Blogok

Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Hiába...
A világ úgyis
A Hit Útján
Megy tovább.

Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Az "ifjú demokratára"
Jó illik a
Verőlegény-nagykabát.

Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Materialista körben
Magától nem ér véget
Az "Add tovább!".

Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Profán utópiákból már
Nem kér többet
A világ.

Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;

(Inzertek)

Atlantisz nem kapitulál.

Hiába feledés, halál,



Hajdani nagy katasztrófa,

Nem áll be a halálsorba.



Újjászületik a mélyben,

Minden nemzedék lelkében.



Atlantisz nem kapitulál.

Bár ellene glédába áll



Minden korok dogmahada,

Nem fogja feladni soha.



Rövidített teremtések,

Ásatag hatalmi érdek,



Vallások szentelte mesék

Mind elhullanak szerteszét,

Ahol a nap kétszer jön fel,
oda százszor is elmennék,
vagy maradnék száz örömmel
– otthonra lelt boldog vendég.

Őrt állnak a szürke sziklák,
nézd a magas, kevély falat,
mint mennyei szent kulisszák,
s itt lenn fürge patak szalad.

Meszelt házak kontyos orma
feszes forma, mégse konok,
a templomnál gyűlnek sorba
ingvállban a hajadonok.

Egy udvaron virág ével,
sok régi tárgy, egész halom,
mohos lapátkerekével
vár a régi vízimalom.

Anikómmal
Itthon,
Szépen;
Valóságos szép
Mesében.

Meghitt
Otthon,
Vályogfalak,
Vén körtefa alatt fapad.

Boldog örömmel dolgozok,
Erőim teljében vagyok.

Valódi,
Élő
Mesében;
Anikómmal,
Ketten,
Szépen.

 

Ideológiák
Néma temetője;
A pokolban van,
De ott is
Iszonyodnak tőle.

Sötét liget rejti
Az utópiákat;
Körben karók hegyén
Halálfejek állnak.

Citruslombok alatt
Dogmabirka béget,
Hideg szél űzi semmibe
A hamis igéket.

Élenjáró tanok
Komor temetője,
Minden tisztességes embert
A hideg ráz tőle.

Lehull az anyagról
Matéria járma;
Osztályharcról szól a halott
Bolsevizmus álma.

Színes levelekből
Torz karikatúra;
Alatta meg a sokszínű

Magyarként nézek az égre;
Okom van a büszkeségre.

Egyedül álljuk a sarat
Régen a Kárpátok alatt.

Eredetünk homályba vész,
Már az oszágunk sem egész.

Állunk makacs
Reményeken.
Megfogyva bár,
De törve nem.

Magyarként nézek az égre.
Legalább ezerszáz éve

Itt a Kárpát-medencében
Él,
Küzd,
Boldogul
A Népem.

Túléltünk törököt, tatárt,
Gonosz, megcsonkított határt,

Jöttek hódító seregek;
Kánok, szultánok, szovjetek

Se utópia,
Se disztópia,
Az írónak nem a bukást kell kutatnia.

Az egyik nyárnak látszó örök este
Doktrína-bugyirózsaszínre festve,

A másik rémkép végzet-mázba szöve,
Minden Jövőt a hideg ráz ki tőle.

A Mű ne hazudjon,
Ne is ijesszen;
Isten áldása nincsen egyiken sem.

A Műnek Reményt kell
Alkotnia;
Se utópia,
Se disztópia.


 

Az Üdvösség csak egyéni lehet,
A végzet pedig tömegmozgalom.

Isten
Odafenn,
Semmit nem rendel eleve el,
A fátum puszta profán túlerő,
Meg halotti lepel.

Isten,
Szerelem,
Szabad Akarat
Csak annak marad,
Aki a kolomp után nem szalad,
S Becsületes marad.

Isten,
Szabadság,
Lélek
Idebent;
Együtt vagyunk a Rend,
Ahogy
Odafent.

Isten,
S Mindenki, aki
Önmaga marad...
Lélek,
Szerelem,
Szabad Akarat...

Isten,
Szerelem,
Lélek,

Minden Nemzetnek van
Útja;
A Magyar ezt régen tudja...

Jövőt nem a végzet nemzett;
Annyi Út van,
Ahány Nemzet.

Út lehet egy egész sereg;
Csak egy  Célhoz vezessenek.

Soha nem csupán ráció;
Hit,
Lelkület,
Tradíció.

Minden Nemzetnek van
Útja;
Van, aki régóta tudja,

Van, aki nem értette meg,
S még zsákutcában tévelyeg.

A Nemzet a közös
Remény,
De felelős csak
Az Egyén.

Harsoghat bármely túlerő,
Nemzet nélkül nincsen jövő.

Kis sárgacsőrű feketerigó
Totyog a kertben.
Nyáron élni jó.

Jövőt teremtve
Mosolyog a Nyár,
Most tanul repülni
A kismadár.

A Kezdet és Vég
Egymás kezét fogva
Néznek az elmúlt
És jövő napokra.

A Nyár az álmok arany kerete,
Egy korszak vége,
Egy új kezdete.

Totyog az udvaron
Egy új lakó;
Kis sárgacsőrű
Feketerigó.

 

Anikómmal ketten vagyunk,
Ez a sokadik szép nyarunk.

A Másik
A Jobbik Énünk;
Boldogok vagyunk,
Mert Élünk.

Friss minden Szerelem-tájék,
Minden Pillanat ajándék.

Ez a sokadik szép nyarunk
Anikómmal
Ketten vagyunk.

 

Úszni magamtól tanultam
Gyermekként a Balatonban.

Ezerszer is kapálóztam,
Buktam, ittam,
Fel nem adtam.

Elmerültem,
Fuldokoltam;
Azért is tovább folytattam.

Csapkodtam,
Bugyborékoltam,
De a végén -
Fennmaradtam...

Úszni magamtól tanultam
Nyaranta a Balatonban.

A Balaton
Csodák helye,
Számomra az Élet Vize.

Partja mellett nevelkedtem,
Partja mellett eszmélkedtem.

Ott tanultam kételkedni,
Remélni,
Tanulni,
Hinni.

Megéltem, lám, a hetvenet,

volt benne völgy, volt hegymenet,

s a hamvas léptű hajnalok

emlékek lettek, szívdalok.

Határok? Szélek? Küszöbök?

A karón varjú ücsörög.

Fekete szárnyú gyászhuszár,

időmet jelző vészmadár.

Nem is számolok sarkokat

az újat hozó alkonyat

mézcsókja, immár megfagyott,

s kívül - belül kérget hagyott.

Megéltem, lám, a hetvenet,

a sok-sok emlék eltemet,

s az éjfekete est mögött,

anyám csillagnak öltözött.

Platón Akadémiája
Éppen akkor lett bezárva,

Amikor keresztény dogmák
Egymás homlokát taposták,

Hörgött a Filozófia,
És ellenzék kellett volna,

Hogy sok keresztény fogalom
Ezerfelé ne szakadjon,

Hogy ne a hatalmat nézze,
Hanem a Hitet őrizze,

S eretneküldözés helyett
Tartsa meg a Becsületet...

Platón Akadémiája
Az ókor fényét vigyázta,

Justinianus bezárta,
S a barbárság jött utána...

Platón Akadémiája...
Máig terjed a hiánya...

Atlantisz országútjain
Pihen az Idő;
Bárhogy kitépik a Múltat,
Mindig újra nő.

Atlantisz országútjain
Hallgatag a szél,
Néma idők holt dalnoka
Lelkünkben regél.

Atlantisz országútjain
Nem halad szekér
Aki arrafelé sétál,
Öröklétben él.

Atlantisz országútjain
Kátyúk sincsenek,
Csak az idők kezdetén járt
Arra hadsereg.

Atlantisz országútjain
Nincsen kövezet,
Mégis összetartja őket
Az Emlékezet.

Atlantisz országútjain
Nem virít a fű,

A Hazám a lelkemben él,
Amíg szívemben ver a vér.

Tőlem kérdez,
Nekem felel;
Senki sem csatolhatja el.

Végigkíséri életem,
Ahová megyek, jön velem.

Nem csak terület, lelkiség;
Területen kívüliség.

Én mindenütt magyar vagyok,
S amíg élek, az maradok.

Amíg szívemben ver a vér,
A Hazám a lelkemben él.

 

Fegyverek korából
Immár kifelé,
Vagy a "modern" pusztulásba,
Vagy egyszerűbb,
Értelmesebb,
Jobb Jövő elé.

Látjuk, a harc nagyon bamba,
S a globális kardcsörtető retorika
Gyatra;
Szemünk előtt vált át gügye,
Véres bohózatba.

Fegyverek korának
Lassan vége van,
Tank, bomba, harci repülő
Mind haszontalan.

Pénz és média ura
Hiába kesereg,
Nem hozhatnak többé már
Döntést
A fegyverek.

Vagy a világ arcára fagy
Az atomvigyor,
Vagy értelmesebb