Blogok

Bennünk és rajtunk kívül
Áll a Végtelen,
Bennünk és rajtunk kívül
Isten él;
Bennünk a kérdések,
S az összes válaszok
Minden
Titok,
Ami csak Létet ér.


 

Szép tudós őstörténetek
Fölött a Gyóntató lebeg.

Soha többé nem tévednek.
Lassan sírjukba révednek.

A logika már nem felel,
Most már csak halotti lepel

Kimúlt teóriák fölött;
Nem volt, és nem is lesz örök.

Szép tudós őstörténetek
Ál-múltja sosem kesereg,

Se régészeti tárgyakkal
Revízióról nem tárgyal,

Nem apad, és nem is árad,
Sosem élt, hát fel se támad.

Szép tudós őstörténetek
Felett az utolsó kenet.

Nyelvészeti történelem
Landol idő-illemhelyen,

Ősz-öböl homokos partján
Bogáncs virít, meg bojtorján.

Bíbor virágú szkepszisek
Altatnak örökre hitet,

Szőrös lapulevélen át
Oszlatnak élet-koronát,

S végül álnok entrópia
Száll az álmok poraira.

Nemhit szunnyad bozót alján;
Ősz-öböl homokos partján.

 

(Az egykori zentai csata 1697. szeptember 11-én)



A Hódoltság egy hídfőben végezte,

Zenta mellett,

Szeptemberi napon,

Szavojai Jenő herceg

Elagyabugyálta a szultánt

Akkor

Nagyon.



Moháccsal indult,

Zenta lett a vége,

Oly állapotban volt akkor

Hazánk,

Hogy talán senki fel sem fogta akkor,

Hogy vége,

Hogy vége

Végre....



Mohácsnál minden odalett,

Vízöntő sohasem enged;
Éber Álmokat dédelget.

Csüggedés porát nem nyeli,
A horizontot kémleli.

Míg Ég a Földdel összeér,
Mindig szebbet, jobbat remél.

Rohannak a lomha évek,
Hull a levél,
Fogy az Élet.

Az ősz bánatos dalt penget;
Vízöntő sohasem enged.


 

Száll az Ősz zenéje újra;
Már a tücsök is ezt fújja.

Holdfény inog, levél rebben;
Ősz dalol a fellegekben.

Lombot tarkít őszi festék,
Keserédesek az esték.

Széllel zeng őszhárfa húrja,
Száll az Ősz zenéje újra.

 

Bőrömből ki nem léphetek,
Saját utamon lépdelek.

Idő szalad,
A Föld forog;
Mindig önmagam maradok.

Szép hatvan fölötti évek;
Magunk örömére
Élek.

Szürke kora őszi egek;
Bőrömből ki nem léphetek.

 

Ha túlerő morog,

Az egy dolog;

A Föld mégsem neki forog.



Halefet akárki élez,

Ember tervez,

Isten végez.



Egy csöpp élethez is kevés

Ezer méter fenyegetés...



Ha pénz gyomra korog,

Az egy dolog;

Számlákból Élet nem csorog.



Talmi nagyot Idő fékez,

Ember tervez,

Isten végez.



Doktrína csikorog?

Az egy dolog,

Dogmahegy mocorog?

Az egy dolog,

Kivert kutyából hogy lesz szalonna,
kövér disznóból fess primadonna?
Gyilkosból rendőr, rabló a papból,
a sok élelmes bármit elhappol.

„Szabad” a világ, tombol a gender:
állattá vedlik lassan az ember.
Aki még józan, ellene lázad,
óvd a családod, védjed a házad!

Szivárványszínű zászlók lobognak,
hirdetik jussát rusnya dolognak;
egy állig tetkós félpucér blődnek,
szakállas póknak dudái nőttek.

Trója romjait eladták,

Hektór sírját veszni hagyták.



Kisstílűség arca érdes,

A Hagyomány - veszteséges.



Ütött-kopott jövő-vagon;

Tál lencsék - futószalagon.



Butaság buta-merészen

Magáról távlatot képzel.



Vigyorognak az ebadták;

Trója romjait - eladták.

Nyársirató szeptemberben

Gondok foga közt az ember.



Mindenütt sötét fellegek,

Mindig robbanás fenyeget.



Minden probléma egyszerre

Ontja dühét a szemembe,



Egy helyébe tíz új terem,

Csak úgy kapkodom a fejem...



Erős legyek a

Hitemben

Nyársirató szeptemberben..

Ostromló gond-hadseregek

Rekedt dobszólója pereg.



Felleg módján örvénylenek,

Időnként bekerítenek.



Kedves gondok, hőbörögtök,

Lőhettek, de be nem jöttök



Lelkem házi szentélyébe,

Ott Szerelem van és

Béke.



Míg élek, addig éberek;

Ostromló gond-hadseregek.

Vén hajó Idő-tengeren,

Rossz jelen-hullámhegyeken



Bukdácsol jövő-irányba,

Tépett minden vitorlája.



Szél hajtja a fellegeket,

Mindenütt vihar fenyeget.



Reszket a Lélek,

Az Élet;

Recsegnek az eresztékek.



Ha nincs jövő-cél,

Hát legyen;

Vén hajó Idő-tengeren.

Monomániás végzetek

Unalmas serege fecseg.



Minden "reálpolitika"

A halál régi rokona,



Vagy azt képzeli magáról.

Nem lát se erdőt a fától,



Sem pedig erdőtől a fát,

Csak vonszolná magát tovább.



Monomániás végzetek

Szennyes ökörnyála lebeg,



Sötétíti el az eget

Idők, intézmények felett,



Miközben mű-tömjént éget -

Anyag-reménytelenséget,

Nyaram lassan Őszbe zuhan;

Mi célod még velem, Uram?

Még csak tréfál velem a szél,

De már közeledik a Tél.

Baj, probléma mindig akad...

Míg élek, állom a sarat.

Verseim nem állnak félre,

S nem vonulnak díszszemlére.

Időm hol oson, hol suhan.

Amint parancsolod,

Uram.

Lótom-futom hiszterézis;

Megcsináljuk - csakazértis.



Agyzsibbasztó realitás?

Féljen attól mindenki más.



Ellenünk a statisztika?

Béke szálljon poraira.



Csüggedésre nincsen idő,

Bizonyítson a túlerő.



Lótom-futom hiszterézis;

Megcsináljuk.

Csakazértis.

 

Hatalmas várrom a ködben,

Legfeljebb sejthető,

Igazi nagyságában még

Nem érzékelhető.



Kárpát-medencei Múltunk

A mítosz-ködbe vész,

Egy-két darabja ránk maradt,

De sehol az egész.



Hátterében a Kárpátok

Fenséges ormai,

Itt-ott néha felsejlenek

A nagy vár tornyai.



Kárpát-medencei Múltunk

Torzóként él velünk,

Félreismert darabjait

Használták ellenünk.