lnpeters blogja

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Az élet tovaszáll,

Hamarosan nyolcvan lesz

A nyugdíjkorhatár.

—–

Csillag kering,

Óra kondul,

A Lét meg nem áll>

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Az Élet

Tovaszáll.

——-

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

A nyár mendegél,

Devizahitelt kérelmez

A templomegér.

—–

Szegényre is,

Gazdagra is

A sír csendje vár;

Hiszek a Hit hatalmában,

A Kedvesem mosolyában,

Hiszek hitben

Szeretetben,

És hogy bennünk él

Az Isten.

——-

(És nem hiszek a nemhitben,

Lompos, tudákos szkepszisben,

Szemüveges tagadásban,

Ordas dogmák hatalmában.)

——-

Hiszek a Szó erejében,

Lét céljában, értelmében,

Családban

És boldogságban,

Egy majdani jobb világban.

——–

(És nem hiszek tagadásban,

Halálfilozófiában,

Az elspórolt és elsikkasztott érzelem

Tán zokog valahol;

Semmi-poézis

Semmi-nyelven

Mélyértelmű

Semmiről dalol.

——-

Van szilikon alma,

Széna helyett szalma,

Univerzális bájvigyor:

Globalizált Semmi

Birodalma.

—–

Tévé-nevelte, szerencsétlen, pusztulni szánt

Bamba ifjúság;

Elrendelt sorsod:

Lapos medrű,

Mesterséges

Érzelmileg kiherélt

Világ.

—–

Ugorj össze

Ha szürke köd lepi be az eget,

Isten minket attól még nem temet.

—

Ha reménytelenség esője száll,

Még nem kap szabad kezet a halál.

—

Ha megalkuvást hoz rossz felhő-madár,

Nem sétál arrébb tőle a határ.

——

Ha szürke köd lepi be az eget,

Isten bennünket attól még szeret.

—-

Ha eső után kamatok kaszálnak,

Maradni kell még holnap is hazának.

——

Ha piacon kapunk olcsó jövőt,

Gyorsan tegyük rendbe a temetőt.

Elbújt a Hold.

Tán valahol bablevest kanalaz.

Itt van törvény,

És mindenki számára

Ugyanaz.

——–

Ha el nem alszik reggelig,

Majd húsért sorba áll,

Előbb-utóbb a Végtelen is

Valahogy

Leáll.

—–

Az Éjnek csillag-gyöngysora

Az égen látható,

Vagy megmarad, vagy elvisz

Valami

Új adó.

——–

Szegény jövő: hajléktalan,

Magába sírdogált,

És reméli, hogy valaha

Majd

(A KÖLTÉSZET NAPJÁN 2011-BEN)

Világnak világa,

Virágnak virága…

——-

Szabács vára óta

Él a magyar strófa,

S gyakrabban volt otthona

Kunyhó,

Mint a palota.

——–

Világnak világa,

Virágnak virága…

——-

Békében,

Örömben,

Bánatban

Vagy hadban,

Költészetünk ott volt

Minden pillanatban,

Hűség, szépség okán

Küzdött a vár fokán,

Nehéz csatatéren,

Tán valahol a végtelen

Rejtelmes tengeren,

Túl szakadékon, tűzfolyón,

Vénséges vén hegyen…

——

Cibola hét városa,

Aranyból a kupola,

Hol lehet vajon?

—–

Hét város, messze túl időn,

Téren és lét-körön,

S a hit, hogy ami elveszett,

Majd egyszer visszajön.

——–

Cibola hét városa,

Létezett-e valaha,

Nem tudja senki sem.

——

Hét város. Vagy több? Nem tudom…

Múltak szimbóluma,

Talán káprázat a világ,

Nem létezett soha,

Nem más, mint rongyos kartoték

Pár homályos sora…

——

Nem olvasható rajta már

A “született” rovat;

És az sem, hogy eredeti,

Vagy csupán másolat.

——-

Eltöprenghetünk rajta már,

Hol áll a “ráció”,

S másutt “kreáció” van-e,

Vagy “evolúció”.

——

Hogy több-e mindez valahol,

Mint néhány számadat,

És hogyha aktánk eltűnik,

Belőlünk mi marad…

—–

Égi rónán csillag jár,

Minden ember jobbra vár,

Égi rónán

Földi síkon

Álom a határ.

——–

Égi úton vén kvazár,

Földi kertben rózsaszál,

Égi rónán

Földi síkon

Közeleg a nyár.

——-

Égi ködben kék fagyok,

Földi síkon Lét ragyog,

Égi rónán

Földi síkon

Jövő csavarog.

———

Égi rónán üstökös,

Földi hajnalunk ködös,

Égi rónán

Földi síkon

Minden út

Az igazmondáshoz kevés

A rossz szofista szómenés;

Nem ócska, trágár lasszóval,

Entellektüell  asszóval,

Hanem csakis igaz szóval,

Igazul és tiszta szóval,

Igazul és

Igaz szóval.

———

Száraz tónak száraz partján

Trágárul nyög a toportyán,

Művelt birka égre béget,

S a tiszta szó menedéket

Nem talál.

———

Ha kiszáradt, vizet kéne

Hordani;

Gonosz tűz van?

El kellene oltani;

Én azokkal érzek,

Akik jövőt vetnek,

Akik számláktól és áraktól rettegnek,

Akik korán kelnek,

Csendesen szeretnek.

—–

Munkába sietnek

Zsúfolt buszon, gyalog;

Akik jók,

Szegények,

Igazak,

Magyarok.

——–

Én azokkal érzek,

Akik jóra lesnek,

Esténként fáradtan az ágyukba esnek,

Sokat dolgoznak,

És keveset keresnek.

——–

Akiknek a baj sok,

S a szerencse balog;

Parázslik vagy lánggal ég?

Van-e szép szó, lesz-e még?

Az emberi szó zenéje

Élni fog,

Vagy tótágast áll majd az Ég?

——-

Parázslik vagy lánggal ég?

Van-e ritmus, lesz-e még?

Zenél majd,

Vagy lesz helyette

Posztmodern szalámivég?

———

Parázslik vagy lánggal ég?

Rend és strófa lesz-e még?

Lesz-e öröm a sorokban,

Vagy semmiért

Mind elég?

——–

Parázslik vagy lánggal ég?

Az Idő rohan a Lét peremén,

A vén, közömbös, léha;

Simogató emlékek mezején

Jó megpihenni néha.

——–

Jó megpihenni néha,

Jó álmokat keresni;

És minden reggel újra

Szerelembe esni.

—–

Szerelembe esni,

Folyton csókra lesni,

Közös csókban égni,

Csóktól csókig élni.

———

Kedves,

Fogom a Kezed;

Köszönöm a végigcsókolt évtizedeket.

——–

Simogató emlékek mezején,

Gyöngyös Imrének

Drága Atyai Barátom

Ott a Messzeségben;

Száll a versünk éteren át

Napsugárban, jégben.

———

A vers sosem alhatik…

Száll az égen

Tengeren át

Wellingtontól Sarkadig.

——–

Augusztusi februárból

Száll a versed hozzám,

Minden szavad, biztatásod

Száz örömöt hoz rám.

——-

A vers sosem nyughatik…

Száll az égen

Tengeren át

Fenn szikrázó éji sarló,

Égi nagyúr, fényt pazarló,

Dagályt termő ős tudat;

Vándoroknak ő mutatja

Az utat.

—–

Földi élet titkos őre,

Fenn vigyorog nyakra-főre,

Csillagfénnyel hegedül,

A sötétnek mindig

Ellene szegül.

—–

Sötétségben fuldoklónak

Fénnyel járó égi csónak,

Körülötte csillagtenger, uszoda,

Vajon mikor,

S miért került

Fel oda?

——

A Szabadság a Lélekben fogan,

Nem zászlódísz, nem kölcsön kamata,

Nem talált pénz fűszeres zamata,

Nem szolgája sem kénynek, sem piacnak,

Nem felbujtója gyilkos, sötét dacnak,

Nyakunkba nem bombák hegyén szakad;

Ha hírbe hozzák, máris elszalad.

—–

Várjuk már rég,

De nem járt erre még.

—-

Rég hirdetik nevét,

De közelről

Senki se látta még.

——

Még árnyéka is tiszta,

S azzal élnek lépten-nyomon

Hullámmoraj,

Zuhatag,

Vén bugyor;

Öröklétet

Hordoz

Minden

Fodor.

-

Körben

Feszül

A Van

Homályos

Partja;

A Lét

A Semmit

Átkarolva

Tartja.

-

A Holt Tudat

Anyag

Felhőit

Issza;

S a Nemlét

Gomblyukán

Jön újra

Vissza.

—–

A Vén Idő

Büszke

A földi

Létre;

Úgy gondolja,

Nem küzdeni jöttünk,

Halálmagot vetni;

Hanem idejöttünk

Ölelni,

Szeretni.

——-

Nem lökdösni jöttünk,

Ütni, tolakodni,

Hanem a Szerelmünkben

Megállapodni.

——-

Nem gyűlölni jöttünk,

Sanda gáncsot vetni,

Hanem önfeledten

Csókolni

Szeretni.

——–

Nem zsarolni jöttünk,

Pénzért sarat rágni,

Hanem önmagunk előtt

Tisztán

Megállni.

—–

Egy merész csillag néz az éjen át,

Beragyogja az ősz könnyfátyolát.

——-

Hitvány, rossz, viharvert, álnok

Hitehagyott magyar álmok…

Mohács síkja,

Sír és moha,

Úgyse sikerülhet

Soha..

Legyőznek tatárok, vadak,

Globalizált labanchadak…

——

Tejút dobbantja meg az ég szívét,

Nem lehet, csak az igaz, ami Szép.

—-

Mások perverz, rothadt vágya,

Fáradsággal agyalt fáma,

Együnk nyersen ványadt halat,