Már nem kell,
hogy menj előttem,
mert nem biztos, hogy követlek!
Már ne gyere utánam,
mert nem biztos, hogy vezetlek,
csak gyere mellettem,
mint párhuzamos érintés.
És találkozunk egyszer
a simatükrű víz partján,
Búcsúzó Télre jön Tavasz,
A rész így lesz egész,
Az Isten erre mosolyog,
Költségre mit se néz.
—–
Ha pénzen múlna, a Tavasz
Sohase jönne el,
Gyilkolna jelent és jövőt
Az olcsó fagy-lepel.
—-
A teremtés csak szent öröm,
Nincs kamat, osztalék,
S a szent piac csak oda tesz,
Ahol már van elég.
—–
Mint friss erdő fái között
Levágott, száraz ág,
A tavaszban gyönyörködik
Az életunt világ.
—–
Bár tavaszban áll a világ,
Nincs itt romantika,
Ne gondoljunk soha rosszra,
a kedvetlenség nem hoz jobbat!
Cseréljük le gondtalanra,
sok pozitív gondolatra.
Sajtóhírben Kiss megy sittre,
kottázzuk át székely viccre!
Több fényünk nő Napról napra,
aranylik is maholnapra!
Sehonnai a búbánat ,
szomorúság kajla kalap.
Napunk fényét árnyékolja
világ végi hangulata.
Mosoly fakadjon és jókedv,
s mint a homok , gyöngyözzön!
Rügyező fák kacagjanak,
ne gyötörjön világ baja !
Megunva a réti lápot
sok kis poronty kimászott,
bámulják e csúf világot,
Őszi alkony
Tűzpiros varázsod, fénylő ragyogásod,
versbe előttem már oly sokan leírták.
De most enyém e kép, eredeti, valóságos,
szívembe rejtem az őszi alkony pírját.
Miként parázsszemmel a nap visszapillant
aranyló színekben pompázatos tájra.
Mesét regél az éj nekünk,
egekbe hívja álmodat,
ezernyi csillag átölel,
valóra váltva vágyadat.
Mesélj nekünk te fénysugár
- varázsa néki képzelet -
amíg a szív lecsendesül,
s amíg a hajnal ébredez.
Valóra váltva szent hitünk
mesél a szél, s te hallgatod,
jövőt dalolva ránk nevet,
Gyönyörbe részegült bíbor hajnalok,
lepedőn felejtett édes illatod,
gyűrt gyolcsba ivódva lágyan átkarolt,
szobámat belengve gyöngén rám hajolt,
s kiröppent reggel a résnyi ablakon.
Utánad néztem a néma balkonon,
s szerettem volna az egeddé válni,
fölötted féktelen felhőként szállni,
akartam látni, hogy hova visz utad,
Nem tehetem , hogy a szót, mi belülről kúszik agyamba,
félresöpörjem a porba azért, hogy a szív lenyugodjon.
Mert ki vakon füleit betapasztja, s szája se szól már;
gyáva lator. Ki csak úszik az árral, vagy vegetálva
Még bronz karodra hullanak,
cirógató fénysugarak
a tigriscsíkos ablakon
beszökő, révült hajnalon.
Még szarkaláb ring odakinn,
ha szellő rebben szirmain,
de szemzugodba is talált
utat már néhány szarkaláb.
Még szilva hullong, szép kerek,
de fák levelén réz pereg,
s úgy sápad el a sok levél,
mint hajad festi őszre dér.
Még arcod sima árkain
nem mélyít ráncot ráncra kín;
mosolyod is friss, ringató,
barackként eltenni való.
Foszlik már a sötét, szétfújja a reggel
ködpára köntösét szelíd, szűz szelekkel.
A Nap fénypemzlivel keni már a vásznat,
élő plein air a táj, nem ócska utánzat.
A Lét célt értelmet ad
Földnek,
Égnek;
S az Otthon méltóságot ad
A Létnek.
—–
A pénzes a világot körbeéri;
A Szabadnak van hová
Hazatérni.
——
Vár az öröm kiéhezve
Kapun,
Rózsabokron;
Méltóságos otthon.
—-
A kapu nyílik,
Bűvös, szent határ;
Belül a Lélek fényes csendje vár.
——
Vár belül ezer lélek-rezdülés,
Belépni rajta:
Újjászületés.
—–
Vár Anikó,
Vár a Család,
S a nyugalom,
Otthon…
—-
Otthon,
Szív tüzel, megéget,
ablaka szerelmes légyottra nyílik.
A kék madár röppen,
álmok tűzfalára száll,
nem ismer akadályt.
Nem hullik fejére eső,
csak szomjas csókeső
permetez szemet.
Csepereg tavaszi zápor,
csapdosva csápol,
szolid románcot
vágyból varázsol.
Szívek tavasza virrad.
Páros szívekben
tündérmesék kelnek...
Eggyé ácsol
szerelemben Ámor.
Virágos tavasz
Megérkeztél végre szép, virágos tavasz!
Valami sejtelmes, mennyei sugallat,
tovasuhanó, lágy és csendes fuvallat,
ahol jár, érintése életet fakaszt.
Égbolt azúr kékjén ragyog a fényes nap,
arany sugarának melegsége árad
Föld rejtek mélyéből hív s a felszínre csal,
érzi minden, itt van kikelet órája.
Két atyafi alszik lenn az árokparton,
akiket záróra múltával kidobtak;
a kocsmai szabály ellen nincsen pardon,
Azon az éjjelen
szeme, szemembe égett
Azon az éjjelen
csillag-bölcsőt szőttem
Azon az éjjelen
keresztre feszültem
Azon az éjjelen
lelkét átöleltem
Azon az éjjelen
Istennel beszéltem
Azon az éjjelen
Már csak emlék vagy nekem merengő,
bíborhajnalon fel-fel derengő,
bús gyönyörűség.
Már csak akkor jössz hozzám újra el,
ha ködfátylas képzetem útra kel,
és indul eléd.
Már csak feloldoznom kéne téged,
tűz-gyémántlelkem dobtad el végleg,
hűs kavicsokért.
Már csak azt kell felednem - ha tudom,
mikor feléd fordulok az úton,
hogy; szeretlek még.
Ősidők óta
Ismétlődik ősidők óta
a jó és rossz örök harca.
Történelem sorait rója
ezredévek dúlt vihara.
Ábelnek Káin vetélytársa.
Nevek mások, de ugyanaz
ma is, minden viszály forrása:
A szív önző sugallata.
Látszat után ítél a világ,
de Isten szív mélyére lát.
Mysty Kata
Nőnek lenni
A lét elemének születni, elemét szülni..
Neme kontúrjait bearanyozni...
A gondviselés szivárványa lenni...
Mosolyok csillogását fényesíteni...
a szeretet szalagját bokrétába fűzni.
A türelem rózsáját könnyével öntözni...
Az akarat falát kősziklába építeni...
A férfit szelíd varázslattá tenni...
Megbocsátó imát zengve énekelni...
A boldogság madarát etetni, táplálni!
Friss a reggel, mégis oly szokatlan,
mocorog most minden, ami él.
Szakadozik már a téli paplan,
foszlatja a márciusi szél.
Gavallér Nap csókolja a földet,