Az utolsó cikk... ezen az oldalon :) Interjú Szilágyi Ferenc Hubarttal - a képzőművész költővel.
Beküldte Toma - 2013, február 27 - 22:18Kedves Feri, nagy szeretettel köszöntelek a Csarnok tagjai között.
Kedves Feri, nagy szeretettel köszöntelek a Csarnok tagjai között.
Lehet damasztból selyemszállal szőve,
arany fonállal hímzett dús csoda,
mit gonddal vasalnak, fehérre főznek,
Szőrpamacs ez, vagy egy macskakölök?
Hzsikét köszöntöm a
Parnasszus ormán
A költészetről szóló legemlékezetesebb viták egyikét egy Thomas Love Peacock nevű ember robbantotta ki, amikor 1820-ban meglehetősen
Teher alatt roskadozok,
mert rám dőlt a fájdalom.
Messziről kiált e bélyeg,
s itt ragadt már végleg.
Teher alatt roskadozok,
nem adhatom másnak.
Foltos lelkem ki se mosom,
viselni is magam fogom.
Nagyapám, egy szilágysági
Mysty Kata : Jópofa ez a vidra!!
Mysty Kata
Ezüstkori szerelem
Esti fények futnak éjbe,
halk lépések, kéz a kézben.
Ezüst fejek ki-kibuknak,
árnyékukhoz ér a sötét.
Sétájukat hold kíséri ,
és együtt léptükre vigyáz;
Emberpár tavasza nyílik ,
csillagesőben kivirít ...
Tapsvihar - Ég arénában;
- az ezüstkori szerelem.
Élettel telít boldog óra ,
emberemlékezet óta.
Felhőpamaccsá lettek a ködök;
A Tél elmúlik, de a Lét – örök.
——
Sziklaváram meg nem rendül
Szél zúg, vihar dúl a világ tengerén,
válság villámok cikáznak élesen,
segítségül téged hívlak, Istenem,
gondok közt, s bajokban megmentőm Te légy!.
Titáni küzdelem is semmibe vész,
nélküled zátonyra futna csónakom.
Kevés lenne erőm s önakaratom,
ha vezetsz, vitorlám feszíti a szél.
Bár köröttem a vihar nem csendesül,
Kandalló duruzsol álmos dallamot,
jó meleg szobában meghitt béke él;
Csitulna már a tűz, a vágy, mi mindig űz,
Mivel máshol nem tudom közölni ("munkaviszonyom" mai megszünte miatt) :
Mysty Kata
Nyitány
Búcsúzz el rideg, hideg közöny,
hófödte vészterhes jégmező,
didergőn fázós reggeleken
fáradtan morgó ajtónyitás!
Nyisd kapud pompás kikelet - dóm,
templomod rajzolja mesés lelked
iniciáléját festői tájban,
mint napsugár a szivárványban.
Mi ketten ültünk, te meg én,
füzünk alatt csendben,
s amíg álmodtunk te meg én,
a lég könnye cseppent.
Móricz Zsigm
Atyánk,
A Nap
Az ég ormára hágott;
A Pangaión hegyéről
Nézem
A világot.
—–