lnpeters blogja

Kár rajta keseregni már;

Az idő, mint részeg tengerár,

A bűnök régi szigetét megette,

És teremtett új vétkeket helyette.

——–

Mint hosszú szoknyás, lompos vén kokott,

Rejti a történelem az okot,

Sok múlékony rossz tartós bajt hozott,

Külföld lett, ami összetartozott.

———

Voltunk a színe – lettünk a fonákja,

Kopott gyűlölködések rongyos zsákja,

Kölcsönös gonoszság,

Mint okság

Divide et imperája,

Mi a magyar most?

Halvány lehetőség,

Álcázott derű két könnycsepp között,

Rettegett jövő,

Zaklatott jelen,

Istent elhagyó istenfélelem.

——–

Nem hasznosuló hitelek világa,

Elspórolt bársony, jelzálog, daróc,

Szomorú bohóc.

———

Mi a magyar most?

Foszló hagyomány,

Elhülyülő, közömbös ifjúság,

Ócska fatányér,

Koszos poharak,

Trágárság mélyén haldokló szavak.

——–

Bezárt üzemek haldokló hona,

Kedvesemmel,

Kéz a kézben,

Mindörökre összetartozván,

A Szentélybe léptem…

——-

A külvilág: magányos hegyorom,

Itt fölénk tornyosult:

A Nyugalom.

——

Mint vak világot a téridő máza,

Úgy fogadott

Az élő Isten háza.

——-

Kezem a szeretet felé kitárván,

Alázatot lehelt belé

A márvány.

—–

Jöttünk nyakig öltözve szenvedélybe,

S a félhomály elvezetett

A fénybe.

——-

Miniszter lett, amikor más futott,

Haza Bölcse volt;

Börtönbe jutott.

——-

Bölcsesség,

Szerénység,

Hit és

Alázat;

S elnyelte a sivár huszadik század.

———

Pár mondatát fenn  szajkózzák ma fennen,

Hogy a többit meghallani se kelljen.

—–

De ha szeretnénk még jövőt, hazát,

Jól meg kell jegyeznünk minden szavát.

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Az élet tovaszáll,

Hamarosan nyolcvan lesz

A nyugdíjkorhatár.

—–

Csillag kering,

Óra kondul,

A Lét meg nem áll>

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Az Élet

Tovaszáll.

——-

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

A nyár mendegél,

Devizahitelt kérelmez

A templomegér.

—–

Szegényre is,

Gazdagra is

A sír csendje vár;

Hiszek a Hit hatalmában,

A Kedvesem mosolyában,

Hiszek hitben

Szeretetben,

És hogy bennünk él

Az Isten.

——-

(És nem hiszek a nemhitben,

Lompos, tudákos szkepszisben,

Szemüveges tagadásban,

Ordas dogmák hatalmában.)

——-

Hiszek a Szó erejében,

Lét céljában, értelmében,

Családban

És boldogságban,

Egy majdani jobb világban.

——–

(És nem hiszek tagadásban,

Halálfilozófiában,

Az elspórolt és elsikkasztott érzelem

Tán zokog valahol;

Semmi-poézis

Semmi-nyelven

Mélyértelmű

Semmiről dalol.

——-

Van szilikon alma,

Széna helyett szalma,

Univerzális bájvigyor:

Globalizált Semmi

Birodalma.

—–

Tévé-nevelte, szerencsétlen, pusztulni szánt

Bamba ifjúság;

Elrendelt sorsod:

Lapos medrű,

Mesterséges

Érzelmileg kiherélt

Világ.

—–

Ugorj össze

Ha szürke köd lepi be az eget,

Isten minket attól még nem temet.

—

Ha reménytelenség esője száll,

Még nem kap szabad kezet a halál.

—

Ha megalkuvást hoz rossz felhő-madár,

Nem sétál arrébb tőle a határ.

——

Ha szürke köd lepi be az eget,

Isten bennünket attól még szeret.

—-

Ha eső után kamatok kaszálnak,

Maradni kell még holnap is hazának.

——

Ha piacon kapunk olcsó jövőt,

Gyorsan tegyük rendbe a temetőt.

Elbújt a Hold.

Tán valahol bablevest kanalaz.

Itt van törvény,

És mindenki számára

Ugyanaz.

——–

Ha el nem alszik reggelig,

Majd húsért sorba áll,

Előbb-utóbb a Végtelen is

Valahogy

Leáll.

—–

Az Éjnek csillag-gyöngysora

Az égen látható,

Vagy megmarad, vagy elvisz

Valami

Új adó.

——–

Szegény jövő: hajléktalan,

Magába sírdogált,

És reméli, hogy valaha

Majd

(A KÖLTÉSZET NAPJÁN 2011-BEN)

Világnak világa,

Virágnak virága…

——-

Szabács vára óta

Él a magyar strófa,

S gyakrabban volt otthona

Kunyhó,

Mint a palota.

——–

Világnak világa,

Virágnak virága…

——-

Békében,

Örömben,

Bánatban

Vagy hadban,

Költészetünk ott volt

Minden pillanatban,

Hűség, szépség okán

Küzdött a vár fokán,

Nehéz csatatéren,

Tán valahol a végtelen

Rejtelmes tengeren,

Túl szakadékon, tűzfolyón,

Vénséges vén hegyen…

——

Cibola hét városa,

Aranyból a kupola,

Hol lehet vajon?

—–

Hét város, messze túl időn,

Téren és lét-körön,

S a hit, hogy ami elveszett,

Majd egyszer visszajön.

——–

Cibola hét városa,

Létezett-e valaha,

Nem tudja senki sem.

——

Hét város. Vagy több? Nem tudom…

Múltak szimbóluma,

Talán káprázat a világ,

Nem létezett soha,

Nem más, mint rongyos kartoték

Pár homályos sora…

——

Nem olvasható rajta már

A “született” rovat;

És az sem, hogy eredeti,

Vagy csupán másolat.

——-

Eltöprenghetünk rajta már,

Hol áll a “ráció”,

S másutt “kreáció” van-e,

Vagy “evolúció”.

——

Hogy több-e mindez valahol,

Mint néhány számadat,

És hogyha aktánk eltűnik,

Belőlünk mi marad…

—–

Égi rónán csillag jár,

Minden ember jobbra vár,

Égi rónán

Földi síkon

Álom a határ.

——–

Égi úton vén kvazár,

Földi kertben rózsaszál,

Égi rónán

Földi síkon

Közeleg a nyár.

——-

Égi ködben kék fagyok,

Földi síkon Lét ragyog,

Égi rónán

Földi síkon

Jövő csavarog.

———

Égi rónán üstökös,

Földi hajnalunk ködös,

Égi rónán

Földi síkon

Minden út

Az igazmondáshoz kevés

A rossz szofista szómenés;

Nem ócska, trágár lasszóval,

Entellektüell  asszóval,

Hanem csakis igaz szóval,

Igazul és tiszta szóval,

Igazul és

Igaz szóval.

———

Száraz tónak száraz partján

Trágárul nyög a toportyán,

Művelt birka égre béget,

S a tiszta szó menedéket

Nem talál.

———

Ha kiszáradt, vizet kéne

Hordani;

Gonosz tűz van?

El kellene oltani;

Én azokkal érzek,

Akik jövőt vetnek,

Akik számláktól és áraktól rettegnek,

Akik korán kelnek,

Csendesen szeretnek.

—–

Munkába sietnek

Zsúfolt buszon, gyalog;

Akik jók,

Szegények,

Igazak,

Magyarok.

——–

Én azokkal érzek,

Akik jóra lesnek,

Esténként fáradtan az ágyukba esnek,

Sokat dolgoznak,

És keveset keresnek.

——–

Akiknek a baj sok,

S a szerencse balog;

Parázslik vagy lánggal ég?

Van-e szép szó, lesz-e még?

Az emberi szó zenéje

Élni fog,

Vagy tótágast áll majd az Ég?

——-

Parázslik vagy lánggal ég?

Van-e ritmus, lesz-e még?

Zenél majd,

Vagy lesz helyette

Posztmodern szalámivég?

———

Parázslik vagy lánggal ég?

Rend és strófa lesz-e még?

Lesz-e öröm a sorokban,

Vagy semmiért

Mind elég?

——–

Parázslik vagy lánggal ég?

Az Idő rohan a Lét peremén,

A vén, közömbös, léha;

Simogató emlékek mezején

Jó megpihenni néha.

——–

Jó megpihenni néha,

Jó álmokat keresni;

És minden reggel újra

Szerelembe esni.

—–

Szerelembe esni,

Folyton csókra lesni,

Közös csókban égni,

Csóktól csókig élni.

———

Kedves,

Fogom a Kezed;

Köszönöm a végigcsókolt évtizedeket.

——–

Simogató emlékek mezején,