, hát nézd már meg magad a tükörben! Ragyogó hölgy vagy, mi az a negyvenhárom év? A világban hemzsegnek a korban hozzád illő pasik, nagyon hamar találsz valakit, csak öltözködj egy kissé ügyesebben! Letelt a gyászév, újra tavasz van, jöhetnek az élénkebb színek, az elegánsabb ruhák. Smink és hajfestés, mi ez a spártai tartózkodás?
Elhagytam az ötvennégyet,
S még mindig ízlik az Élet.
Van Családom,
Feleségem;
Miattuk érdemes élnem.
Szélmalommal sose vívok;
Királyi jókedvből írok.
Mint a legtöbb magyar ember,
Élek - túlerővel szemben.
TIZENHETEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
16 00
Belső közlemény
Három budapesti tudósítóval is megszakadt átmenetileg a kapcsolatunk. A ferihegyi repülőtér egyetlen gépet sem fogad, a városban fegyverropogást hallani.
Akinek van ismerőse a városban, próbálja felhívni!
XY
Főrendező!
KÉTSZÁZNEGYVENÖTÖDIK RÉSZ
Nézem tovább a verset. A következő etap:
„Ezernyi fajta népbe töppedt,
de hetyke elmebajsza áll,
láttam, egy szónok ordibál:
csak keze van, mit égbe lökhet,
mert bár a múlt merő öröklet,
miért, hogy sorsa íly fatál',
s csörgőként rázva csontos öklet,
azt hiszi, megdeterminál?”
Ez igazán „különös kevercs”. Nézzük meg részleteiben:
„Ezernyi fajta népbe töppedt,”
Vízöntő Jövőt keres,
Hullanak a percek,
Hiába is zúgolódik
A Pénz - vagy a Herceg.
Dollárgőzben fuldokol
A jelen-ködteste,
Dzsihádba botlott a Mammon
Hatalmat keresve.
Szirénének hívogat,
Csőlátásra kérve,
Rossz, kehes massza-jövendőt
Kínálna cserébe.
Vízöntő Jövőt keres,
Zúdul a víz árja,
Eljövendő csillagóra
Tett-hőseit várja.
Akarunk-e élni még?
Merünk tenni végre?
Bátorkodunk végre egyszer
Felnézni az égre?
NEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Lélekszakadva loholtam Holdsarló keresésére. Közben látnom kellett, hogy pokollá változott a város.
Februári napsütésben
Sóhajt minden ág,
Pocsolyák tükrében nézi
Magát a világ.
Tél végén figyel a Jövő
Láthatatlanul,
Tavalyi konzerv-reménység
Talán kivirul.
Az évszakok vitájában
Isten nem ítél,
Csak nekünk kell elhinnünk, hogy
Véget ér a Tél.
Februári napsütésben
Álomfény időz,
Azt mutatja, próbatétel
Volt a Tél, s az Ősz.
A legelső kocsi utast vett fel, a többi taxi eggyel előrébb hajtott a kocsisorban. Zoltán is előrébb gurult a Passat-tal. Közben az órára nézett.
21 óra 57.
Bőven van még ideje éjfélig. Járókelő – főleg utas – a kevésnél is kevesebb. A borongós téli időben pára ülte meg az ablakokat, és a hatalmas Keleti pályaudvar úgy szunnyadt odakint ködös magányában, mint valami roppant, lusta mesebeli óriás.
2004. január harmadika, szombat volt. Az év első szombatja. Az utcákon alig voltak járókelők, a legtöbbje talán még mindig nem heverte ki a szilvesztert.