lnpeters blogja

Mit ér a vers magyar szívből,

Magyar szóval,

Magyarul?

Mit ér, hogyha igazat szól,

Szép szavakkal,

Cudarul?

——

Szép magyar vers magyar szóval

Magyar szívnek

Menedék,

Míg van szép magyar vers, magyar

Lélekből is

Lesz elég.

—-

Számos szirén szirénhangon

Hazugságot kelepel,

A költészet az egyetlen,

Aki sose

Hiszi el.

——

Az ál-líra halandzsával

Kelepcébe

Mint falevél a tó vizén,

Élet reszket a Lét színén.

—–

Az Anyag parttalan dörög,

A vén Idő lent hömpölyög.

——

A Kérdés Isten hőskora,

Csak Válasz nem terem soha.

—–

Mint hóesésben falevél,

Hánykódik minden, ami él.

—-

És mégis, mégis, falevél…

Nem lenne Lét, ha nincs, mi él…

Hogyha a Lét

Véletlenek

Gúnyos fintora,

Cél nélkül,

Mint félredobott

Pipacsutora,

Süket a szférák zenéje,

Nincsen dallama,

Akkor, úgy tűnik,

A Nemlét

Tán

A Rend maga.

—–

Ha a Nemlét zavarta meg

Az Isten

Eszét;

És a Lét csak

Véletlenül

Vette kezdetét,

A világnak

Oka-célja

A Semmi lehet,

Az ember reménytelenül

Létbe vettetett…

—–

Egy van, aki nyelveket beszél;

És kilencvenkilenc olvasni sem tud,

Könyvre fillér se jut,

S a jövő

Kondenzcsíkot húzva

Fut.

—–

Egy van, aki külföldön nyaral,

És kilencvenkilenc a sírban él,

Keveset se remél,

Csak rosszat látott,

Retteg, s félve

Él.

—

Gengszterváltók által nemzett

Reményt vesztett

Kósza nemzet,

Nihil fia,

Semmi lánya,

Sólyomból lett szürke kánya,

Ha az Élet pókfonál…

Mindent körbeér,

Mindent fog és összetart,

Bárhogy fúj a szél.

—–

Ha az Élet napsugár,

Mindenütt ragyog,

Világlélek melegében

Mindig élni fog.

—-

Ha az Élet szalmaszál,

Mindenhol tapad,

Apró, vékony szívóssággal

Mindig megmarad.

——-

Ha az Élet rózsatő,

Mindig ép marad,

S a néma Semmibe tör

Az illat-áradat.

—-

Ha az Élet végtelen,

Talán egy Föld?

Vagy szikla-magány

A fénnyé vált múlt sivár óceánján?

Ki mondja meg?

———

Van-e ott élet,

Van-e némaság,

Szemekben sugárzóan tiszta fény,

S van-e

Remény?

—-

Van-e barátság?

Van-e türelem?

Örömmel izzó biztató mosoly,

S a Lét

Komoly?

—–

Van-e szenvedély?

Van-e szerelem?

Van-e ájult éj a gyönyör-hegyen,

Van-e áldás

Az

Életen?

Csillag jár a fák fölött,

Vágy izzik mosoly mögött,

Szürkületben lombos árny,

Puha paplan, lepkeszárny.

—–

Hold pislog az ég ölén,

Vággyal száll az est fölém,

Zsong az esti illatár,

Szerelem dallama száll.

—–

Mosolygó dunna az ég,

Ezer életszikra ég,

Irigy fényű csillagok

Néznek egy kis ablakot.

Szék-árendás Petrovitsék

Sándor fiacskája,

Beosont a félegyházi

Nagytemplom tornyába.

——

A pápisták templomába

Nagyon régen vágyott,

Oda lopózva aztán sok

Furcsa dolgot látott.

—–

Szabó Ferenc kántor uram

Tudott kornyikálni,

De még jobban a kóruson

Titokban piálni.

—–

Még a sót is nyalogatta,

Ha szerét tehette,

Nemessy harangozó úr

Nejét elszerette.

——-

A Szemedben látom, hogy létezem,

Szerelmünk percről percre egyre nő,

S tátott szájjal néz ránk a vén Idő;

Ahogy téblábolunk az éveken.

—–

Belőlünk élnek lusta csillagok,

Világködök csak általunk forognak,

Mítoszpalánták tőlünk imbolyognak,

Mint végtelenbe nyíló ablakok.

—–

Vagyunk: Külön? Két ide tévedt vendég…

Együtt? Egy életútnyi végtelenség.

Te
Gyorsan illanó,

Elvillanó,

Néha

Megcsillanó

Véges határtalan;

Te

Tűnő

Idő.

——
Élet-evő

Merő

Erő;

Te füstös, rossz fatál,

Végtelen cérnaszál,

Ha a világ megáll,

Te mész.

Te ős-sötét vidék,

Süppedt vész-menedék,

Mért nem lehet belőled

Soha

Elég….

——

Az Idő

A világ

Kajsza bajsza,

Örök hajsza.

Tanulni unalmas dolog,

Én csavarogni akarok,

Van lődörgés, kocsma, buli,

Pusztulj el, bilincses suli!

A világ csábítással van tele,

Szórakozás az élet veleje,

Az ifjúság szekere égbe fut,

Zárjuk be a kaput!

—–

Az élet oly keveset ér,

Adjuk zálogba semmiért!

Híg jövővel vér felesel;

Pusztulni, vagy röhögni kell!

Ha engem ifjan elnyel a salak,

Gyermekeim, a gazdátlan falak,

Mert szekerük a semmi légbe fut,

Kényes dolog a becsület,

És nem pótolható;

Sose hagyd el,

A piacon csak bóvli kapható.

—–

Kényes dolog a szeretet,

Hisz pazarolni kell,

Ha spórolni próbálsz vele;

Semmibe oszlik el.

—–

Kényes dolog a szerelem,

Nem tudni, hogy’ terem,

S ha kísérleteznek vele;

Eltűnik hirtelen.

——

Kényes dolog az akarat,

Ha nem lehet szabad,

Végzetként hal meg a jelen,

Az égbe lőtte silány munkabér,
Bár hórihorgas, égig mégse ér.
Profán oltár,
Kopár.
Füstös, kifosztott, véres égre néz,
És nemhitével ördögöt idéz.

Magányosan tátong a véres ég,
E mennyben Isten nincs, csak nyereség;
Kapdos profit
Lufit.
Holt lábakon támaszkodik a hegyre,
Hogy mindent elveszítve nyerjen egyre.

Nemtudás fája
Sivár
Favár;
Haszonemberek javára áll;
Leválthatja-e istent is
Vajon
A csupasz majom?

Ha jó szerencsénk néma még,

Hozzánk el nem talál.
Ezer bánatból sem lehet,

Csak egyetlen halál.

——-

Ha jó szerencsénk néma még

S ordítva zúg a baj;

Megszoktuk régen: éppen így

Őrjöngött már tavaly.

—-

Ha jó szerencsénk néma még,

S bosszantva szól a gond;

Hallgatni nem kell, arra van

Éppen elég bolond.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S fásult közöny dadog;

Ha hátat fordítunk, mi lesz?

Húsz éve bömböltek itt

A rendszerváltó

Tamtamok;

Népünk mostanra talán

Az Édenkertben

Andalog?

——

Gazdagság imitt-amott

Akad;

Néhány vagyon felettébb

Dagad.

Egy-két luxus BMW

Suhan;

És mindenütt

Rengeteg

Hajléktalan.

——-

Akad multi, reklámvigyor,

Marketing,

Színes nyakkendőhöz nyálas

Selyeming,

Jogi szemhez mind kevesebb

Jóhiszem;

Ilyenkor lágy szőnyeg lesz az idő,

Plasztikus pillanatok fövenye,

Pihentető, szelíd holtág a létben,

Meghitt alvás és boldog álom -ébren;

Véd s támogat, mint büszke várfalak;

De elcsobog, mint vad hegyi patak.

——

Sok kavics-pillanatnyi délután,

Minden kavics emlék marad csupán,

——
S mégis ilyenkor élünk igazán…

Mélységes az Idők kútja,

Benne van a magyar útja,

Jelene, jövője, múltja,

Hogy van-e, csak Isten tudja.

Talán nincs,

Senki sem épít,

Egyedül vagyunk;

Mégis meg kell találnunk,

Ha élni akarunk.

——

Hogy a sorsát tovább szője,

Lesz-e magyarnak jövője,

Vagy tán idegenné sorvad,

És mások nyelvébe olvad?

Talán nincs,

Senki sem épít,

Egyedül vagyunk;

Mégis meg kell találnunk,

Ha élni akarunk.

A világ jobb lehetne,

Ha lennénk csodák,

Ha körmét visszahúzná

A nyegle kapzsiság.

—–

Nem lesz magántulajdon

Soha a nyár, s a tél,

Mivel az összes ember

Közös világban él.

—

A világ jobb lehetne,

Ha lenne értelem,

És pénz helyébe lépne

Őszinte érzelem.

——

Nem lesz privatizálva

A hajnal és az est,

Pénzért cserébe sem fog

Megifjodni a test.

—-

A világ jobb lehetne,

Nem megszokott, de mégsem idegen

A Szerelem

Minden estén

És reggelen

Eme szent helyen.

Magamhoz húzom, alszom Hozzá bújva;

És boldoggá tesz minden reggel

Újra.

—-

Ott kint némán felkiált

A dermesztő hideg;

Hogyan lehet,

Hogy emberek

Melegszenek…

—–
Sosem szokom meg, hogy a Szerelem

Velem lakik,

Itt él velem

Eme szent helyen.

Eljött hozzám, itt van, maga az Élet,