lnpeters blogja

Ozalj és Kursanec között

Élt

Negyvenöt

Évet.

A két pogány között

Parányi élet.

—–

A kurta akkor is kapart,

Jelent, jövőt felhő takart,

Mindig kézügyben volt a kard,

És ő le merte írni,

Hogy

Ne bántsd a magyart!

——

Magyar romlásnak százada,

Ország sincs már, csak látszata,

Felállni többé nincs erő,

Belföldön többé nincs jövő,

És pusztul a magyar;

Török rabszíjon menetel

Az élet: ritmus és remény,

Verssor, ütem, zene,

A ritmus él; a néma rend

A halál egy neme.

——-

Az élet: ritmus és remény,

Dallam, melódia,

Ott élet sincs, ahol sosem

Lehet harmónia.

—–

Az élet: ritmus és remény,

Végtelen akarat,

Minden halál csak epizód:

Az Élet megmarad.

Lehet, csak a megfelelő

Oldalra kell állni.

—

Közönséges árulásnak

Néha nagy az ára:

Pénz, vagyon, becsület, hírnév,

Magas Murány vára.

—-

A jó Széchy Máriának

A vén Idő nem érzi a korát,

Mert szerelemben éli önmagát.

—–

Minden igaz, szerelmes ölelés

Az Időnek egy újjászületés.

—-

Ha Szerelem a szerelmére lel,

Az Idő mindig új életre kel.

—–

Ahányszor embert alkotott a Tett;

Az Idő mindig újra született.

—–

Az Idő zajlik bennem és velem;

Ami elszárad: csak történelem.

——

Öltönyt nem hord, nem vánszorog Piacra;

Az életet nem adja soha saccra,

Sok éve egymás álmaiban lakva,

A gondban, bajban egymást támogatva,

Évek boldog súlyától eltörődve,

Hol örvendezve, hol meg zsörtölődve,

Kis Asszonykám vár, s ha megérkezem,

Szemében látom, hogy még: létezem…

—–

A tengerár rám ront, vagy elkerül,

Az élet harsog, bőg, vagy hegedül,

Anikó létezik csak

Egyedül.

—-

Ahogy megszólít,

Ahogy rám tekint;

A sírból is visszajönnék

Megint…

Ahogy fogad,

Távoli fokon

Sincs egyetlen rokon,

Ősidőktől ős-egyedül

Él: szeret és fél,

Mástól segítséget

Hiába remél.

—–
Ki tudja, hány ezer éve

Idegennel körülvéve

Sokszor félve,

Mégis mindig

Újra

Élve.

—-
Egyéb nyelvek

Jöttek-mentek,

Felülről rátelepedtek,

Alulról ráakaszkodtak,

Bódítottak,

Hódítottak,

Uralkodtak,

Adtak-vettek,

Divatokat teremtettek,

A szabadságot nem a gólya hozza;

Mindig ellopja, aki csak fokozza.

—–

Még nem szabadság, ami csak lehet; 

Mert a szabadság mindenkit szeret.

——-

Ahol szabadnak a pénzt nevezik;

Ott a szabadságot nem ismerik.

—–

Ahol a szabadságot bármi méri;

Ott önmagának a felét sem éri.

—–

Nem birtokolhatja, bár elhiszi,

Aki csak eladja vagy megveszi.

—–

Smith, Nostradamus vagy Fukuyama

Fel nem foghatom;

Minő hatalom

Az irodalom;

A jó irodalom.

——-
Mint Tündérország küzd a halál ellen

El nem enyésző érzelem,

Mint víg élet-hajó,
És a szellem, a fürge széltoló,

Fegyverük:

Az örök emberi

Szó.

———
Fel nem foghatom,

Hogy sok fáradt-kusza lom,

Mért gondolja azt,

Hogy irodalom.

—–

Az író alkuszik,

A mű soha;

Megvesztegethetetlen katona,

Felesküdött az

A lustaság ikertestvére:

Végzet,

És szükségszerű társa

Az Enyészet;

A kerge ész

Csodát sosem tehet;

De: másképp is lehet!

—-

Én nem hiszem, hogy gazdaság

A lényeg,

Hogy előbb a pénz, aztán

A lények,

S piac életen

Erőt vehet;

Mert:

Másképp is lehet!

——

Egyszer még áttörjük azt

A falat,

És Atlantisz sem marad

Víz alatt,

S az ember fő dolga lesz:

Shakespeare nevét a köz még ismeri,

Bár ma már minden rendező zseni;

És nem gondolkodnak többé darabban,

Csak kompilációban, olvasatban;

Így lesz a drámából téli majális,

A párbeszédből banális anális;

Mivel a szerző már úgyis meleg,

Lehet a darabjából egyveleg.

Shakespeare valahol mindezen kacag,

Mert él a Költő, és holt a kacat,

Még visszatér a hős, a tréfa, pátosz,

S a varga is a régi kaptafához,

Az idő borongó,

Az erszényem kongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

——

A kedvünk csapongó,

A szívünk szorongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

—-

A múltunk rajongó,

Jelenünk zajongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

——

Vágyunk csengő-bongó,

A valónk jajongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

—-

Álmunkban bolyongó

Szebb jövőnk, a zsongó,

Az Idő ködében a Jelen

Apró buborék,

Mindig megőrzi titkait

A Kezdet és a Vég.

——–

A mindenséget tölti be

A roppant ködmező,

Csak apró pontban látható

A reszkető Jövő.

—-

A vége-hossza ködspirál

Betölti az eget,

S a világvége-jóslaton

Csak gúnyosan nevet.

———

Mert minden perc a Kezdetek,

S az  Enyészet hona,

Volt valaha, hajdanában…

Hagymás vér reggel a tálban,

Be ne zabálj, te gyerek…

Hej, a régi jó telek…

(Látunk még ilyet valaha?

Nagy kérdés;

Nő a disznóállomány,

Fogy a sertés…)

——–

Volt valaha hajdanában…

Délben pecsenye a tálban,

Jóllakott felnőtt, s gyerek,

Hej, a régi jó telek…

(Látunk még ilyet valaha?

Nagy kérdés;

Nő a disznóállomány,

Fogy a sertés…)

——

Volt valaha hajdanában…

Még vagy nekem;

Még létünk végleges,

Még rám nevetsz,

Még élni érdemes;

Még mosolyodban alszom el,

Még

Élni

S félni kell.

——–

Még vagy nekem,

Még él a vén Idő,

Még itt vagy, még van jelen,

Lesz jövő,

Míg a Kezedre ébredek,

Addig

Még felkelek.

——–

Még vagy nekem.

Még én Neked vagyok,

Még vannak

Csókok

Vannak

Sóhajok;

Szivárog ezer mendemonda,

Hogy megint véged van, magyar,

Jövőd gigáját elmetélték,

S a feledés majd betakar.

Alantas férgek fogtak össze,

S a nemzethalál vár reád,

Elhiszem, hogy kirabolhatnak,

De hogy’ lophatnák el a Dunát?

——-

Hogy kiknek kéne ezen ország,

Hogy milyen összeesküvés,

Ékeket vernek gyökeredbe,

S a torkodon meg ott a kés.

Én elhiszem, hogy kiürítjük

Mit kíván hétköznap a nemzet?

Hát színjátékot és zenét,

És ballag már a teátrumba

Úri és póri Kecskemét.

—–

Jutalomjátékot kapott ma

Egy vékonydongájú színész,

Vajon mint fog bukfencet vetni?

Túl gyáva lesz, vagy túl merész?

——-

Döbbenten néz a sok filiszter,

Nincs semmi maszk, és semmi kóc,

Nincs semmi földön járó tréfa,

Ez filozófus, vagy bohóc?

——-

Bezzeg a karzat, a diákság

Teli torokból ünnepel,