Blogok

Ujjaim fürgén táncoltak a billentyűzeten. Magával ragadott az ihlet, és egészen belefeledkeztem az önfeledt alkotásba. Bársonyos, búgó alt térített magamhoz:

H.Gábor Erzsébet

Barna varjú

Barna varjú álruhában.

Befestette bánatában,

farkatolla negyedét,

unta már a feketét.

Különb leszek! - így agyalva,

mártotta be friss agyagba

testét és a fartáját -

szégyellte a fajtáját!

Varjak között kényeskedett,

új színében ékeskedett -

hirdetve, hogy; más vagyok!

s vigyázta a látszatot.

Balga varja nem gondolta,

hogy az élet  megcsúfolja,

s fönn az Úr majd ad neki,

H.Gábor Erzsébet

Látod a fákat?

Látod a fákat? Csak állnak és várnak;

méltóság tartja vén törzsüket,

évszázad véste gyűrűiket,

ég fele nyújtózva élnek a mának.

Mélyben a titkuk, a dús gyökerekben,

messzire nyúl’ a büszke "vetés",

aprócska magból szűz eredés,

s bomlott az élet az új faerekben.

Mily sokat láttak és mily sokat éltek,

egyhelyben állva, tűrve vihart

- férges az emlék mégis kitart -,

kóborló álmaik mind hazatértek;

Csak sejtjük…

Talán kunnak született;

És nemzetünk felett

Vállával tartotta fel

A vérengző és sunyi

Végzetet.

——–

A gonosz túlerőt sose

Számolta, vagy mérte,

Minden délben megkondulnak a harangok

Érte.

—-

Amikor az elit harácsoló,

Vagy céda,

S világ rablójának a magyar

Könnyű préda;

Kell az ilyen

Példa.

—-

Nem volt démon,

Tündér,

Táltos,

Néhai Hunyadi János.

—-

Nem szülte isteni erő,

Ember volt, és sebezhető.

Keresni a jót, 
keresni a szépet.
Ebből áll tehát,
ennyi az élet.

Álmodni nagyot.
Menni mindhalálig.
Járni az utunk
egy csodásabb máig.

Nem törhetünk meg,
bár ocsmány a világ.

Jön hozzád királyod

Sápadt, fénytelen a novemberi reggel,
várakozva, némán homályba rejtezett.
Oly titokzatosan sejtelmes ez a csend,
hangtalan szavával lelked szólítja meg.

Mysty Kata
Elbocsát vész-lángom

Harcom az arcom.
Szemem a kardom.
Szívem a dalom.
Fegyverem a szám!
              *
Elbocsát vész- lángom,
meggyújtja még tavaszod
tüzét, - szenderegsz bennem,
de majd újra büszkén égsz!
              *
Harcom  lázas arcom!
Szemem kardomon él.
Szívem halld hattyúdalom...
Fegyverem, néma szám!
 

H.Gábor Erzsébet

Szíved hangján

Szíved hangján szól a dallam,

úgy dalolod, úgy, hogy halljam.

Szívem - mintha lenne anyja,

úgy ringatja, úgy ringatja.

Százharmadik rész

Nem várhatsz csodát tovább, ne csodáld

a kérészek torát!

Röpke lét ez, hamar semmivé lesz!

Talán örökre megigézett a gyönyörű nász?

Térben és időben táncolsz.

Kurta életű dimenziódban hangod

kiereszted, majd szilenciód

ellebeg feletted.

Pillanatokat harácsolsz. Magadhoz láncolsz

szeretni társat, hogy szemében,

szemed tüzét lássad.

Örülsz, hogy megteheted...

Lépéseidre fentről valaki vigyáz?

Mikor libabőrösen a hideg kiráz,

ha  panaszra fakadsz és szavad csak sirám,

Dermesztő éjszaka volt. Bár a bársonyos, fekete égen gyémántokként sziporkáztak a csillagok, az istennő eme tündöklő ajándékát most a legkevésbé sem tudtam élvezni. A csontig hatoló fagy lassan átfurakodott vastag köpenyem bélésén, és páncélom eresztékein át a bőrömbe mart. Szélcsend volt, és a lélekölő némaság - a hideggel párosulva - csak még tovább fokozta magányom nyomasztó érzését. Minden éjjel az északkeleti bástyát őriztem, immáron fél éve.

Bohó ifjú fejjel bánat ért egykoron,
világgá indultam túl a vén meggysoron,
fájdalmam kicsordult, s búval bőven telten
fásult lélekkel az útra sem figyeltem.

Csüggedten bámultam a messzeségbe fel,

Fúj a novemberi szél,

Szegény ember mendegél.

—-

A szél: szorgos ostoba,

Mint minden bürokrata.

—-

Inognak fáradt hitek,

Parádézik a hideg.

—-

Fúj a novemberi szél,

Brancs-efendi ingyen él.

—–

Adót adni nem akar

A kegyelmes földi kar.

—-

Fent a dolce vita szól,

Lent mord remény araszol.

—-

Fúj a novemberi szél,

Fagyos jövőről regél.

—

Globalizált, rossz dara,

Vásik a pénz agyara.

—

Kocsmafilozófia

H.Gábor Erzsébet

Kettőt egy csapásra

Apám! Szavad mindig jóra int, én tudom,

de, hogy válasszak mondd, a két lovag között,

szívembe bánat, féltés, fájás, költözött -

mert ha rosszul döntök, biztos, hogy elbukom.

Nehéz nagyon, hiszen mindkettő úgy szeret,

bennük oly nagy a tisztelet, s a hódolat,

bókolva fényeznek, s adtak már oly sokat,

egyik szemem sír, míg a másik meg nevet.

Kezemet egyikük úgy kérte meg épp ma,

Egy vers a hamarosan megjelenő Fordul az ég című kötetből.

Főhajtás Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából.

ÉGI CSIKÓS

XXVI. Rész

A vasvári békéből hasznot húzók csoportja számára Zrínyi személye megkerülhetetlen akadálynak látszott. A horvát bán eltökéltsége, tehetsége, intelligenciája, következetessége útjában állt a gyalázatos békének.

Nem hinném, hogy Zrínyinél vesztegetéssel próbálkoztak volna, ennyire nem lehettek rossz emberismerők. Úgy gondolom, tüstént a gyilkosságra gondoltak, már akkor, a vasvári béke napjaiban. A bűntény merészsége, átgondoltsága mindenképpen erre vall.

Dolgozószobám biztonságos melegéből néztem az odakint készülő vihart. Súlyos, fekete fellegek gyülekeztek a horizonton, és a távoli égzengés sem ígért semmi jót. Máskor talán bosszankodtam volna a közelgő eső miatt, de most - érdekes módon - egyáltalán nem zavart. Pontosan illett a hangulatomhoz. Óvatosan forró teámba kortyoltam, és hagytam, hogy a kellemes, fahéjas íz szétáradjon a nyelvemen. Elmerültem a gondolataimban.

H.Gábor Erzsébet

Valami langyos lenge szél

Valami tényleg átsuhant,

Valami langyos, lenge szél,

hallgat a szívem, nem beszél,

valami súlyos rázuhant.

Az a kis fénylő, égi jel

lehelte tán az illatot,

s álmomba azt a csillagot -

kezem már sosem éri el.

Valami könnyű dallam is

fülembe fészkelt csendesen,

minthogyha újra kedvesem

hívna s az út, mely arra visz,

amerre laktál, s múltam él,

Mysty Kata

Van egy megálló