rildi blogja

Szívdobbanásnyira

Templomok jéghideg kövén
árnyékból közeledsz felém;
zsoltárból hálót fonsz körém,
s szállok e mennyei zenén.

Óvón ölelj most fényedbe;
tudom, engem szólít e hang -
benned vagyok, és bennem Te
csak szívdobbanásnyira vagy!

Sárguló szilvafák

Mint könnycsepp, gyűlik a harmat
szilvafák sárguló levelén -
pókhálót hord a fuvallat
október reszkető reggelén.

Mennyit jártunk e fák alatt,
míg águk virágba öltözött,
kezem a kezedben maradt,
de közben a tavasz megszökött.
 
Eljöttem újra, kedvesem,
válladra hajtanám homlokom,
te átölelnél csendesen,
s csak mosolyognál, mint egykoron.
 
Nézd, állam ismét felszegem,

Búcsú

Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.

Ázottan kémleli rongyait,
alant a sok viseltes darab,
díszeit már görgeti a szél,
bőrén barázdát szántott a nap.

Álmát mégis féltve őrzi még,
nyár emléke olykor rátalál,
jajongva bár, felkacag kicsit,
de érzi: vár rá a fagyhalál.

Mikor a krizantémok álmodnak

Könnyeim zizzenő avarba hullanak,
vállamra görnyednek gyermekkori nyarak -
keresem a hangot, az ízt, az emléket,
bármit, mi egy percre visszahozna téged.
Bár régen bennem élsz - lelkemben őrizlek -
lépteim ma mégis sírhantodhoz visznek.