Ha dallamot dúdol a szél,
Megint remény fakad,
És elpirul a szürke ég,
Míg hazatérnem van hová,
Kéken feszül az ég,
S kikacag minden végzetet
A meghitt messzeség.
——-
Míg hazatérnem van hová,
Békés a láthatár,
És lombos kis kertünk ölén
Csábít az illatár.
—–
Mi ketten tán már vénülünk,
Sejtelmesebb a dal,
De huncut szerelmünk bizony
Még mindig fiatal.
——–
Míg hazatérnem van hová,
A csókból csók fakad,
S míg hazatérnem lesz hová,
Ez mindig így marad.
Sápadt napfény,
Kemény szél;
Januárban
Szabadságra ment
A Tél.
-----
Méltóságos, szép hitek,
Talán mégsem lesz hideg.
-----
Hideg hajnal,
Fényes ég;
Fájdalmasan integet
A Messzeség.
------
Vén ködös felhő-zárvány,
Csapdában a szivárvány.
-------
A meleg sál
Kelendő;
Súlyos felleg fölöttünk
A Jövendő.
-----
Békét könnyez ránk az ég,
Ám a tavasz messze még.
-----
Vén Idő rajzolta át
Hajdani szép mosolyát.
———
Apa volt és katona,
Nem győzhették le soha.
———
István rokona elkezdte,
Ő volt, aki befejezte.
——-
Életre kel, hogyha kell,
Ő sohasem adja fel.
—-
Legendákban lovagol,
Szeret minket valahol.
——–
Álmainkra figyelmez ő,
Drága, örök védelmező.
——
Magyar dalok örök éke,
Lovagoknak példaképe.
——–
Tán messze még a célszalag,
Az Idő vén batár,
S ha valamit nem teljesít,
Majd újra sorba áll.
—
Tán messze még Utópia,
Bolond a ráció,
S ha késni tűnnek napjaink,
Nincs kompenzáció.
—–
Tán messze még a szebb jövő,
Talán csak most fogan,
Megszokta már a vén Idő,
Hogy nélküle rohan.
—–
Tán messze még a rossz gödör,
A végelszámolás,
S a rezgő-mozgó vén anyag
Talán csak látomás.
Hetedik rész
A kánonról szólva jó, ha tudatosítjuk: voltaképpen irodalmon és költészeten kívüli szempontokat favorizál. A kánont és a mögötte álló infrastruktúrát fenntartó multinacionális cégek igényei és értékítéletei számos formában kifejeződnek benne.
Olvastam olyan kánonpárti tanulmányt, a létet, az életet, a halált, a szerelmet, és a szeretetet „az élet nagy közhelyeinek” minősíti. Az ember csodálkozik: ha ezek – az emberélet legfontosabb fogalmai – „közhelyek”, aki mi az, ami nem közhely? Mi az, ami fontosabb ezeknél?
Egy vége a száz szónak:
Alig több, mint egy hónap.
——-
Pislog az ég; azt hiszem,
Kenyerem javát eszem.
——
Ködben halvány csillagok;
Ötven felé ballagok.
——
Úgy néz a vén Hold le rám,
Mint cinikus veterán.
——–
Gyertyám egyre égetem
Keresztül az éveken.
——
Ködben fáklya imbolyog,
Ne féljetek, még vagyok.
—–
Globalizáló rokon
Mereng csinált romokon.
—-
Protekciós egyedek
Glóriája nyekereg.
Gombolyodik,
Tekeredik…
Múlt-manócskák
Hordják-viszik.
——-
Gyorsan szaladnak a napok;
Lassan ötvenéves vagyok…
——-
Egyik fele
Másik fele
Irigy Idő
Gyorsul vele.
—–
Meredek az Élet halma,
Ránc csak a Halál hatalma…
—–
Gombolyodik,
Csavarodik;
Sors a Léttel
Tusakodik.
——-
A Gombolyag a Homályból gurult;
Nincs Jövő,
Ha semmibe hullt
Tátongóan sötét éjben
Ágak halmaza,
A magasban vagy a mélyben
Maradt a haza.
—–
A koronák körvonala
Szótlanul dereng,
Fenn az égen az öreg Hold
Fáradtan mereng.
—-
Odafent a zsarnok világ
Hideg és kerek,
Felé nyúlnak aszottan
A száraz ág-kezek.
—–
Hidegtől kába,
Köd a nyakába,
Dermedt-büszkén simul a fa
A nagy éjszakába.
—–
A köd: a véglet,
Az éj: a végzet,
A fa csupasz görcseiben
Tudjuk, hogy összeomlik…
Gengszterváltás nemzedéke
Tudja, csak látszat a béke,
Hogy egyszer ennek is vége…
Ha a kamat leszakad,
Magyar haza nem marad;
Írmag se akad…
——
Hogyha tudjuk, mért fizetjük?
Oktalanul,
Mért rohanunk a sötétbe?
Mért?
Mért fosztjuk ki önmagunkat
Süket semmiért?
——–
Tudjuk, hogy összeomlik…
A csomolungmányi köteg
Fojtogató kölcsöntömeg
Nem fizethető,
A tiszta szó naiv és
Egyenes;
Ürügyet árulásra
Nem keres.
——-
Nem csócsál magasröptű léha elven,
S nem kérődzik a nyelven – bikkfanyelven…
———
A tiszta szó őrült, és
Egyszerű,
Magától elkíséri a
Derű.
——
A túlélést kutatja, jóra vár,
Akkor is, ha szorítja a tatár.
——–
A tiszta szó bátor és
Önfeledt,
A vizek felett mindig
Ott lebeg.
——
A tiszta szó gyermeki
Van, aki nagy vagyonnal
Maradt nyűgös gyerek,
Sorsüldözött pofával,
Örökké szenveleg.
—
(Jobbnál jobbra törekedve
Mézet fitymál balga medve.)
—–
Van, aki unalomtól
Száz holtágra szakad,
S dühében másról képzel
Magában rosszakat.
—-
(Aki folyton rosszat kutat;
Szebbet a tükör se mutat.)
——-
Van, aki hősi pózban
Lefényképezkedik,
Mert hátha nő az ára,
Ha megvesztegetik.